Molnár Krisztina Rita - Remélem, ​örülsz

A szerzőre év elején figyeltem fel, egy könyvtári program szervezése során. Elhoztam a könyvtárból egyik verseskötetét (Kőház - el is olvastam márciusban) és ezt a novelláskötetét. Ismerős lehet a gyerekkönyveiről (Maléna kertje sorozat, Sálmese, stb). A Remélem, örülsz 2019-es és az első novelláskötete, így nem vagyok annyira lemaradva.

Már az első néhány oldal után éreztem, hogy jó olvasmány választottam. Szeretem azokat a novellákat, tárcákat, amikben hétköznapi helyzeteket mutat be az író, de ad neki valami pluszt. A kötetben több ilyen történetre bukkantam, voltak visszatérő helyszínek és szereplők.

A legtöbb novellában megjelenik a szeretet, az egymás támogatása, a fejlődés és gyógyulás. A vidéki élet szépségei, ami szintén most nagyon a szívemhez szólt, vagy a krízishelyzetekből való felállás, nézőpontváltás. A szorongó befelé figyelés megfordításáról, a szereplők sokszor ráhagyatkoznak a sorsukra - idegenek segítségére.
"Nagyanyja soha nem hívta kávét inni, ők mindig kávéztak. A békés délutáni elidőzés és a kávé sietős kikortyolása – mely iránt finom megvetését nagyanyja csupán nyelvi distanciával, a főnévből képzett ige választásával fejezte ki –, igen, a kettő közötti különbségtétel kettejük játékának egyike volt. A kávézás ráérős beszélgetést jelentett, olykor egészen alkonyatig, és a kávézásba belefértek a váratlan látogatók is, akik éppen csak benéztek, mert erre jártak."
Egy pozitív világkép bontakozik ki a novellákon keresztül, amit épp ezért volt jó olvasni.
"Most valahogy máshogy tekintek ezekre a dolgokra. Jó messziről, és attól egészen megváltozott a súlyuk. Néha egészen úgy érzem, hogy nem árt időnként megszabadulni saját magunktól. Mindattól, amit tudunk. Vagy attól a kényszertől, hogy pénzt keressünk vele. És akkor maradnak a nagyon egyszerű, tiszta örömök."
Olyan életeket mutat be, amik egyszerűek vagy a szereplőik megtalálják az egyszerűségben a szépséget. Mint például a Böjt címűben a főszereplő a tavaszt nem a környezet változása, hanem egy végtelen egyszerű étel - a tojásos nokedli salátával hozza el. (Megkívántam én is :D).
"A tavasz ugyanis nem akkor jön el, amikor az első hóvirágok kibújnak. (…) A szél az már a bizonyosabb jelek közé sorolható. A böjti szél nem keverhető össze a novemberi jeges fújásokkal, sem a decemberi éjszakák kéménybe süvítő rohamaival. A böjti szél szaladgál, neki-nekilódul, mintha játszana, megtáncoltatja a fákat, fütyörészve cibálja az ember kabátját. Megváltozik a levegő illata, nyugtalanná válnak a gyerekek, neki pedig elkezd fájni a feje, és napokon át lüktet a homlokától a tarkójáig."
A tavaszhoz én is kötök egy ilyen élmény, amikor megváltozik a levegő illata - lehet hogy hülyeség, de én mindig ezt keresem - idén kimaradt az életemből ez is :(
Több novellában is szerepet kap az étel - ital, a levesek, a gyógyhatású cékla, a lélemelegítő krumplileves. De a spontán kedves gesztusok is, mint a Titkos történet az őrről címűben.

Jól megszerkesztett és változatos kötet a Remélem, örülsz - a címre utaló mondatot, amúgy majdnem a kötet végéig keretem, aztán egy novella zárásában megtaláltam. A borító is hasonlóan frappáns.

Nekem most nagyon jól esett ez a kötet, még ha nem is mindegyik írása tetszett egyformán. Ha szeretnétek pozitív szemléletű, kicsit mesés magyar kortárs novellákat olvasni, akkor ezt a kötetet ajánlom!

Otthon maradok sorozat keretében a szerző felolvas a kötetből

5/5

Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 184
Ár: 2990 Ft
Borító: 4/5

Fülszöveg:
„Az ismeretlen táj térképét, amit csak egyszer nézhetett meg, alaposan meg kellett jegyeznie, hogy el ne tévedjen majd, ha odaér.”Ezen az ismerős ismeretlen tájon járunk mi is, ahogy Molnár Krisztina Rita novelláinak szereplői. Az eltévedt fiú, a púpos vénkisasszony, a megátkozott alvófalu lakói, egy meghibbant feleség, egy patkánykirály, egy biztonsági őr és a többiek életét is napi vagy történelmi megpróbáltatások kuszálják össze.Korok és vidékek összemosódnak, a hősök kacskaringós, hol emelkedő, hol lefelé ívelő útjaiból rezignált figyelemmel szőtt lírával és humorral átitatott történeteket a szerző.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.