Az évtized könyvei 2010-2019

január 29, 2020
Lobo tavaly ősszel vetette fel, hogy ki szeretne benne lenni az 'évtized könyvei' lista összeállításában. Mivel a múltkori lista alapján sok jó könyvre rátaláltam, és azóta jelentős olvasmányhalmot tudhatok magam mögött, ezért nem is volt kérdés, hogy szeretnék beleszólni a lista alakulásába. Gondolatban már tervezgettem, hogy mik voltak az utóbbi tíz év magyar megjelenései közül a legjelentősebbek, amiket széles körben ajánlanék, amik számomra is nagy jelentőséggel bírtak... A végső listát december végéig kellett beküldenünk, 10 könyvet volt kötelező, természetesen kihasználtam a maximális 50 cím lehetőségét.
Lobo adagonként már megosztotta a végleges 50-es toplistát, több jelöltem is szerepel, aminek nagyon örültem. Nézzétek meg, ha eddig még nem tettétek volna - rengeteg jó könyvet ajánlunk, sokféle témában, zsánerben ;)

Szerettem volna egyben megosztani veletek a teljes listámat - így most egyben láthatjátok az én jelöltjeimet. A sorrend az első tíz könyvnél fontos, azok voltak a legjobb olvasmányok számomra (legalábbis amikor a listát megálmodtam, akkor úgy éreztem), a következő 40-nél nincs sorrend, mindet szerettem - ajánlom.

TOP 10 könyv 2010-2019 között

Christelle Dabos - A tél jegyesei - kell bármit is mondanom? Ez a sorozat megadta azt az érzést, amit a Harry Potternél éltem át a legintenzívebben: avagy hol a folytatás?

Elena Ferrante - Briliáns barátnőm - fej-fej mellett, ez is egy olyan sorozat, ami behúz a világába, gyönyörűen megítél - lélegző szereplők, erős atmoszféra, mindeközben teljesen realista világ

Naomi Novik - Ezüstfonás - egy viszonylag friss élmény, amiben koncetrálódik mindaz amit szeretek: klasszikus történetek okosan újramondva, mágia, erős női szereplők és lenyűgöző világteremtés, erős atmoszféra

Madeline Miller - Kirké - a csapból is ő folyt 2019-ben, de megérdemelten - szintén egy remek újramesélés, izgalmas női karakterrel

Robert Galbraith - Halálos fehér: Rowling anyánk nem maradhat ki, hát hogyan? A Cormoran Strike sorozat minden részét kedveltem, de most a legutóbbi, 4. részt ért be számomra a legjobban

Elizabeth Strout - Amy és Isabelle: a könyv, ami elindított egy újabb életmű olvasására, aminél hamar kedvenc szerzőt avattam. Emberi kapcsolatok, nyár, kisvárosi miliő - ez a másik téma ami meg tud fogni.

Katherine Arden - A ​medve és a csalogány: ezt a fantasy könyvet is nagyon szerettem (nem is értem miért parkoltatom a folytatását már ősz óta a polcomon :O), az Ezüstfonáshoz tudnám hasonlítani mert itt egy mondavilág izgalmas átírását olvashatjuk, szintén egy határozott női főszereplővel (ezek a gyengéim, na)

Eowyn Ivey - A hóleány: a tökéletes téli olvasnivaló - alaszkai vadon és benne egy mesebeli kislány. Nagyon szerettem ezt a könyvet is, tervezem újraolvasni - egy gyöngyszem.

Paula Hawkins - A lány a vonaton: megkerülhetetlen könyv, az első domestic noir, amit olvastam (azóta is csak a szerző másik könyvét vettem kb a kezembe a műfajban). Nekem tetszett, újszerű volt, izgalmas és elgondolkodtató.

Elif Şafak - Az isztambuli fattyú: Elif Safak remek mesélő, olvastam tőle más könyveket is, de ez volt az első és még mindig ez tetszik a legjobban. Isztambul, családregény, egzotikum, humor, mi kell még?

TOP 40 (nem sorrendben ;))

11. Helene Wecker - A gólem és a dzsinn
12. Almási Kitti - Bátran élni
13. Jo Walton - Mások között
14. Naomi Novik - Rengeteg
15. Naomi Alderman - A hatalom 
16. Tittel Kinga - Mesélő Budapest
17. Patrick Ness – Siobhan Dowd - Szólít a szörny 
18. Sarah Perry - Az essexi kígyó
19. Grecsó Krisztián - Harminc év napsütés 
20. Lucy Strange - A fülemüleerdő titka
21. On Sai - Calderon, avagy hullajelölt kerestetik
22. Lucia Berlin - Bejárónők kézikönyve 
23. Colm Tóibín - Nora Webster
24. Cheryl Strayed - Vadon
25. Baráth Katalin - Arkangyal éjjel
26. Kavagucsi Tosikadzu - Mielőtt a kávé kihűl
27. Marente de Moor - A holland szűz 
28. Szécsi Noémi&Géra Eleonóra - A budapesti úrinő magánélete (1860-1914) 
29. Dunajcsik Mátyás - A Szemüveges Szirén 
30. Celeste Ng - Amit sohase mondtam el 
31. Markus Zusak - A könyvtolvaj 
32. Elizabeth Gilbert - Big Magic
33. Jordi Llobregat - Vesalius titka 
34. Veres Attila - Odakint sötétebb 
35. Sarah Winman - Bádogember
36. Kate Morton - Felszáll a köd 
37. Alice Munro - Asszonyok, lányok élete 
38. Mary Ann Shaffer&Annie Barrows - Krumplihéjpite Irodalmi Társaság 
39. Jane Harper - Aszály 
40. Marjorie Liu - Ébredés 
41. Rainbow Rowell - Eleanor és Park
42. David Benioff - Tolvajok tele
43. David Nicholls - Egy nap 
44. Edward Kelsey Moore - Szikomorfán születtem 
45. Elena Favilli&Francesca Cavallo - Esti mesék lázadó lányoknak 
46. André Aciman - Szólíts a neveden 
47. Sarah Andersen - Felnőni kiábrándító
48. Farkas Lívia - Ennél zöldebb nem lesz! 
49. Elizabeth Gilbert - A lélek botanikája 
50. Paula McLain: A párizsi feleség

A bejegyzés szerkesztése közben jöttem rá, hogy a tavalyi felfedezettem Caleb Carrnak is helyet kellett volna kapni a listában, ehhh. De olvassatok tőle, nagyon jó ;) 50+1-ként megemlítem akkor őt is :D

Pupilla is megírta a listáját :)

Nektek mik voltak az elmúlt évtized legemlékezetesebb olvasmányai?

1 megjegyzés:

  1. Én is meg szeretném írni külön az egész listámat, csak még nem volt érkezésem. :)
    Van sok közös könyvünk, mondjuk persze ez nem meglepő. :) De nálam A könyvtolvaj végzett az élen, bár nagyon nehéz volt rendezgetni az élbolyt...

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.