David Nicholls - Egy nap

Még ősszel figyeltem fel erre a könyvre, amikor a belőle készülő filmet reklámozták - a filmet már egy ideje megnéztem, mivel a szívem csücske lett ezért kíváncsi voltam a könyvre is.

"Emma és Dexter az egyetemen ismerkednek össze. Eleinte csak kerülgetik egymást, ám a diplomaosztó buli után kalandos éjszakát töltenek együtt. Aztán a sors úgy hozza, hogy bár jó barátok maradnak, az útjaik elválnak: Emma munkát keres, a jómódú családból származó Dexter pedig utazgatni kezd. Szerelmek, konfliktusok, félreértések és tragédiák szálainak bonyolult szövevénye bontakozik ki, ahogy évről évre követjük életük eseményeit. Kacagtató, megható és izgalmas epizódok váltják egymást, melyek során Em és Dex barátsága hol meglazul, hol pedig megerősödik, míg végül… Végül vajon szenvedélyes szerelem lesz a vonzalmukból? Vagy talán megmaradnak egymás lelki társai, és életük végéig legjobb barátok lesznek, akiket összefűz a közös múlt számtalan öröme és fájdalma? Annyi biztos, hogy aki közhelyes fordulatokra számít, azt számos kellemes – és néhány szívszorító – meglepetés várja. Nagy-Britanniában lassan másfél éve stabil bestseller az Egy nap, mely a kritikusok és az olvasók egybehangzó véleménye szerint a legeredetibb és legjobb szerelmes regény a Bridget Jones naplója óta."
Ahogy olvastam rá kellett jönnöm, hogy a film készítői nagyon pontosan követték az eredeti történetet - persze néhány eseményt kihagytak, és talán csak a párizsi találkozást változtatták meg egy kicsit, hogy látványosabb legyen. Akinek a film tetszett, az nem fog csalódni a könyvben - legalábbis én nagyon megszerettem most a könyvet is.

A könyv érdekesen felépítve, minden fejezet július 15-én, Szent Swithin napján játszódik 1988-tól, amikor is Dexter és Emma a diplomaosztójuk után megismerkedik. Húszas éveiktől egészen a középkorúvá válásukig követhetjük nyomon az életüket. A fejezetekben Emma és Dexter szemszögéből felváltva ismerjük meg az adott nap eseményeit, és az év közben történt fontosabb eseményeket is.
Érdekes történet az övék - más környezetből jöttek, más az érdeklődésük, de mégis azon a 1988-as éjszakán egymáshoz kötődik az életük. Emma szinte folyamatosan vágyódik Dex után, és a maga módján a fiú is Emma után, mégis el-el sodródnak egymástól, barátságuk is több próbált kiáll.

Frappánsak voltak az idézetek a négy nagy rész elején.
A kedvenc szereplőm Emma volt, több tulajdonságában magamra ismertem és szurkoltam neki, hogy sikerüljön valami nagyot elérni. Dextert nem utáltam a sok hülyesége ellenére se, mert 'Emma szemén' át láttam, szeretettem volna ha mielőbb összejönnek és E. helyrerázná :)
A kedvenc jelenetem a párizsi nyár volt, a filmben is olyan szépen megoldották.
A '04-es év eseménye már nem rázott meg annyira, mint amikor a filmen láttam (tátott száj, és nemnemnem) és ahogy ott is- jónak tartom a befejezést, hogy visszaidézik a múltat a 1988-as nap további eseményeit, és ezzel zárul a történet.

A történet mellett a könyv pozitívuma a szerkezete, vagyis hogy Emma és Dexter közös életének első meghatározó napjától indít és minden évben ezt az napot emeli ki.
Másik a nyelvezete- egyszerű, humoros, főleg Emma ironikus stílusa tetszett.


5/5

Kedvenc idézetem:
„Úgy éld minden napodat, mintha az volna az utolsó” – ezt szokták tanácsolni, de őszintén, kinek van erre energiája? Mi van, ha esik az eső, vagy ha az embernek kicsit nyomott a hangulata? Az egész valójában teljesen kivitelezhetetlen. Sokkal jobb, gondolta Emma, ha egyszerűen csak megpróbálsz jó, bátor és vakmerő lenni, és nyomot hagyni magad után a világban. Nem kell teljesen megváltoztatni a világot, csak azt a kicsit, ami körülötted van. Lépj ki a világba a szenvedélyeddel meg az elektromos írógépeddel és dolgozz nagy odaadással… valamin. Mondjuk változtasd meg az emberek életét a művészettel! Becsüld meg a barátaidat, maradj hű az elveidhez, élj szenvedélyesen, élj teljes és jó életet. Tapasztalj új dolgokat. Szeress és szeressenek viszont, ha lehetőséged van rá.


Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 506
Ár: 3490 Ft
Borító: 2/5
Eredeti borító: 4/5

Az író honlapja, ahol megtalálható Emma válogatás kazettáinak számai.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.