David Nicholls - Egy ​nap (újraolvasás)

Idén februárban néztem meg a könyvből készült új Netflixes minisorozatot, ekkor határoztam el, hogy július 15-én - Szent Swithin napján - elkezdem újraolvasni. 2012 januárjában avattam kedvencet benne, miután 2011-ben megnéztem a filmet, amit szintén nagyon szerettem. Azóta a szerző két regényét elolvastam (vár még A beugró). 

1988-ban, Emma és Dexter diplomosztója utáni éjszakán indul a regény, Edinburgh-ban. Emma évek óta tisztában van ki is a sármos Dexter, a srác viszont úgy tűnik csak most, egy bulin veszi észre a lányt. Együtt töltik az éjszakát - csókolózva és végigbeszélgetve azt. Igazából nem illenek össze: Dex gazdag, elkényeztetett srác, aki tisztában van a külső értékeivel - Emma munkásosztálybeli lány, aki szereti felemelni a hangját, szeretné megváltoztatni a világot és nagyon fontos neki a diplomája. Mégsem tudják elengedni egymást, a következő évek alatt szinte folyamatosan kapcsolatban vannak. Néha csak telefonon beszélnek, gondolnak egymásra, de egyik évben együtt nyaralnak, vagy épp egy ismerős esküvőjén találkoznak.

Végigkövethetjük a diploma utáni életüket: az első munkahelyeket, Dex esetében az európai utazásokat - csajozásokat. Emma szerelmes Dexbe, a fiú ezzel nem kezd semmit, majd Emma is elnyomja magában az érzést és barátok maradnak egymás számára. Az első gondolatuk viszont mindig a másik - kiegészítik egymást, még akkor is amikor teljesen más életet élnek. Főleg Dex jár be kalandosabb, bulizósabb életutat, amelyben szép számmal szerepelnek a barátnők, drogok, alkohol és a hírnév. Meg kell küzdenie az évek alatt a gyásszal, szenvedélybetegséggel, elhibázott döntésekkel. Vele párhuzamosan Emma hajlamos belesüppedni a megszokott rosszba - munkahelyet, párkapcsolatot tekintve egyaránt. 

A regény szerkezetének érdekessége, hogy életükbe mindig július 15-én, Szent Swithin napján kapunk bepillantást. Persze a szerző tesz visszautalásokat, hogy az adott évben még mi történt velük, de a regény jelene mindig ez az adott nap az évből egészen 2005-ig. Néhol azzal is csavar a cselekményen, hogy bepillantást ad a másik szempontjába, mit miért tett és mire gondolt, vágyott, vagy hol kerülték el éppen egymást, ill. a záró fejezetben megismerhetjük az első együtt töltött napjukat.

Az új adaptáció szépen követte az eredeti regényt - a minisorozat formátum még inkább alkalmas volt az évek eseményeinek kibontására. Nagyon megszerettem a hangulatát, a színészeket - bár Dexet nem sikerült annyira megöregíteni szerintem. 

Nem fakult a rajongásom a könyv iránt, bár Emma sorsa miatt még mindig dühös vagyok az íróra. Nagyon érdekes volt az újraolvasás már csak amiatt is, mert amikor először találkoztam velük akkor egy idős voltam a karakterekkel a könyv elején (23) - most pedig már majdnem annyi vagyok, mint ők a történet végén.

Még mindig több pontjával rezonálok és lenyűgöz a főszereplők kapcsolatának ereje, a reménykedés és a vágyakozás. Pluszt jelentett London hétköznapjainak bemutatása és persze az utazások, a nyaralás is tökéletes nyári olvasmánnyá tette. 

Nagyon ajánlom, ha szeretnétek egy nem mindennapi romantikus regényt olvasni - és eddig még nem ismertétek a történetet.

5/5

Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2010
Eredeti cím: One day
Fordító: Földváry Kinga
Oldalszám: 506
Ár: - Ft
Borító: 3/5

Fülszöveg:
Emma ​és Dexter az egyetemen ismerkednek össze. Eleinte csak kerülgetik egymást, ám a diplomaosztó buli után kalandos éjszakát töltenek együtt. Aztán a sors úgy hozza, hogy bár jó barátok maradnak, az útjaik elválnak: Emma munkát keres, a jómódú családból származó Dexter pedig utazgatni kezd. Szerelmek, konfliktusok, félreértések és tragédiák szálainak bonyolult szövevénye bontakozik ki, ahogy évről évre követjük életük eseményeit. Kacagtató, megható és izgalmas epizódok váltják egymást, melyek során Em és Dex barátsága hol meglazul, hol pedig megerősödik, míg végül… Végül vajon szenvedélyes szerelem lesz a vonzalmukból? Vagy talán megmaradnak egymás lelki társai, és életük végéig legjobb barátok lesznek, akiket összefűz a közös múlt számtalan öröme és fájdalma? Annyi biztos, hogy aki közhelyes fordulatokra számít, azt számos kellemes – és néhány szívszorító – meglepetés várja.

Nagy-Britanniában lassan másfél éve stabil bestseller az Egy nap, mely a kritikusok és az olvasók egybehangzó véleménye szerint a legeredetibb és legjobb szerelmes regény a Bridget Jones naplója óta.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.