Phyllis T. Smith - Én, ​Livia

Erre a könyvre múltkor az Agave akciós könyvei között bukkantam rá. Pupilla pozitív véleménye győzött meg, hogy megrendeljem - vacilláltam hogy az író másik regényét, ennek a történetnek a folytatását is megvegyem-e, végül csak emellett döntöttem. 

Phyllis T. Smith amerikai írónőnek ez az első regénye, ami az ókori Rómába visz minket - egyenesen Julius Caesar meggyilkolásának idejére, i. e. 42-be. A narrátor Livia Drusilla, okos - érdeklődő, apja szeme fénye, sokat beszélgetnek a politikáról, ami nem volt gyakori ekkoriban. Livia élete akkor rendül meg, amikor apja és barátai kitervelik Caesar meggyilkolását, ezzel egy időben apja hozzáadja egy barátjához, Tiberius Nerohoz. Livia hiába tiltakozik, hogy egy majdnem apja korabeli férfi legyen a felesége, a politikai érdekek ezt diktálják. A 14 éves lány sorsa ettől kezdve a politikától, a közhangulatról, hadvezérektől és egyéni ambícióktól függ. 
"Részese akartam lenni annak a világnak, melyet még az apám szemén keresztül pillantottam meg gyerekkoromban. A hatalmat birtokló férfiak világának. De tudtam én, hogy ehhez az első sorból kell végignéznem a mészárlást? Azt hiszem, valamennyire sejtettem, de nem fogtam fel, hogy milyen megterhelő lesz érzelmileg."
tumblr
Tiberius Nero feleségeként megpróbálja megtalálni a helyét, egyre ügyesebben valósítja meg a saját gondolatait és terveit férje segítségével. Emellett vezeti a háztartást, eleget tesz férje minden kívánságának, fiúkat is szül neki. Életük nem gördülékeny, Caesar meggyilkolása után, fogadott fia Caesar Octavianus kerül kiemelt pozíciókba Róma élén és lesz egyre inkább az ellenségük. Livia még házassága előtt találkozott a fiatal fiúval és kettős érzések vannak benne. Aki jól emlékszik a történelemleckére, tudhatja hogy milyen szerepet tölt be ez a férfi az életében - én a tudatlanok boldogságával ismerkedtem meg az életükkel. 

Livia lobbanékony kamaszlányból talpraesett nővé válik, aki nem hagyja hogy az élet viharai elsodorják. Igyekszik megőrizni saját identitását a házasságában, szellemi társává válik a férjének - akármelyiknek ;). Érdekes volt látni hogyan próbálja védeni magát és a családját a polgárháború alatt. Nagyon jól látja a politikai húzások következményeit, és tudatosan építi a saját és férje imázsát. 

A könyv közepétől néhol untam a történetet, voltak részek ahol többet olvastam volna róla - ehelyett csak a politikai húzásokat vagy harcokat ismertette, ami persze szervesen hozzátartozik az életéhez, csak engem nem kötött le.

Ettől függetlenül örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, mert megismertem Livia Drusilla életét, egy kicsit felelevenítettem a történelem egy izgalmas szakaszát. 
Ami megfogott még a római hétköznapokon és Livia élettörténetén kívül, az az volt ahogy a házasságról, a párkapcsolatról írt. Láthatjuk a szerelem kibontakozását, a küzdelmet az ellentétes érzelmekkel és az elvárásokkal.  Nagyon tetszett, hogy lett Livia egy férfi társa, még ha a kapcsolatuk egy pontján meg is kérdőjeleztek minden addigi gondolatot és érzést a másikkal kapcsolatban. 

Annak tudom ajánlani ezt a könyvet, aki érdeklődik az ókori római történelem után, Liviához kapcsolódóan több híres személy életéről is olvashatunk. Illetve ha szeretnétek egy történelmi romantikus sztorit, amiben fontos szerepe van a nők helyzetének és a házasság intézményének akkor is ajánlom. A történet folytatódik A ​Palatinus-domb lányai regényben egy más szereplővel a főszerepben, de nem sokkal ennek a befejezése után.

4/5

Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: I Am Livia
Fordító: Ballai Márta
Oldalszám: 384
Ár: 3680 Ft (990 Ft az Agave honlapján)
Borító: 4/5

Fülszöveg:
"Történet ​egy lányról, aki később Augustus császár felesége lett.Majd a Római Birodalom legnagyobb hatalmú asszonya.Livia Drusilla tizennégy éves korában kihallgatja apját és annak arisztokrata társait, akik éppen a Julius Caesar elleni merényletet tervezik. A fiatal lány éles eszű bizalmassá és apja legfőbb politikai fegyverévé válik. Vonakodva ugyan, de előnyös házasságot köt Caesar hadseregének egyik parancsnokával. Anyjától azt tanulja, egy nő is lehet hatással a közügyekre, és folyamatosan próbálja észben tartani, hogy bár kiváló érzékkel látja át a római szenátus intrikáit, mindig türelmesnek és gyakorlatiasnak kell maradnia.De a türelemről és a ravaszságról azonnal megfeledkezik, amikor találkozik Caesar fogadott fiával és örökösével, Octavianusszal. A mindössze tizennyolc éves férfi nagy hatalma ellenére szerénynek mutatkozik, és megigézi Liviát, az újdonsült feleséget. Octavianus vagyona és befolyása egyre nő, így Livia családjának szörnyű veszéllyel kell szembenéznie. A lány éles eszét és szívét követve súlyos választásra kényszerül, melynek eredményeként nagyobb befolyása lesz Rómára, mint azt valaha is gondolta volna."

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.