Stephen Fry - Mítosz

Ismét egy könyv, amiről a Popkultcsajokstb podcast egyik adásában hallottam. A görög mitológia mindig is kedves volt számomra, az első találkozásom (a Herkules rajzfilmet és tvsorozatot leszámítva) Gaál Mózes Iliászt és az Odüsszeia egy-egy részletét olvasmányosan feldolgozó Hősök ​regéje volt. Ezt jó szívvel ajánlom az eredeti művek megismerése előtt, helyett. Azóta természetesen pótoltam mindkét klasszikust, illetve az egyetemen több görög szerző művét is, de legjobban Odüsszeusz kalandjai nőttek inkább a szívemhez a csavaros kalandok miatt. Legutóbb 8 éve (:O) foglalkoztam könyvélmény formájában ezzel a világgal, Trencsényi-Waldapfel Imre kötetét olvasva

Stephen Fry munkásságát csak felületesen követem, de egyre inkább tisztelem a tudása és kulturális hatása miatt. Ezért is voltam kíváncsi erre a kötetre, ill. nem árt felfrissíteni a tudásom időről-időre az egyik kedvenc témámról. Az alcímben ígért humorra is nagy szükségem volt most és már az első fejezeteknél éreztem, hogy nem nyúltam mellé. Azt kapom amit ígért: klasszikus történeteket, amikre nagy vonalakban emlékeztem, humoros leírásokkal, aktualizált párbeszédekkel. 

Fontos kiemelni - ez is lenyűgözött - hogy Stephen Fry nem csupán elmeséli modernizált formában a mítoszokat, hanem több kitekintést is ad: kezdve egyes angol fogalmak etimológiájával, vagy épp popkulturális utalásokkal. Nekem nagyon tetszettek ez a plusz információk, a fordító - szerkesztő is kiegészítette néhol a magyar vonatkozásokkal.

A könyvben a világ teremtésétől kezdve ismerkedhetünk meg a görögök mondavilágával - a Káoszból születő földdel és éggel, majd a tőlük származó titánokkal, nimfákkal, istenekkel és végül a halandókkal.

A legtöbb történet számomra ismert volt, főként a fent említett Trencsényi-Waldapfel kötetből, de több olyan vonatkozása volt a mondáknak, amikről az eddigi források hallgattak. A téma ma viszont teljesen tabu nélkül tárgyalható (hohó, Stephen stílusa visszaköszön ;)) - több történetben megismerkedhetünk homoszexuális főhősökkel, sőt több isten is beleszeretett halandó fiúkba - pl.: így emelte maga mellé Zeusz a halandó Ganümédészt, hogy legyen társa, pohárnoka. 

A görög mitológia kimeríthetetlen inspirációforrás a mai kultúránk számára. Elég ha csak a Percy Jackson sorozatra gondolunk, vagy különféle filmfeldolgozásokra. Ezért is érdemes megismerkedni az eredeti verzióval, attól függetlenül hogy Stephen Fry kicsit átdolgozta, más részeket emelt ki, mint az eddig megjelent művek.

Remélem a hősökről szóló kötet is megjelenik majd magyarul, mert remek olvasmány volt ez a kötet.

Ha érdeklődtök a görög mitológia iránt, de eddig tartottatok tőle, vagy unalmasnak gondoltátok akkor ez a ti könyveket. Olvasmányos, humoros és egyúttal informatív. Illetve ha hozzám hasonlóan szívesen olvastok kicsit új nézőpontból a klasszikus mítoszokról, akkor is ajánlom ;)

5/5

Kiadó: Kossuth
Kiadás éve: 2019
Eredeti cím: Mythos
Fordító: Kisantal Tamás
Oldalszám: 422
Ár: 5990 Ft
Borító: 4/5

Fülszöveg:
"Mítosz című könyvében Stephen Fry újrameséli a görög mitológiát a kezdetektől Midász király történetéig. Az angol humorista e könyvében sem fukarkodik a szellemességgel: modern nyelvezetű előadásában a klasszikus történetek olykor felhőtlenül vidámak, máskor meghatóan szépek vagy éppen szívbemarkolóan szomorúak, és kivétel nélkül rendkívül szellemesek.A könyv élvezetéhez nem szükséges háttérismeret vagy klasszikus műveltség: épp úgy nincs benne tudományoskodás vagy elvont bölcselkedés, mint ahogy a görög mitológiában sincs, „csak rabul ejtő, szórakoztató, közérthető és lenyűgözően emberi történetek halmaza”.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.