11 éves a blog!

július 05, 2020

Most nem számokat hozok, ahogy a korábbi blogszülinapi bejegyzéseknél - hanem 11 boldog-blogos élményt az elmúlt évből:

1. Életemben először szerepeltem podcastban, egyúttal személyesen is megismerkedtem a LibrAmore csatorna készítőivel

2. Tavaly részt vehettem egyik bloggerbarátnőm esküvőjén, ami a tavalyi év egy fontos élménye volt <3

3. A blognak - Insta oldalnak egy új barátságot is köszönhetek - Zituu-t :)

4. Nagyjából rendszeresen fut a blog Facebook oldalán a tavaly nyáron megálmodott #versvasárnapra rovat, aminek köszönhetően még több verset olvasok. Ehhez kapcsolódik a #haviegyverseskotet kihívásom, amit molyon indítottam el.

5. Ha már kihívások: szintén tavaly álmodtam meg a #haviegyujraolvaskihivast, ami szintén először 'csak' a blogon, Instán szerepelt, idén készítettem neki molyos felületet is.

6. A másik büszkeségem a Könyvbingó, ami idén már a 7. változat, amit molyon készítek. Idén ez megkapta a szerkesztői ajánlás serlegecskét is :)

7. Szombathelyen is van már Poket zsebkönyvek automata márciustól! Ennek nagy örömmel adtam hírt több platformon, ahogy a kezdeményezés indulásáról is.

8. A blogos - könyvtáras tapasztalataimat egybegyúrva készült egy cikk a könyvesblogokról...

9. ... ill. szintén ennek a témának köszönhetően jutottam el életemben először Szegedre egy könyvtári konferenciára és találkoztam Czenemával :)

10. Egyik kolléganőmmel tavaly megvalósítottuk egy régebbi tervünket, amit inspirált a podcastok iránti érdeklődünk - készítettünk a könyvtárnak is egy podcastcsatornát

11. Idén már én is részt vehettem Lobo Évtized könyvei listájának összeállításában. Az első ilyen lista 2010-ben készült és többször is választottam onnan olvasmányt.

8 megjegyzés:

  1. Boldog blogszülinapot és még sok jó élményt!

    VálaszTörlés
  2. Jaj de jó ez a lista, nagyon szuper ötlet! Waa ♥♥!! :') 2-es pont! De jó is volt! :* Boldog blogszülinapot, még sok-sokat!
    Ha nem felejtem el, lehet, hogy jövőre én is hasonlóan "ünneplek" :))) De akár nem csak az adott évből, az összesből is lehet szemezgetni kiemelkedő élményeket, amiket a blognak köszönhetünk.

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok! Még sok boldog blogszülinapot! :)

    VálaszTörlés
  4. Szép szám ez a tizenegy, de azt kívánom, legyen még ennél is több! :) Boldog blogszülinapooot! *konfetti-eső*

    VálaszTörlés
  5. Nagyon klassz volt olvasni ezeket a pontokat, nagyon tetszettek :) szuperboldog blogszülinapot kívánok neked, és még sokszor ennyit! Engem mindig inspirálsz az olvasásaiddal, és sok szuper könyvre hívtad már fel a figyelmem, szeretek hozzád betérni :) és köszi még még egyszer a haviegyujraolvasaskihivast, még mindig nagyon lelkes vagyok ezzel kapcsolatban! :)

    VálaszTörlés
  6. Régi motoros.. :) Boldog blogszülinapot!

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm mindenkinek!! :* :)

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.