Sylvia Plath - Az ​üvegbura (újraolvasás)

Kilenc éve olvastam először az amerikai költőnő, Sylvia Plath egyetlen regényét. Az üvegbura több szempontból is érdekes kötet - megjelenése után egy hónappal a szerzője öngyilkos lett. A félig önéletrajzi ihletettségű regény azóta felkerült több toplistára, 1001 könyv listára és legalább 9 éve 'készül' belőle egy újabb filmadaptáció.

A kihívásomra olvastam most újra, főként azért, mert annyi idő eltelt az első olvasás óta, hogy szinte teljesen friss szemmel tudom befogadni. 

A regény az '50-es New Yorkjában indul, egy 19 éves lány - Esther életét követhetjük. Ránézésre mindene megvan, ami kell egy sikeres élethez: szeptemberben visszamegy az iskolába és meg sem áll az egyetemi diplomáig. A nyarat egy divatlapnál tölti, ami szállást, publikálási lehetőséget és több ingyenes vacsorát, estélyt biztosít Esthernek és a pályázati programba bejutott 11 másik lány számára.

Főszereplőnk magányos típus, van néhány lány akihez csapódik, de végig kívülállónak érzi magát. Elmegy a partikra, estélyekre, írogat, ismerkedik, de valami kellemetlenség mindig éri. A könyv felénél érezzük, hogy valami megtörik benne. A teljes jövőképében veszíti el a hitét - egyre inkább úgy érzi nincs értelme semminek. Férj? Karrier? Gyerekek? Eldobja mindennek a lehetőségét és egyre jobban magába fordul.

"Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában és éhen halok pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant le a földre, a lábam elé."

pinterest

Egy idegösszeomlás története Az üvegbura, ami a kor lenyomata is. Már ott a lehetőség a fiatal lányok - nők előtt, hogy szabadabban élhessenek. Legyen szó a karrierjükről vagy a szexuális élet lehetőségéről, de nehéz az átállás. Esther is küzd a lehetőségeivel, megbéklyózza a sokféle életút, amit választhat - ezért inkább nem választ semmit. Le akarja egyszerűsíteni a dolgát - véget akar vetni az egésznek.

A könyv a korabeli pszichológia - pszichiátria megoldásairól nem fest valami előnyös képet, mégis minden kezdetleges megoldása ellenére elindul egy folyamat Esther életében...

Érdekes volt mai szemmel, közel 70 év távlatából olvasni ezt a történetet. A divatlapnál töltött idő a mai influencerek világát idézte, a kirakatvilágot; de a életkezdési válságot is nagyon erőteljesen bemutatta, ami ma is ugyanúgy szorongást okozhat bennünk.
Ijesztő volt végigkövetni azt a folyamatot, hogy lesz az idegenség-érzésből egyre erősebb szorongás, majd hogyan változott meg a főszereplőnk érzékelése - gondolatai, hogyan hanyagolta el magát és milyen sokáig nem kapott tényleges segítséget.

Az újraolvasástól kicsit tartottam, a nyomasztó hangulatra emlékeztem, az öngyilkosság témájára, de nem húzott úgy le ahogy vártam. Figyeltem minden részletre, a környezetre és erre a lassú spirálra, ami egyre jobban lehúzza Esthert.

"Ha Mrs. Guinea történetesen egy európai vagy világ körüli utazásra szóló jeggyel ajándékozna meg, az sem változtatott volna a dolgon, mert bárhol üljek is – hajó fedélzetén, párizsi vagy bangkoki kávéház teraszán – , mindig ugyanaz az üvegbura borul rám, mindig a saját áporodott levegőmet szívom."

Kinek ajánlom a könyvet? Aki szereti a 20. századi, amerikai női sorsról szóló könyveket, érdeklik a mentális problémák, vagy éppen hasonló életkezdeti válságban érzi magát. Amikor először olvastam engem meglepett, hogy lehet erről is írni, ezzel a könyvvel is nagyban szélesedett a látóköröm. Akkor még nem éreztem át a teljességét - most annál inkább, fel is pontoztam 4-ről 5-re.

5/5

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1997
Eredeti cím: The bell jar
Fordította: Tandori Dezső
Oldalszám: 252
Ár: antikvár Ft
Borító: 2/5

Fülszöveg:

"„Furcsa, ​fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett."