On Sai - Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

On Sai scifi sorozata is a régebbi kedvenceim közé tartozik - az utóbbi időben több ilyen könyves univerzumhoz tértem vissza (Csokoládé, Napernyő Protektorátus).

A Szivárgó Sötétség sorozat első két részét 2015 tavaszán ismertem meg, legutoljára 2017-ben olvastam a 2,7. részt, a Miogin bázist. A kettő között, 2016-ben a 2,5. rész került sorra nálam, a Szürke szobák. Ezek a 'feledik' részek igazából egy-egy novellának, kisregénynek megfelelő részletek, amik kiegészítik a regényeket.

2019-ben végre megjelent a teljes 'értékű' folytatás, a 3. rész - az Artúr. Az eddigiek koncepcióját követve kapta a címet, borítót, de ugyanúgy egyforma arányban olvashatunk az eddig megjelent szereplőkről. Scarról, az astori keresztény lányról, aki ügynöknek állt. Barátjáról - szerelméről, Artúrról; Lucyról egy renegát mentálról, gondolom a negyedik rész Don nevét fogja viselni, aki szintén egy nem mindennapi mentál.

Bevallom vissza kellett olvasnom a blogposztjaimat, belelapozni az előző részekbe (az elő- és utószók nagyon jól jöttek), mert sok minden homályba veszett.
A kötetekből megismerjük a jövő világát, amikor is az emberiség több bolygón él, a kereszténység tiltott - egy helyen élnek még elrejtőzve a vallás hívei. Innen származik Scar, a fiatal, árva lány és Artúr a karizmatikus mérnök. Fontos akciókban vesznek részt, kapcsolatba kerülnek mentálokkal - akik az emberek egy túlfejlődött verziói, több száz évig élnek, tudják alakítani az anyagot, gondolatokban olvasnak, teleportálnak. Ilyen mentál Lucy és Don is, akik fontos szerepet töltenek be a két fiatal életében.

Ahogy visszatekintettem ezekre az élményekre újra felidéztem, hogy mit is szerettem On Sai könyveiben - a pergő akciót, az fantáziáját, a humort és a tudatosan megszerkesztett cselekményt. A sorozat érdekessége, hogy a jövőbe helyezve beszél az emberiségről, a kereszténység értékeiről - pont emiatt tartottam tőle még az első rész elolvasása előtt, de ma pont ezt szeretem benne.
"– Vigyázok rád – mondta Don. Semmije nem volt, csak ez a hangsor, ez, ami valami jót jelent, valami mindörökkét és szeretetet."
Ha még nem olvastad a 2. részt és a kiegészítő köteteket, akkor a következő bekezdések spoileresek lesznek neked! ;)

Scart legutóbb a titkosszolgálat börtönében hagytuk, Artúrék megszerezték maguknak a Miogin állomás űrhajóját, amit szerelőműhellyé alakítottak. Ferrington támadja a birodalmi bolygókat, ebben a kalózok segítenek neki. Don az agymosás után kétségbeejtő állapotban van - kívülről úgy látszik, hogy egy kisbaba szintjén áll. Lucy pedig bujkál a mentáltársadalom elől, és valamiért Ferringtont segíti.

Ahogy a 2. rész fő motívuma a döntések meghozatala, helyessége - úgy ennek a résznek a szeretet volt a középpontjában. Nagyon szép mondatok és érzések fogalmazódtak meg benne, miközben futott az akció- és érzelem dús űrsztori.
"Igen, csak az a baj, hogy vannak döntések, amelyeket nem neked kell meghozni. A lustaságból elkövetett hanyagság akaratlanul tönkrezúzza más életét. Vagy a közönyös félrenézés, ami életre szóló sebet ejt. Dühös önigazolás, ki nem mondott megbánás, meg nem bocsátott hibák… Az ember sorsa sosincs teljesen a saját kezében. Egy része más kezében van. A miénkben meg az övé, a miénk pedig újabb emberek kezében. Mint egy hatalmas szeretetháló, melynek a csomópontjait emberek alkotják. Amikor nem jó úton járunk, sokszor nem mi sérülünk, hanem azok, akiket a legjobban szeretünk."
Kiderül, hogy a legnagyobb ellenség nem a kalózkirály vagy bandái, vagy a titkolózó - manipuláló mentálok, hanem valami hatalmasabb, ami ilyen-olyan események folytán belép a szereplők életébe. Tetszett, hogy egy újabb réteget ismerhettünk meg a két entitás működéséről.

Sokáig kerestem a helyem a történetben, nem emlékeztem néhány fontos pontra, ami miatt egy újraolvasás igencsak elkelt volna. Amikor már megtaláltam 'magam' a könyvben, akkor viszont alig tudtam letenni, elkapott, majdnem éjfélig olvastam tegnap! Aztán hirtelen vége lett... tudom még lesz egy rész, vagyis remélem, de hiányérzetem volt, még olvastam volna :D Örülök, hogy Késes is a sztori része maradt, ő sem egy mindennapi szereplő! ;)

On Sai blogja

4/5

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 320
Sorozat: Szivárgó sötétség 3.
Ár: 3499 Ft (A kiadónál most akciós ez is, és On Sai többi könyve is ;))
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Javában dúl a háború.A frontvonal lassan odaér a Szürke szobákhoz, ahol Scar börtönben ül.Kiderül, hogy valaki elárulta a harctéren dolgozó ügynököket, így Őfelségének kell egy új csapat. De vajon Scar hűséges még hozzá?Lucy láthatatlan ellenségként hálót sző, amin Chester fennakadhat.Miközben a mentálok elől is rejtőzködik, szívósan nyomoz a legnagyobb titok után, tudni akarja, miért jelentek meg az entitások?Don öntudatra ébred, de olyan különös szemmel látja a létezést, mely mások számára felfoghatatlan.Képes már érzékelni a transzcendens csatázásait is.Az emberiség vesztésre áll.Miközben világméretű dolgok zajlanak, mindenki megfeledkezik a kisemberekről: a néma, láthatatlan szerelőkről.Artúr úgy dönt, ideje cselekedni.És a csend leple alatt elkezdi megváltoztatni az erőviszonyokat…Az utóbbi idők legsikeresebb magyar space fantasy sorozata.Mélyedj el lenyűgöző részleteiben!

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.