Néhány könyvről röviden | 2024 július


Zalka Csenge Virág: Ribizli a világ végén

Zalka Csenge Virágtól ez már a 8. mesegyűjtemény, amit olvastam, így tudtam, hogy mire számíthatok. A kötet végén egy hosszabb utószót olvashatunk a kötet születésétől, a mesemondói munkáról, a gyűjtés folyamatáról, ami természetesen a felnőtt olvasóknak lesz igazán érdekes. Néhány mese már ismerős volt a korábbi válogatásokból, de ismét elvarázsolt ez a világ. Nagyon tetszettek az erős női mesealakokról, és nem a sztereotípiák szerint viselkedő szereplőkről szóló történetek. Mint például a boszorkány lánya, aki nem akar az lenni, vagy a harcos lányok, de a segítő mostohák – anyósok is megjelentek :D
Főként nekem a rövidebb, frappáns történetek tetszettek, a hosszadalmas kalandoknál most eluntam magam.
Az illusztrációk ismét lenyűgöztek, Herbszt László nagyon egyedi hangulatú képekkel egészítette ki a meséket.
4/5

Agatha Christie – Charles Osborne: A váratlan vendég

A váratlan vendég c. könyv alapvetően színdarabnak íródott, ezt bővítette ki egy rövid regénynek Charles Osborne. Ennek megfelelően egy gyorsan olvasható, párbeszédekre és egy meglepő zárt szobás rejtélyre épülő krimire számíthattok, ha elolvassátok.
Egy ködös novemberi éjszakán gyilkosság történik, egy ismeretlen – váratlan vendég – toppan be a házba majd próbál segíteni a leggyanúsabb családtagnak. AC ebben a formátumban is roppant élvezhető, csavaros, igazi 20. századi alakokat – helyzeteket mutat be.
Az általam olvasott Aquila kiadásában rövid utószó is szerepel a színdarabról, amelyet 1958-ban mutattak be.
4/5

Longosz: Daphnisz és Chloé

Ezt a könyvet a Hellász kihívásra olvastam ill. azért is, hogy tágítsam a klasszikus ismereteimet. A Poket kiadását hoztam ki a könyvtárból – és tökéletes egynapos – strandolvasmánynak bizonyult ez a kis kötet.
Egy ókori romantikus történetről van szó, amelyben két talált gyerek: Daphnisz és Chloé történetét ismerjük meg. A kisfiút és a kislányt gazdag ruhákkal, ismertetőjegyekkel teszik ki a természetbe, ahol egy kecske és egy bárány gondoskodik arról, hogy ne haljanak éhen. Két pásztor találja meg őket, és egymással párhuzamosan nevelkednek, barátok majd persze kamaszként szerelmesek lesznek.
Végigkövethejtük azt, ahogyan rájönnek mi az a fura vágyakozás, fájdalmas érzés, a szerelem és a vágy. Longosz kendőzetlenül ír a vágy ébredéséről, az első szexuális élményeikről – ill. később Daphnisz beavatásáról.
A szerelmeseket az évek alatt többször majdnem elválasztják – rablók, kalózok, de valahogy – persze némi isteni segítséggel megmenekülnek.
Több kis történetet is kapunk a kisregényen (?) belül, pl.: a pánsíp (szürinx) születéséről, nimfákról – istenekről.
Détshy Mihály fordítása könnyen olvasható – értelmezhető, ezért bátran ajánlom, ha szeretnétek elmerülni az ókori görög pásztoréletben, mitológiában!
MEK-en elektronikusan is olvasható ;)
4/5

Peter Wohlleben: Mit esznek az állatok az erdőben?

A teljes Peter Wohlleben életmű olvasás jegyében vettem kézbe ezt a rövid kis kötetet, amely azt tanítja meg kezdő olvasóinak, hogyan táplálkoznak az erdő állatai – a legkisebbektől kezdve a legnagyobbakig. Az illusztrációk aranyosak voltak, több helyek fotók is kiegészítették a tudnivalókat. Külön tetszettek a „rókalexikon” szövegdobozokban található extra infók.
(Meglepően sok szó esett az ürülékekről XD)
Számomra sok újat nem tartogatott ez a kötet, de az életműolvasáshoz jó volt :)
4/5

Mark Parisi: Kíváncsi(an) macskákról

Reni barátnőm nyomta a kezembe a gyerekkönyvtárban ezt a könyvet, korábban nem ismertem az alkotót – bár néhány rajza ismerős volt utólag Facebookról.
Igazi macskás képregény, amelynek a legtöbb poénja tényleg ütött – de volt néhány erőltetett képkocka. Könnyed szórakozást nyújtott.
4/5

Nao Fuji: Marvel Miaú

A Mark Parisi: Kíváncsi(an) macskákról után ezt vettem kézbe – kíváncsi voltam Csubi kalandjaira, akit természetesen nagyon megszerettem a Marvel kapitányos filmekben.
A képregény érdekessége, hogy szinte nem tartalmaz szövegbuborékokat – párbeszédeket, így beleélhetjük a macskaszemszögbe. A Marvel univerzum híres figuráit járhatjuk körbe – Csubi nézőpontjából, aki hozza a tipikus macskadolgokat, mint a 'legjobb' helyre lefekvés, értékes dolgok piszkálása, lazulás másokkal (Rozsomák :D), 'kalamajkakeverés'.
Az egyes univerzumokat más színnel jelölte az alkotó, ill. az egyes epizódok végén karakterlistát is kapunk, bár így is néha nehéz volt belőni a kevésbé ismert alakokat számomra.
Összefüggő sztorija nincs ennek a kötetnek, inkább csak felvillant jeleneteket, hogy mit csinál Csubi a szuperhősök között.
4/5

Jennifer Muro – Thomas Krajewski: Paletta
Ifjúsági szuperhősös képregényről van szó, amelynek félárva főszereplője, Ashely új nevelőszülőknél talál otthonra.
Apja börtönben ül (édesanyjáról nem tudunk), ezért már egy ideje nevelőotthonban él, több nevelőszülőt is 'elfogyasztott', de talán most jó helyet talál egy laza apuka, Kitch és egy kutató anya, Yuka mellett. A beilleszkedés viszonylag jól alakul, bár Yuka eléggé feszült, Ashely persze nem sejti, hogy munkája – egy új, veszélyes fejlesztés miatt. Az iskolában hamar barátra talál, de élete még jobban felfordul, amikor otthon megtalálja a titkos projekt hazalopott különleges festékkészletét…
Ami a legjobban megfogott ebben a kötetben a látványvilága: a színek és ez a fajta ábrázolásmód, a lekerekített formák, mangás (?) karakterábrázolás. A sztori elég rövid, több érdekes témát felvillant: hozza a tipikus szuperhősös témákat, mint a rossz kezekbe kerülő fejlesztések, az önjelölt hős, de összességében jól szórakoztam rajta és kíváncsian várom a folytatásokat!
5/5

Marjorie Liu: Monstress: Fenevad 8. – Pokoltűz 
(Nem tesz jót az olvasmányélménynek, hogy ilyen nagy – éves – kihagyásokkal olvasom, muszáj lesz újraolvasnom egyben, amikor lezárul.)
Ez a kötet nagyjából egy helyszínen játszódik: az öregistenek börtönében, ami egy külön világ – még többet megtudunk róluk, háborúikról, Zinn múltjáról.
A legkedvesebb karakter még mindig Kippa, aki a szeretet erejével próbálja megmenteni barátait a pokol mélyén is. A füzeteket ismét Tam Tam professzor 'tanításai' szakították meg, ahogy korábban is – ezzel oldva a sok feszültséget, ill. mélyítve a világ képét. A macskáknak is szerepe lesz ebben a kötetben – az öregistenek börtönében. A befejezés pedig ismét izgalmasan zárul…
4/5

Joe Hill: Egy kosár fej
A Locke & Key az egyik kedvenc horror – képregénysorozatom, ezért nem volt kérdés, hogy elolvasom Joe Hill újabb alkotását – az Egy kosár fejet.
A történet 1983 szeptemberében játszódik egy Maine-i kisvárosban, a Brody-szigeten. Ide érkezik meg June, hogy találkozzon szerelmével, Liammel, aki rendőrként vállalt nyári munkát és ez az utolsó munkanapja. Az estét a rendőrfelügyelőnél vacsorázva töltik, viszont aznap megszökött négy rab – így egyedül marad a fiatal pár, a rendőrfönök feleség és fia a házban.
June az este folyamán magára marad és egyetlen védelme egy viking fejsze lesz…
A történet krimi-horror vonalom mozog, June nem csak az életéért, majd Liamért küzd, hanem felderíti egy bűntény minden szálát, ami átszövi a sziget lakóinak életét. Meglepő fordulatok, az emberi természet sötét oldala mutatkozik meg ahogy June halad az este folyamán célja felé.
Hamar berántott a történet, szimpatikus volt June karaktere – nagyon tetszett, ahogy a szörnyűség és a humor váltakozott egyes jelenetekben, ill. maga a varázslatos fejsze működése…
Kíváncsi vagyok a folytatás(ok?)ra – remélem jönnek magyarul is!
A olasz Leomacs (magyarul ez aranyos név :D) alkotó stílusa egyből megfogott, nagyon tetszett ez a hagyományosabb, részletgazdag rajzolás – a panelek jól követhetőek, látványosak, szépen követik a történet fordulatait – érzelmi hullámvasútját.
5/5

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.