2018. május 19., szombat

V. E. Schwab - Gyülekező árnyak


Éppen egy éve olvastam Victoria Schwab A mágia árnyalatai trilógiájának első részét, az Egy sötétebb mágiát. A sorozat kezdő kötete megfogott az újszerű karaktereivel, a mágia működésével és filmszerűen pergő cselekményével.

A második rész egy kicsit lassabban indult be, cserébe jobban megismerhetjük Vörös London világát.

tumblr
Lina egy arnesi hajóra száll fel az első könyvben történtek után, egyfajta menekülésként, másrészt régi vágyát beteljesítve. Imádtam ezt az első pár fejezetet, ami a Karib tenger kalózai filmekre emlékeztetett trükkös megoldásaival és menő akciójeleneteivel. Sajnos ezután egy jóval lassabb, unalmasabb szakasz következett, amiben megtudtuk, hogy Vörös London egy nagyszabású mágus viadalt (Trimágus Tusa) készít elő. A fő szervező Rhy herceg, aki próbál menekülni a bezártságérzete ellen és egyre kétségbeesettebben hajszolja az élvezeteket. Hála szoros összeköttetésüknek, Kellnek is bőven kijut ebből a hajszoltságból.

A karakterek gondolataiba jobban beleláthatunk ebben a részben, de ez nem vált a könyv javára, mert ugyanazt a néhány problémát járják körbe újra meg újra meg újra. Érezhető ezt mennyire untam? Kezdve Lina folyamatos meneküléskényszerével, bizalmatlanságával az egész világ ellen; Kell érthető bezártságérzetével, Rhy pedig folyamatosan gyengének érzi magát, és bűntudata van a bátyjával létrejött összeköttettetés miatt.

Szerencsére több pozitívuma volt a könyvnek, hogy ne akarjam abbahagyni a sorozatot. A nagyobb terjedelem, Lina tanulmányai és a viadal jó alkalmat ad Schwabnak arra, hogy kifejtse a mágia működését, az arnesi birodalom és szomszédai kapcsolatát és jellemzőit. Na és kapunk egy új érdekes karaktert, Alucard kapitányt. Szerettem a csipkelődését Linával, remélem a 3. részben is sokat fog szerepelni!

A második köteteknél gyakran esnek a szerzők abba a hibába, hogy nem tudják hozni az első rész lendületét, itt is ezt éreztem - jó volt a viadal, a mélyebb világmegismerés, új karakterek és a régiek árnyalása, de elég kiszámítható volt az egész és sok volt az ismétlés. Ami tetszett - már az első részben is - a mágia használata, működése és a filmszerű akciójelenetek. 
A könyv összegezve egy rajongói fan arton :D

3/5

Kiadó: Ventus Libro
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: A Gathering of Shadows 
Sorozat: Egy sötétebb mágia 2.
Oldalszám: 576
Ár: 3800 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Kell az egyik utolsó vérmágus, aki képes utazni a London varázslatos városa által összekapcsolt párhuzamos világok között. Négy hónap telt el azóta, hogy egy rejtélyes obszidián kő a birtokába került, és találkozott Szelina Barddal. Négy hónapja, hogy Fehér London uralkodói, a Dane ikrek elbuktak, és a követ a haldokló Holland testével együtt visszaküldte Fekete Londonba. 
Kell álmait most baljós mágikus események kísértik, ébren pedig folyton Lina jár az eszében. Mialatt Vörös London az Elemek Viadalára – egy háromévente megrendezett nemzetközi, barátságos mágikus vetélkedésre – készül, egy bizonyos kalózhajó egyre közeledik. Időközben egy másik London lassan új életre kel. A mágia egyensúlya kényes és veszélyekkel teli; és ahhoz, hogy az egyik város felvirágozzon, egy másiknak vesznie kell…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te mit gondolsz? :)

Összes címke

1001 könyv listás (22) 12daybloggerchallenge (12) 14. század (1) 17. század (1) 18 karika (7) 18. század (7) 19. század (30) 2 pontos (12) 20. század (165) 21. század (113) 2pontos (1) 3pontos (75) 4pontos (343) 5pontos (373) 9/11 (2) a love story trilógia (3) a mágia árnyalatai (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (12) agatha raisin (24) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice munro (1) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) almási kitti (1) alternatív történelem (6) ambrózy báró esetei (1) amerika (7) amerikai (215) amerikai dél (34) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (2) angol (193) angolul (25) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (6) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) az úr sötét anyagai (5) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (6) blog (18) blogtippek (4) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (2) booktag (10) boris vian (5) borító (3) boszorkány (13) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (17) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (5) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) charlie n. holmberg (3) chicklit (37) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (2) coco chanel (1) colm toibín (1) cormoran strike (3) cozy mystery (27) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (3) dan brown (6) dark fantasy (1) darren shan (1) david levithan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (8) disztópia (19) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (1) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (3) egyetem (2) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (2) életmód (17) életrajz (15) elfeledett könyvek temetője (3) elif shafak (1) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (3) európa kiadó (1) évösszegzés (4) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (59) fekete istván (1) feminizmus (15) festészet (2) film (99) finn (11) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) fotózás (2) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (83) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (3) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (3) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) géra eleonóra (2) gondolatok (6) goodreads (1) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (6) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyász (4) gyerek (2) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) három nővér szigete (3) harper lee (1) harry potter (17) havi tervek (34) havi zárás (70) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hétvilág (3) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (4) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (3) humor (34) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (4) ifjúsági (43) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (11) indiai (1) indonéz (1) interjú (3) interjúk (2) internet (3) ír (4) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (2) iskola (5) ismeretterjesztő (28) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (1) j.k.rowling (16) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (11) jay asher (2) jeanette winterson (2) jennifer donnelly (1) jim kay (4) joanne harris (18) jodi picoult (1) jodi taylor (2) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (1) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (9) kalligram (1) kamaszkor (4) kanadai (4) karácsony (27) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (4) kazuo ishiguro (1) kedvenc (26) képregény (9) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (3) kindle (4) kirekesztés (3) kísértet (1) kisregény (10) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbiai (3) konmari (3) kortárs (66) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (10) könyvekről röviden (8) könyvesfilmes (4) könyvfesztivál (8) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (3) körbeposzt (45) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (2) kreatív (12) krimi (90) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (8) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (25) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (11) logan mcrea (1) london (16) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (20) macska (1) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (176) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (13) mercy fall farkasai (3) mese (15) mese felnőtteknek (10) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (5) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) mrs. jeffries (2) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) naomi alderman (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (3) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (12) nellie bly (2) német (14) new adult (5) new england (5) new york (23) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (3) norvég (6) novellák (43) női sors (40) nyár (14) nyereményjáték (10) ókor (1) olasz (21) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) oroszország (1) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (2) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (12) önsegítő (7) öregedés (1) ősz (4) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papírmágus trilógia (3) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paul auster (1) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (6) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) poket zsebkönyv (1) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (21) pszicho-thriller (4) pszichoanalízis (1) pszichológia (8) rabszolgaság (3) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (1) regényes életrajz (4) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (5) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (47) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sarah andersen (3) sarah perry (1) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (26) scolar (5) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (3) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (2) skót (28) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (18) spanyol (7) st. mary krónikák (2) steampunk (8) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) subscription box (3) susanna clark (1) svájc (1) svájci (1) svéd (14) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (2) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (3) szegénység (1) szellem (5) személyes (164) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (80) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (4) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (9) szürrealizmus (3) társadalomkritika (6) társadalomtörténet (2) tasmina perry (2) tavasz (1) tél (6) tematikus (6) témázunk (1) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (182) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (24) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (4) történelmi (23) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (1) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (16) újság (1) újságíró (2) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (16) utazás (6) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (3) vallás (7) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (7) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) vérgróf-trilógia (1) vers (30) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (20) világháború (24) virág emília (3) virginia woolf (18) vivien holloway (1) vlog (2) vörös pöttyös könyvek (10) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (2) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (21) YA sorozat (14) zene (8) zsidó (6)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (215) amerikai dél (34) amszterdam (1) anglia (2) angol (193) argentin (1) ausztrál (6) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (17) cseh (6) dán (3) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (2) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (11) jugoszlávia (1) kína (3) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (16) magyar (176) mexikó (2) német (14) new england (5) new york (23) norvég (6) olasz (21) orosz (13) osztrák (2) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (28) spanyol (7) svájci (1) svéd (14) török (4) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

2 pontos (12) 3pontos (75) 4pontos (343) 5pontos (373) kedvenc (26)