Joanna Nylund - Sisu


Nem volt kérdéses, hogy a Hygge és a Lagom után ezt a könyvet is elolvasom – azokhoz hasonlóan a Sisu is gyönyörű kiadás, már emiatt jó volt kézbe venni.

Joanna Nylund változatos témákon, miniinterjúkon keresztül próbálja körüljárni a sisu fogalmát ill. megismertet minket a finn hétköznapokkal, társadalmi jelenségekkel, kikapcsolódási formákkal.

Na de mit jelent a cím?
"A sisu cselekvésközpontú gondolkodást jelent: akkor lép működésbe, amikor az ember a képességeit látszólag meghaladó nehézséggel száll szembe. Olyankor hívjuk elő, amikor a balsors és az ellenszél már feladásra kényszerítene bennünket, s csupán a kurázsinkon múlik, hogy kitartunk-e."
Vagyis a sisu egyfajta kitartás, makacsság, kurázsi - amit a nehéz helyzetekben hívnak elő a finnek. Persze ez nemzettől függetlenül minden emberben ott van/lehet, de ők adtak neki nevet.

A könyvben példákat hoz a sisu megjelenésre az élet több területén, ill. a finneket is megismerhetjük: milyenek a munkahelyen, a családban, párkapcsolatban vagy szülőként. 

Több elem ismerős volt a Lagomból, de ez érthető: a skandináv nemzetek hasonlítanak egymásra több dologban (pl.: természetjárás, szabadidő eltöltése a természetben), emiatt vontam le egy csillagot. 

Nagyon tetszett a párkapcsolati rész (teljes egyenlőség, feladatmegosztás stb), ill. a gyereknevelés amiben egyáltalán nem jellemző a túlféltés, ami sok szülő hibája.
Sok szerepet kapott a könyvben a visszatalálás természethez, a stressz csökkentése, a pozitív életszemlélet, ami úgy tűnik már egyik mai életmód könyvből sem maradhat el.

Összességében vonzó képet festett az országról, az alábbi kulcsszavak fognak ezentúl eszembe jutni a finnekről (a szauna, jóléti állam mellett: praktikum, egyenlőség, természet szeretete, a jó idő kihasználása és egyenes beszéd.

Ajánlom azoknak, akik szívesen megismernek új kultúrákat, szeretik a skandináv országokat, vagy szeretnének egy mutatós, pozitív életszemléletről szóló könyvet - ajándékba is tökéletes!
(A kiadó előtt pedig le a kalappal - az eredeti kiadás is 2018-ban jelent meg, pár hónappal már követte is a magyar!)

4/5

Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: Sisu
Oldalszám: 160
Ár: 3490 Ft (Vedd meg a Kiadótól ;))
Borító: 5/5

Fülszöveg:
SISU – „Van benne kurázsi”Aki felfedezi és előhívja magában a sisut, az:• bátran és eltökélten tud szembenézni az élet kihívásaival • jobban érzi magát a bőrében és megtalálja a belső középpontját • magabiztosan kommunikál és hatékonyan oldja meg a konfliktusokat • kitartóbb és testileg fittebb lehet • szívélyes és a stresszt jól tűrő, ellenálló gyerekeket nevel • következetesen cselekszik és kiáll azért, amiben hisz.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.