Ljudmila Ulickaja - A lélek testéről
Ulickajával még egyetemen ismerkedtem meg, a Szonyecska volt az első olvasmányom tőle (ezt tavaly újra is olvastam). Az elmúlt évek alatt nem olvastam tőle mást az Életművésznőkön kívül (de ezt is még 2009-ben), ezért nagyon vártam hogy újra elmerüljek a világában. A lélek testéről nagyon friss kötet, tavaly jelent meg, április végén pedig már elhozta a Magvető Kiadó magyarul is.
A kötet két részből áll - Barátnők és a címadó, A lélek testéről c. fejezetekből, amiket rendhagyó módon két vers előz meg, Ulickajától.
Az első a női élet sokszínűségére koncentrál, a második erőteljesebben az elmúlásra - az élet és a halál közti átmenetre. Szinte mindegyik novellában megjelenik a halál, de mégsem lehangoló a kötet, vagyis persze nem vidám, de olyan szépséggel ír, hogy az ember mégsem undorral - elborzadva teszi le.
Az első novellában kapásból olyan tabu (?) témákról ír, mint egy leszbikus kapcsolat ill. nemzetiségi ellentétek. Az egyik szereplő halálos ágyán szeretné megérteni a különbséget az emberek között, de nem kap, nem kaphat rá választ. Mellette, felesége teljes kétségbeesve intézi az ügyeket, fogadja hitvese bátyját, fél a család gyűlöletétől és már a természetfeletti megoldásokat keresi, hogy inkább ő mehessen el, ne pedig az erős, határozott Zarifa.
Az élet különös játéka jelenik meg az Alisza halált vesz c. történetben, ahol a címszereplő az öregedéstől való félelmében felkészül az öngyilkosságra, hogy akkor és úgy történjen meg a halála, ahogy ő akarja. Közben olyan kapcsolat épül ki az életében, amire nem is számít.
Rengeteg család életét tette és teszi tönkre a politika, a háborúk - erről is olvashatunk, bár a fő konfliktus a bizalmatlanság a családtagok, nemzetiségek között.
Olvashatunk olyan nőkről, akik elsősorban nők voltak és nem anyák, gyerekeik pedig az útjukat keresgélik egymás felé és a világban (Áldottak mind, kik...).
A kötet második felében több helyen egyfajta mágikus szál is megjelenik, ami a változást, az elmúlást teszi még erőteljesebbé. De olvashatunk teljesen realista, zsigeri élményekről is (Tetemek, tetemek, hol lehet a lelketek...), amik elgondolkodtatnak a testek változásáról - legyen az állati vagy emberi.
A szívemhez leginkább a Szerpentin című, kötetzáró novella szólt, melynek főszereplője egy könyvtáros hölgy, aki fokozatosan veszíti el az emlékeit. Megfogott az a tisztelet és szeretet, ahogyan a szakmáról beszél és érzékletesen mutatja be az egyik félelmetes betegséget, az Alzheimer-kórt. Ulickaja viszont nem hagy lenn a földön a novella befejezésével, gyönyörű mondatokkal vigasztal az egész kötetben.
"Hatalmas szépség volt ez, amiről gyanította, gyanította, hogy létezhet, ahogy ült a könyvtárában, az új szerzemények osztályán, de nem gondolta volna, nem remélte, hogy egyszer itt fogja találni magát, és most csordulási, saját határait sem érzékelve megtelt boldogsággal, mert megérezte, hogy ide örökre be van fogadva, és amit a legjobban szeretett az életben – tanulni, új dolgokat megismerni, a tudását kiterjeszteni a beteg, túlterhelt, munkában megfáradt tudata számára még befogadható, legtávolabbi pontokig –, mind megadatott neki, most és mindörökre."
Örülök, hogy új olvastam tőle, és most sorra veszem az életművét - van mit olvasni, 17 kötet jelent meg tőle magyarul!
Ha még nem olvastatok tőle, de szeretnétek valami különleges kötetet olvasni, akkor nagyon ajánlom! Ulickaja remekül vázol fel néhány mondatban élettörténeteket, megmutatja az orosz hétköznapokat, de ezen felül olyan egyetemes témákról beszél amit mindannyian átérezhetünk - átélhetünk.
5/5
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2020
Eredeti cím: O tele dusi
Fordította: Morcsányi Géza
Oldalszám: 152
Ár: 2490 Ft
Borító: 5/5
Fülszöveg:
Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat a haláluk előtt, és gyanakodva fogadják, ha kapnak még egy esélyt az élettől. Egy feleség, aki kizárólag almát hajlandó enni, miután elhagyják, egy anya, aki külföldi férjre vadászik a lányának a parkban, egy műszaki rajzoló, akire az utolsó pillanatban talál rá az új szerelem, egy bibliográfus, akinek az emlékezetéből lassan kihullanak a szavak. Ulickaja végtelen empátiával és páratlan emberismerettel rajzolja meg portréikat, történetei egyszerre vigasztalóak és felkavaróak. A figyelmes olvasó pedig még Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve díjas filmjére is találhat utalásokat az elbeszélésekben.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)