Lucy Strange - A ​fülemüleerdő titka

Lucy Strange (micsoda név!) első regényére már nem is emlékszem hol figyeltem fel, de a borító szépsége fogott meg először, ez biztos. Néhány oldal elolvasása után kiderült számomra, hogy nem csak a külseje miatt fogom az emlékezetembe vésni ezt a könyvet, hanem a történet miatt is!

Henrietta (becenevén Henry) családjával Londonból egy kisvárosba költözik, egy öreg házba az erdő szélén. A Reményház új kezdetet ígér a megtört családnak, de nem mindegyikük tud megbirkózni ezzel. Hamar kiderül, hogy eggyel kevesebben érkeztek: Henry bátyja, Robert egy évvel azelőtt tragikusan életét vesztette. Anyukájuk mély depresszióba esik, a házban elzárva tartják a helyi orvos tanácsára. Henry viseli gondját egy éves húgának, illetve a dada, Jane néni vigyáz rájuk. Apjuk szinte a megérkezésük után külföldre megy, hogy munkájába temetkezzen. 

Henry egy igazi könyvmoly kislány, aki a történetekből, mesékből próbál erőt meríteni, hogy megküzdjön az új helyzettel. Közben felfedezi a ház mögött elterülő erdőt, ahol egy érdekes személyre bukkan.
A történet hétköznapi is lehetne: a gyász feldolgozása, a depresszió kezelése, egy család szétesése - mindez egy 12 éves főszereplő szemszögéből. Van benne egy csipetnyi misztikum is, de nem ez a lényeges benne - hanem Henry fejlődése, kitartása és a helyzet megoldása. 

Ami miatt különösen tetszett ez a könyv: egyrészt Henry karaktere miatt, aki szerethető, okos és egyre bátrabb lesz, na és egy igazi könyvmoly. Másrészt 1919-ben játszódik, ami plusz hangulati elemet jelentett, ill. előkerült kis részben az I. világháború pszichés és fizikai hatása is. 
Harmadrészt a szöveg stílusa miatt fogott meg - már az első oldalakon. Szép leírások, jó narratív megoldások jellemzik, amik miatt erősen ajánlom a felnőtt olvasóknak is! 
A fák alatt hűvös volt, sötét és nyugtalanító. Forró volt a nyár, a lábam alatt a levelek és az ágak úgy ropogtak, mint a gyújtós. Elvadult ösvények szövevénye olvadt bele az erdő sűrűjébe. Megálltam és füleltem, de csak a saját szívverésem puha dobbanásait és Malacka lélegzetének surrogását hallottam.
Lucy Strange könyve egy igazi különlegesség, amiben érződik a korábbi ifjúsági könyvek hatása is, ill. a könyvek-történetek szeretete, ezt megfejeli egy aktuális témával (depresszió, család szétesése), ami miatt fontos olvasmány lesz. 

5/5

Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: The Secret of Nightingale Wood
Oldalszám: 304
Ár: 2690 Ft
Borító: 5/5*

Fülszöveg:
Elragadóan szövevényes történet barátságról, tündérmesékről és családi titkokról.1919-et írunk. Mama beteg. Papa külföldön kap munkát. Jane dadus túl elfoglalt, hogy odafigyeljen Henriettára, és az árnyakra amiket lát – vagy látni vél – az új házukban, Remény-lakban. Teljesen egyedül, néhány mese társaságában Henry felfedezi, hogy Remény-lak tele van különös titkokkal: elfeledett padlás, kísérteties alakok, rejtélyes tűz, ami a kert mögötti fák között pislákol.Egy éjjel kimerészkedik a Fülemüle-erdő sötétjébe. Vajon mit talál, ami az egész életét megváltoztatja?„Ahogy keresztülsétáltam a kerten, az árnyékom megnyúlt előttem a rejtélyes erdő felé. Sötéten állt, mint egy viharfelhő, ami leesett az égből.”

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.