2015 meghatározó olvasmányai | 15 éves a blog!

június 27, 2024

Sok érdekes és azóta kedvenc könyvet olvastam 2015-ben (is). Nehéz volt összegyűjtenem, hogy mit emeljek ki közülük:

Jeanette Wintersontól A szenvedély-el azóta is szeretnék újrázni ill. tovább kellene ismerkednem vele. Szintén ilyen író, aki a várólistám peremén van, de magyar megjelenések híján nehezebben veszem rá magam: Grady Hendrix – Horrorstör.

Kleinheincz Csillától két korábbi novelláskötetet kerítettem sorra, amik különleges hangulatukkal fogtak meg. Joyce Maynardtól - azóta kedvenc - ekkor olvastam először, még élénken él bennem a fülledt nyári napok emléke és ahogy olvasom a Nyárutót.

Donna Tartt A titkos története ekkor húzott be először, ahogy Fredrick Backman is. Anna Gavaldára rákaptam - 3 könyvét olvastam el.

Paula Hawkins A lány a vonatonja igazi komfortzónatágítás volt számomra, azóta is lelkesen fogyasztom a könyveit.

Az amerikai dél típusú könyvekre szintén ekkor álltam rá: Szikomorfán születtem, Sült zöld paradicsom, Déli fények, Nyárutó.

2015 nyarán (Bábel fiai, Horgonyhely) olvastam először Moskát Anitától, ő is kedvenc azóta - sőt ő volt az első, akivel író-olvasó találkozót szerveztem a könyvtárunkban. 

Több újdonságot, recenziót olvastam már - ezek közül néhány  bekerült az éves toplistába.
Akciós könyvek közül találtam gyöngyszemeket is, mint például Angela Carter regényét. Szintén egy talán kevésbé népszerű fantasy remek: Helene Wecker - A gólem és a dzsinn - azóta ezt is megvettem és újrázásra vár.

Böszörményi Gyulától ekkor olvastam el a Leányrablás Budapesten-t, amit azóta se folytattam, de most újra kivettem a könyvtárból, hogy majd újrázzak vele és folytassam a sorozatot.

Ekkor robbant be Marie Kondo, akinek angolul olvastam el bestseller könyvét.

Blogon 2015-ben indult a TILT rovat, amiben a személyes örömmorzsákat szedtem össze - ezt a rovatot 2021-ig vezettem. Azóta a havi zárásokban írok röviden személyes élményekről.

Az évzáróból:

"♥ Könyves élmények: idén találkozam először a könyvfeszten PuPillával, Teklával, Zakkanttal, Nikkinccsel és Szilvamaggal. Üstökössel is találkoztam idén kétszer is, remélem már hagyomány lesz a közös könyfeszt-könyvhét :) Könyvhéten összehoztunk Nitával is egy rövid találkát, és megölelgethettem kedvenc podcastosom Brigit is :D Katacitával pedig az őszi győri kirándulásunk alkalmával ültünk le kávézni."

A szülinapi sorozat előző részei:

200920102011, 2012, 2013, 2014

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ez a posztsorozat! :))
    Tényleg már majdnem 10 éve taliztunk először? Aztaaa! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :*
      Jó nosztalgiázni, hogy mennyi minden történt velem - velünk - olvasási trendek terén.

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.