Friss könyvek - Szeptember
Sangu Mandanna - Rendkívüli Boszorkák Igen Titkos Társasága
Mika Moon, a kevés britanniai boszorkák egyike pontosan tudja, hogy titkolnia kell a varázserejét, fejét leszegve kell élnie, távol tartva magát boszorkánytársaitól, nehogy keveredjen az erejük, és ne vonják magukra a figyelmet. Mivel árva, akit idegenek neveltek föl, hozzászokott az egyedülléthez, és hajlandó követni a szabályokat, egy kivétellel: online-fiókot nyit, és videókat posztol, amelyeken „úgy tesz”, mintha boszorkány lenne. Úgy gondolja, senki nem veszi komolyan.
De aztán valaki mégis. Egyszer csak üzenetet kap, amelyben kérve kérik, utazzon el a távoli és rejtélyes Sehol-házba, hogy megtanítson három ifjú boszorkányt varázserejük féken tartására. Noha ezzel minden szabályt áthág, Mika mégis eleget tesz a kérésnek, és megérkezve nyomban belebonyolódik nemcsak három gyámolítottja, hanem egy távollévő régész, egy nyugalmazott színész, két sokat szenvedett gondnok és… Jamie életébe és titkaiba is. A Sehol-ház jóképű és mogorva könytárosa, Jamie bármit megtenne, hogy megvédje a gyermekeket, és a maga részéről egy idegent, mint Mika, veszélynek tart. Bosszantóan vonzó veszélynek.
Ahogy Mika kezdi megtalálni a helyét a Sehol-házban, lassan megismeri a valahová tartozás érzését. Ám a varázserő nem az egyetlen fenyegető dolog a világon, és a vész közeledtével Mikának döntenie kell, hogy mindent kockára tesz-e újonnan talált családjáért, amelyről korábban azt se tudta, hogy keresi egyáltalán…
Rachael Lucas - Könyvtár a telefonfülkében
Megjelenik: 2024. szeptember 3., Könyvmolyképző, 3899 Ft
Tökéletes hely az elvonulásra…
Ez Little Maudly falucskája egy stressztől kiégett tanár számára. Lucy meg is találta a megfelelő festői házikót potom bérleti díjért. Cserébe csupán annyi a feladata, hogy néha ránéz Buntyra, a kilencvenhat éves, rendkívül harcias szomszédasszonyára…
Lucy azt tervezi, hogy csak pihen, és utánaolvas a híres Bletchley Park-i nőknek. És élvezi az életet west highland terrier kutyájával az oldalán.
A falu közössége azonban egészen másként gondolkodik. Lucy hirtelen belecsöppen egy hadjáratba, melynek célja, hogy a település ütött-kopott telefonfülkéjét önkéntes alapon működő könyvtárrá alakítsák.
A nő időközben összebarátkozik a lombháztervező Sammel, és magával ragadja a falusi élet bája. Az is kiderül, hogy a szomszédasszonyát különleges kapcsolat fűzi a telefonfülkéhez, amit évtizedeken át titokban tartott…
Felemelő, romantikus történet az újrakezdésről egy bájos angol faluban, ahol talán pezsgőbb tud lenni az élet, mint gondolnánk.
A 2004-ben elhunyt Susan Sontag a múlt század egyik legeredetibb és legizgalmasabb gondolkodója volt. Esszékötetei (mint A fényképezésről vagy A betegség mint metafora) immár klasszikusnak számítanak. Ebben a kötetben a nőkkel, a női problémákkal vagy egyszóval a feminizmussal kapcsolatos változatos írásai szerepelnek. Szó esik az öregedésről mint ami a nőknek különleges kihívásokkal és megaláztatásokkal járó folyamat; az „igazi” női emancipáció lehetőségeiről; a szépségről, melynek bálványozása megerősíti a nők függő helyzetét; egy hosszú esszé pedig a Leni Riefenstahlról, a náci rezsim híres filmrendezőjéről kialakult mítosz bravúros dekonstruálása.
Sontag mindig elgondolkodtató, gyakran provokatív; s amikor a nők helyzetéről ír, hol harcos feministának, hol a lelki mélységek elragadó feltárójának mutatkozik.
„A szépség – a nők feladata társadalmunkban – valójában a leigázásuk színtere.”
C. J. Cooke - Kísértetjárás északi vizeken
Megjelenik: 2024. szeptember 9., Metropolis Media, 6490 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 9., Metropolis Media, 6490 Ft
1901-ben járunk. A fiatal nőt, Nickyt megtámadják, majd egy bálnavadász hajó, az Ormen fedélzetén tér magához, ami talán utolsó útjára indul. A szárazföld messze van, nem létezik más, csak ő, a fagyos óceán és a legénység – és mindannyian akarnak tőle valamit, amit csak ő adhat meg nekik…
Most, több mint száz évvel később, az Ormen roncsa a távoli Izland partjára sodródott. A tervek szerint megsemmisítik, de a kutató Dominique megmagyarázhatatlan vonzerőt érez, hogy dokumentálja a hajó utolsó napjait, még akkor is, ha azok, akik előtte merészkedtek a roncsra, váratlan és megmagyarázhatatlan halállal lakoltak.A hajó fedélzetén Dom előtt feltárul a sötét múlt, ami tele van hazugságokkal, kegyetlenséggel és gyilkossággal – és felfedezése mindent megváltoztat. Mert hamarosan rájön, hogy nincs egyedül. Valami csaknem egy évszázada járja az Ormen emeleteit. Valami, ami bosszúra vágyik…
C. J. Cooke A világítótorony boszorkányai és a Szellemerdő után újra megmutatta, hogy mesterfokon képes a hátborzongató hangulatot szívszorító történetmeséléssel vegyíteni.
Barbara O'Neal - Írd fel a nevemet az égre
Megjelenik: 2024. szeptember 10., Könyvmolyképző, 4499 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 10., Könyvmolyképző, 4499 Ft
Három nő, családi titkok és a múlt, ami visszaránt a mélybe…
Gloria Rose, a hetvenes éveiben járó influenszer számára szép az élet a tetőtéri manhattani lakásában. Ám minden a feje tetejére áll, amikor hírt kap arról, hogy régi szerelmét elkapják műkincslopásért és hamisításért. Mivel évtizedekkel korábban
Gloria is bűnrészes volt, rájön, hogy őt is bármikor letartóztathatják, ezért menekülnie kell. De előbb meg kell védenie az unokahúgait az ügy következményeitől.
Bár a két unokahúg már a harmincas éveiben jár, még mindig állandó a viszály köztük. Willow, aki énekes-dalszerzőként igyekszik felnőni anyjuk hírnevéhez, próbál talpra állni egy bukott album és egy sikertelen párkapcsolat után. Sam pedig kétségbeesetten szeretne új életet lehelni haldokló videójáték-gyártó cégébe.
Amikor a körülmények újra összehozzák a három nőt, számot kell vetniük az egymással összefonódó traumáikkal és a múltbéli szerelmekkel. De főként a fenyegető következményekkel, amelyek vagy tönkreteszik a jövőjüket, vagy közelebb hozzák őket egymáshoz.
Susan Greenfield - Az agy 24 órája
Megjelenik: 2024. szeptember 10., Open Books, 5999 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 10., Open Books, 5999 Ft
Egy világhírű idegtudós az agyunk egyetlen napján keresztül közérthető módon tárja fel előttünk, mit tud a tudomány a tudatosságról.
Mindannyiunk belső világa egyedi és szubjektív világ, amit soha senkivel nem tudunk igazán megosztani. De hogyan képes a fizikailag létező agy életre hívni a tudatosságot, ennyire tartalmasan és ilyen sokféle formában? Úttörőnek számító, olvasmányos könyvében a nemzetközileg is elismert idegkutató, Susan Greenfield, rengeteg új, empirikusan megalapozott ismeretet mutat be az agyunk egy napját végigkísérve, hogy ily módon bepillantást nyerhessünk a tudatállapotok kulisszatitkaiba. Az ébredés, a kutyasétáltatás, a munka epizódjain keresztül egészen az álmok világáig vezet minket, miközben mindennapos tapasztalatainkat, élményeinket a sejthálózatok, a molekulák és a neuronok elektromos jeleinek nyelvére lefordítva igyekszik feltárni az ősrégi rejtélyt: hogyan alkotja meg az agyunk a mi saját, egyedi énünket.
Sarah Brooks: Az Óvatos Utazó kézikönyve Átokföldjéhez
Megjelenik: 2024. szeptember 10., Libri, 5999 Ft
Az erdő mélyén valami éledezik.
Catherine színleg azért érkezik a birtokra, hogy betöltse a megüresedett nevelőnői állást, valójában azonban az előző nevelőnő eltűnése után nyomoz.
Az isten háta mögötti birtokon áldatlan állapotok uralkodnak.
A nyomok a kúriát körülfogó erdő mélyére vezetnek, ahol emlékezet, gyilkosság és mítosz kibogozhatatlanul fonódik egybe. Sikerül-e kiderítenie Catherine-nek, mi történt az elődjével?
A második világháború idején a tizenhat éves Edit, a tehetséges balettnövendék bekerül a kassai elit leánygimnáziumba és egy olimpiára esélyes tornászcsapatba. Ráköszönt a szerelem is: megismeri Eriket, a mély érzésű, művelt és sportos fiút, akihez azonnal vonzódni kezd. Elkezd tisztába jönni saját értékeivel, nőiségével, érzelmeivel – éli a kamasz lányok egyszerre csodálatos és szorongást keltő mindennapjait, mígnem…a történelem mindent megváltoztat. Egy éjjel két katona elhurcolja őt és családját. Semelyikük sem sejti, hogy útjuk egészen Auschwitzig vezet, és hogy Edit hosszú éveken át tartó, napi öt-hat órás edzései, a kitartása és balett-tehetsége az életét mentik majd meg.Vajon min múlik, hogy ki kerül az életre ítéltek közé, és ki a halálsorra? Van-e döntési lehetőségünk akkor, amikor az egyetlen tét a túlélés? És mit tegyünk, ha túléljük, de körülöttünk minden és mindenki elpusztult? Edith Eva Eger, A döntés és Az ajándék című nagy sikerű kötetek világhírű szerzője új könyvében az újrakezdés egyszerre felemelő és embert próbáló útját ábrázolja egy kamasz lány életében. Editet a legsebezhetőbb korban taszítják a történelem poklába, de szüntelen bizakodása, felelősségtudata, nem utolsósorban pedig a szerelembe és a szeretetbe vetett hite megnyitják előtte a túlélés kapuját. Története mindannyiunknak erőt adhat, mert arra tanít, hogy egy élhető jövő lehetősége még a legreménytelenebb helyzetekben is megcsillanhat.
Egy döbbenetes átveréssel Karou átvette a kiméralázadás vezetését, és feltett szándéka, hogy visszafordítja a bosszú zsákutcájából. Rajta áll a jövő, már ha a háború tépázta Eretzben lehet még egyáltalán jövője a kimérának.
Közös ellenség, közös ügy.
Amikor Jael brutális szeráf serege betör az emberi világba, az elképzelhetetlen elkerülhetetlenné válik: Karounak és Akivának egyesíteniük kell ellenséges seregeiket, hogy szembeszálljanak az új fenyegetéssel. Régi álmok torz valóra válása ez, és most kezdik remélni, hogy talán új utat mutathat népüknek.
És talán saját maguknak is. Egy új életmód, és ki tudja, talán a szerelem felé.
De vannak Jealnél nagyobb fenyegetések is. Egy kegyetlen királynő Akivára vadászik, és… valami zajlik Eretz egein. Hatalmas foltok – akár a zúzódások – terjednek horizonttól horizontig. Gyülekeznek a nagy, szárnyas viharvadászok, mintha megidézték volna őket, folyton csak köröznek, és valami mélységesen rossz lappang a világ felszíne alatt.
Miféle erő sebezheti meg az eget?
Róma utcáitól Kirin bányájáig emberek, kimérák és szeráfok fognak harcolni, küszködni, szeretni és meghalni egy eposzi színtéren, mely meghaladja a jó és rossz, a helyes és helytelen, a barát és ellenség fogalmait.
Miről álmodnak istenek és szörnyetegek a tér és idő határain? És számít bármi más?
A nagy sikerű Könyvek varázslatának folytatásában Elisabethnek, Nathanielnek és Silasnak időben fel kell oldania azt a mágikus kötést, ami a Thorn-udvarházban tartja őket.
Elisabeth Scrivenernek végre sikerül beleszoknia az új életébe Nathaniel Thorn varázsló oldalán. Most, hogy démontársuk, Silas is visszatért, a minden lében kanál újságírók ismét zaklatni kezdik őket, mert pletykákra éheznek a város legnagyobb hatalmú varázslójáról és a könyvtárosról, aki elrabolta a szívét. Mindeközben Thornék udvarházában egyre különösebb dolgok történnek, amikor Nathaniel és Elisabeth végre kezd közelebb kerülni egymáshoz…
Miután elveszítik a kapcsolatukat a külvilággal, Elisabethnek, Nathanielnek és Silasnak össze kell fogniuk, hogy minél gyorsabban megfejtsék a különös mágia titkát, mivel hamarosan az a feladat is rájuk hárul, hogy házigazdaként vendégül lássák a város népét a Téli Napforduló Bálján.
Miután egyértelművé válik, hogy az udvarház – Nathaniel ősei mágiájának hatására – megkéri az engedelmesség árát, kettejüknek olyan mértékben kell összhangjukra támaszkodniuk, mint korábban soha.
Megjelenik: 2024. szeptember 10., Libri, 5999 Ft
„Úgy mondják, mindenkinek, aki keresztülutazik Átokföldjén, meg kell fizetnie valamivel, és ez bizony nem pusztán a jegy árát jelenti.”
Egyetlen módja van, hogy valaki átjusson a Moszkva és Peking között húzódó Átokföldjén; ha felül a Transzszibériai Expresszre. Ez a vonat egyszerre híresen pompás és hírhedten veszélyes, mégsem szűkölködik soha utasokban, olyan sokan szeretnék megpillantani Átokföldje minden elképzelést felülmúló csodálatos és félelmetes teremtményeit.
A legutóbbi vonatút során azonban valami rosszul sült el, bár úgy tűnik, mintha senki nem emlékezne rá, pontosan mi is történt, még Csang Vej-vej sem, aki pedig egész életét a vonaton töltötte.
Amikor a vonat ismét útra kész, különös figurák töltik meg a fülkéit. Köztük van Maria Petrovna, a gyászoló nő, aki valaki más neve alatt utazik, Henry Grey, a megváltást kereső kegyvesztett természettudós, és az elbűvölő potyautas, Elena, akit valami különösen erős kapcsolat fűz Átokföldjéhez. Vej-vej tudja, hogy jelentenie kellene Elenát, ám megkedveli a lányt, és inkább segít neki a rejtőzködésben. Ahogy a vonat halad, egyre több jel figyelmeztet azonban arra, hogy Átokföldje szabályai megváltoztak, és mind veszélyesebbé válik az utazás. Megbízhatnak-e egymásban az útitársak, miközben a kinti vadon azzal fenyegeti őket, hogy mindnyájukat felemészti?
Az Óvatos Utazó kézikönyve Átokföldjéhez magával ragadó, rejtélyekkel és feszültségekkel teli utazás a steampunk varázslatos világában.
Claire Keegan - Már későn
Megjelenik: 2024. szeptember 10., 21. Század Kiadó, 3690 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 10., 21. Század Kiadó, 3690 Ft
Cathal Dublinban él, irodában dolgozik. Egy eseménytelen péntek délután nyugtalanság fogja el. Arra gondol, ha másként bánt volna Sabine-nel, egy egész életet leélhettek volna együtt. Hazamegy, csak a tévé van ott neki időtöltésül, és egy üveg pezsgő.
Első pillantásra úgy tűnik, Cathal estéje semmiben nem tér el a megelőzőektől és a rákövetkezőktől – de aztán kiderül, miért különleges ez a nap.
Claire Keegan egészen mívesen mutatja be, hová vezet az empátia hiánya, a kicsinyesség, az önzés.
Király Anikó - A bazilika titka
Megjelenik: 2024. szeptember 12., Menő Könyvek, 4990 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 12., Menő Könyvek, 4990 Ft
1898-ban járunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia Sissi temetésére készül, Ferenc József pedig kézhez kapja az általa gyűlölt kiadványt, az Éjféli Rémmondó legújabb számát. A lap olyan hátborzongató lényekről ad hírt, amelyek a legtöbb esetben a képzelet szüleményei. Ám vannak olyan teremtmények, amelyek valósak és veszélyesek: az éj leple alatt emberekre vadásznak. A Fausztusz család megbízatása évtizedek óta az, hogy ezeknek a nyomában legyen, és vigyázzanak, ne derüljön fény a létezésükre. Hűséget fogadtak a császárnak, ám ez a hűség most megtörni látszik.
Levente, a legifjabb Fausztusz bármire képes lenne, hogy gyógymódot találjon édesanyja rejtélyes betegségére, még akár arra is, hogy lepaktáljon természetfeletti erőkkel. Eközben Lili, a húga, akire elrendezett házasság vár, olyan sorsfordító titkot tud meg, mely szökésre készteti. A Fausztusz családnak nem csupán a jelenét, de a múltját is ködbe burkolt történések szegélyezik.
Mindeközben Lőrinczi Hedvig, egy talpraesett lány, akinek fogalma sincs arról a világról, amelyet Fausztuszék rejtegetnek, egyetlen dologra vágyik, arra, hogy olyan szabadon élhessen, mint eltűnt nagyanyja, akit halottlátó szeánszai miatt mindenki sarlatánnak nevezett. Hedviget, a lázadó természete azonban bajba sodorja, s hamarosan egy szigorú bécsi intézetben találja magát.
E fiatalok sorsát pedig mintha egy láthatatlan kéz összefonná.
Vannak, akik az igazságot keresik, és vannak, akik elfedik azt. A két világ határán pedig ott magasodik az esztergomi bazilika, amelynek mélységes titka mindannyiuk életét felforgatja.
Meik Wiking - Hygge – A dán életforma művészete
Megjelenik: 2024. szeptember 16., Kossuth, 8500 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 16., Kossuth, 8500 Ft
Meik Wiking legújabb könyve egy gazdagon illusztrált, kutatásokkal alátámasztott útmutató, melyből megtudhatjuk, hogyan dolgozhatunk mi is úgy, mint a világ legboldogabb emberei, a dánok.
Közismert tény, hogy a dánok fantasztikus módon egyensúlyoznak a munka és a magánélet között, nem támogatják a késő estig tartó munkavégzést, a gyermek után járó szabadság egyenlő arányban oszlik meg a szülők között, és a hosszú nyári szabadság általános gyakorlat. Még a munkavégzés közben érzett elégedettségre is van szavuk: arbejdsglæde.
Eközben a nyugati világ a kiégés járványával küzd. De vajon mit csinálunk rosszul? A koppenhágai Boldogságkutató Intézet új vizsgálataira alapozva a szerző feltárja a munkában érzett boldogság fő tényezőit – célt, bizalmat, kapcsolatokat, egyensúlyt és még sok mást –, hogy megmutassa, hogyan csökkenthetjük a stresszt, hogyan növelhetjük a produktivitásunkat, és találhatjuk meg a kiteljesedést mind a munkában, mind azon kívül.
Makoto Shinkai · Naruki Nagakawa - Ő és a macskája
Megjelenik: 2024. szeptember 16., 21. Század Kiadó, 4990 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 16., 21. Század Kiadó, 4990 Ft
Tokió egyik külkerületében, amelyet helyiérdekű vasútvonal szel át, macskák és gazdáik élik az életüket, próbálnak úrrá lenni a felmerülő nehézségeken.
Egy Chobi nevű macska néma bátorítást sugároz egy fiatal nőnek, igyekszik rábírni, hogy lépjen ki működésképtelen párkapcsolatából.
Egy tehetséges festő teljesen félreérti, hogy a főnöke miért érdeklődik a képei iránt. Egy mangarajongó a barátja halála után bezárkózik. A macskája, Cookie tervet sző, hogyan csalogassa ki a lakásból.Egy nő, aki távol levő férjének szenteli az életét, a macskájától kap leckét, hogyan függetlenedjen.
Az Ő és a macskája a mindennapok szelíd varázsát kelti életre. A háttérben a vasút zaja, emberi sorsok, köznapi gondok. Ezt az éleslátó, meghitt hangulatú könyvet olvasva ráébredünk, hogy a legkilátástalanabb helyzetekbe is derűt visz, ha megoszthatjuk valakivel, ha kapcsolódunk valakihez – legyen az egy barát, vagy a háziállatunk.
Makoto Shinkai világhírű anime készítő. Legismertebb alkotásai: Your Name, Weathering with You.
Naruki Nagakawa játékok és anime filmek forgatókönyvírója, regényíró.
Az Ő és a macskája (She and Her Cat) Makoto Shinkai azonos című, díjnyertes animéje alapján készült. Írója Nagakawa. Ez a könyv világ számtalan országában megjelent és zajos sikert aratott.
Lucy Foley - Éjféli lakoma
Megjelenik: 2024. szeptember 16., 21. Század Kiadó, 5990 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 16., 21. Század Kiadó, 5990 Ft
Titkok.
Hazugságok.
Gyilkosság.
Kezdődjön az ünneplés…
Foglalj te is asztalt…
A nyárközép ünnepe, Dorset, Anglia
Egy évezredes erdő szélén gyülekezik a vendégsereg egy gyönyörű tengerparti búvóhely, A Kúria megnyitóján.
A nyárközépi forróságban hamar elszabadulnak az indulatok. Valami sötét erő mozgolódik.
A vendégek között régi barátok és ellenségek is felbukkannak.
Alig gyújtják meg a gyertyákat a vacsoraasztalon, máris előkerül az első holttest.
Tizenöt évvel ezelőtt kezdődött minden, egy titokkal.
Van egy hívatlan vendég a buliban: a múlt.
És a vége gyilkosság lesz.
Zalka Csenge Virág - A néma istennő
Megjelenik: 2024. szeptember 16., Trend, 4999 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 16., Trend, 4999 Ft
Zalka Csenge Virág régész és mesemondó első kifejezetten felnőtteknek szóló gyűjteményében a görög-római mitológia ismeretlen ösvényeire invitálja az olvasót.
Ebben a kötetben olyan történetek szerepelnek, amelyek ritkán kapnak helyet népszerű, olvasmányos könyvekben – az évszázadok során elkallódott izgalmas mítosztöredékek vagy ismert mítoszok meglepő, háttérbe szorult változatai. Találkozhatunk például egy alternatív magyarázattal arra, hogyan vált Akhilleusz sarka sebezhetővé egy csontátültetésnek köszönhetően, vagy egy istennővel, aki sikeresen visszaverte Zeusz erőszakos udvarlását. Fény derül a trójai háború titkos eredetére, Párisz első feleségének és Szép Helénének vetélkedésére, és egy hősre, akit Odüsszeusz kiíratott az Íliászból. Az eredeti ókori forrásokból újramesélt történetek szórakoztatnak, elgondolkodtatnak, és színesítik a mitológiáról alkotott képünket.
Nádasdy Ádám - Milyen nyelv az angol?
Megjelenik: 2024. szeptember 16., Corvina, 3990 Ft
Ez a könyv nem angol nyelvkönyv, inkább afféle tájleírás az angol nyelv hegy-völgyeiről, szépségeiről és különcségeiről. Olyan olvasót képzeltem magam elé, aki közepesen tud angolul (legalábbis olvasni), ezért nem minden példát fordítok le. De reményeim szerint a mű számos részletét a kezdők, az angollal most ismerkedők is haszonnal olvashatják, másfelől talán a jól tudóknak is tud újat, érdekeset mondani. Lehet, hogy az elején a nyelvtani fejezetek nehéznek vagy száraznak tűnnek – aki így érzi, kezdheti a végéről olvasni a könyvet, ott könnyebb dolgok vannak. Mit tegyek: a nyelv bonyolult dolog, és persze ezért izgalmas.
Megjelenik: 2024. szeptember 16., Corvina, 3990 Ft
Ez a könyv nem angol nyelvkönyv, inkább afféle tájleírás az angol nyelv hegy-völgyeiről, szépségeiről és különcségeiről. Olyan olvasót képzeltem magam elé, aki közepesen tud angolul (legalábbis olvasni), ezért nem minden példát fordítok le. De reményeim szerint a mű számos részletét a kezdők, az angollal most ismerkedők is haszonnal olvashatják, másfelől talán a jól tudóknak is tud újat, érdekeset mondani. Lehet, hogy az elején a nyelvtani fejezetek nehéznek vagy száraznak tűnnek – aki így érzi, kezdheti a végéről olvasni a könyvet, ott könnyebb dolgok vannak. Mit tegyek: a nyelv bonyolult dolog, és persze ezért izgalmas.
Mi volt Agatha Christie kedvenc koktélja? Mit reggelizik Miss Marple? És mi baja van Poirot-nak az ötórai teával? Szederkényi Olga rendhagyó szakácskönyvében egyszerre van jelen francia és angol kulinária művészete, no meg a méregkeverés tudománya: éppoly szerves része a jégből faragott hattyúban feltálalt Peche Melba, mint a romantikus körülmények közt odaégetett sült hering, és persze az arzénes curry. Írni, főzni és gyilkolni: e könyv lapjain e háromszöget járjuk be Agatha Christie életén és regényein, valamint a francia „szakácskirály” Auguste Escoffier receptjein keresztül.
„A Halál a Níluson lapjain kiderül, hogy gyomorbajos ember nem tud gyilkolni. A Gyöngyöző ciánból megtudjuk, hogy a brit lányokban azért nincs már elég életerő, mert kevés spenótot esznek. A Holttest a könyvtárszobában felütésében Miss Marple egyik ismerőse először megállapítja, hogy a konyhából sült szalonna illata száll, és csak utána közli, hogy egy hulla fekszik a könyvtárszobában.”
Megjelenik: 2024. szeptember 16., Okapi Press, 3490 Ft
Nincs fülszöveg
Kate Morton - Hazatérés
Megjelenik: 2024. szeptember 16., Cartaphilus, 6999 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 16., Cartaphilus, 6999 Ft
Adelaide Hills, Ausztrália, 1959 szentestéje. Egy tikkasztó nap alkonyán egy férfi szörnyű dologra bukkan a tájat uraló rejtélyes udvarház közelében. A rendőrség nagy erőkkel fog nyomozásba, és Tambilla kisvárosa rövidesen Dél-Ausztrália legrejtélyesebb gyilkossági ügyének helyszínévé válik.
Több mint fél évszázaddal később és több ezer kilométerrel távolabb Jess kétségbeesetten kutat egy jó sztori után. Két évtizedet húzott le újságíróként Londonban, ám kirúgása óta alig futja a napi betevőre. Egy váratlan telefonhívás miatt vissza kell térnie Sydney-be, miután az őt felnevelő nagyanyja, Nora kórházba kerül, és ápolásra szorul.
Nagyanyja házában Jess egy valódi bűncselekményt taglaló könyvre bukkan: a Turner családra 1959 szentestéjén lesújtó tragédia sikertelen nyomozásának történetére. A könyvet lapozgatva megdöbbentő kapcsolatot talál a hírhedt gyilkosság és családja múltja között. Jess rálelt élete sztorijára; ám milyen árat kell fizetnie az igazság felderítéséért neki és a családjának?
Kate Morton elsöprő sikerű új regénye a hazatérés keserédes érzéséről és a titkok romboló erejéről mesél – arról, hogy mit teszünk meg szeretteinkért, és milyen hazugságokat mondunk eközben másoknak és magunknak.
Mészöly Ágnes - Végzetes ütem
Megjelenik: 2024. szeptember 16., General Press, 4490 Ft
Névtelen levelek sora ígéri: Glen Echo, a fiatal zenész meghal, ha színpadra lép Budapesten. A koncert szervezői a rendőrség helyett Szabó Ágotához és Pataki Ádámhoz fordulnak segítségért. A nyomozás elindul, ám másnap holtan találják a szórakozóhely egyik pultosát. A hivatalos vizsgálat nem állapít meg idegenkezűséget, de Ágota meg van győződve róla: gyilkosság történt. Így nemcsak a rendőrséggel, de saját kollegáival is konfliktusba kerül – ráadásul a magánélet viharai sem kerülik el az InTime Solutions csapatát.
Megjelenik: 2024. szeptember 16., General Press, 4490 Ft
Névtelen levelek sora ígéri: Glen Echo, a fiatal zenész meghal, ha színpadra lép Budapesten. A koncert szervezői a rendőrség helyett Szabó Ágotához és Pataki Ádámhoz fordulnak segítségért. A nyomozás elindul, ám másnap holtan találják a szórakozóhely egyik pultosát. A hivatalos vizsgálat nem állapít meg idegenkezűséget, de Ágota meg van győződve róla: gyilkosság történt. Így nemcsak a rendőrséggel, de saját kollegáival is konfliktusba kerül – ráadásul a magánélet viharai sem kerülik el az InTime Solutions csapatát.
Elisa Shua Dusapin - A pacsinkógolyók
Megjelenik: 2024. szeptember 16., Magvető, 4499 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 16., Magvető, 4499 Ft
A szokcsói tél után ezúttal a tokiói nyárba repíti olvasóit Elisa Shua Dusapin. A Svájcban élő Claire Tokióban tölti a nyarat. A nagyszüleit látogatja meg, akik az ötvenes években menekültek el Koreából a polgárháború elől, játéktermet nyitottak pénznyelő pacsinkó-automatákkal, és nem tértek vissza többé a szülőföldjükre. Claire sosem tanult meg igazán koreaiul, ezért nagyszüleivel csak néhány angol szó, koreai kifejezés és egy sor eltúlzott gesztus segítségével tud kommunikálni. Miközben próbál valahogy kapcsolódni koreai örökségéhez, francialeckéket ad egy japán kislánynak, Miekónak, aki a fejébe veszi, hogy meglátogatja a pacsinkó-termet.
Dusapin regénye identitásról, nyelvről és családi bűntudatról mesél egy vibráló, csupa neon nagyváros inszomniás nyarán.
Meg Shaffer - The Wishing Game – Kívánságok játéka
Megjelenik: 2024. szeptember 17., Könyvmolyképző Kiadó, 4299 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 17., Könyvmolyképző Kiadó, 4299 Ft
VIGYÁZZ, MIT KÍVÁNSZ, MERT MÉG A VÉGÉN VALÓRA VÁLIK!
Lucy Hartnál senki sem tudja jobban, milyen érzés úgy felnőni, hogy a szülei nem szeretik. Elhanyagolt és magányos gyermekkorában a könyvekben talált menedékre. A kedvence Jack Masterson Az Órák szigete-sorozata volt.
Most, huszonhat éves pedagógiai asszisztensként megoszthatja az olvasás szeretetét az okos kisdiákokkal, különösen a hétéves Christopher Lambbel, aki szülei tragikus halála után árván maradt. Lucy bármit megadna, hogy örökbe fogadhassa a kisfiút, ám a családdá válás lehetetlen álomnak tűnik. Amikor Lucy már majdnem feladná, Jack Masterson bejelenti, hogy végre írt egy új könyvet. Ami még ennél is jobb, hogy az egyetlen példányt egy általa, a saját otthonában, a valódi Órák szigetén rendezett versenyen lehet csak megkaparintani. Lucy egyike annak a négy szerencsésnek, akik versenybe szállhatnak a hőn áhított kötetért. Ha nyerni tudna, megoldódna az összes problémája. De Lucynak előbb meg kell küzdenie a könyörtelen könyvgyűjtőkkel, ravasz ellenfelekkel és a zavarba ejtően jóképű és mindig morcos Hugo Reese-szel, Az Órák szigetének illusztrátorával. Eközben Jack „a Mesterelme” Masterson olyan fordulatot tervez, ami örökre megváltoztathatja mindannyiuk életét…
Lauren Roberts - Powerless – Hatalom nélkül
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS
A hatalmas TikTok-siker után végre magyarul is olvasható a nemzetközi bestseller!
Vadász és préda.
A sors egymásnak rendelte őket.
Ilyában évtizedek óta csak az Eliteket tűrik meg. Amióta a király kihirdette, hogy minden Átlagost száműzni kell a birodalomból, bűnnek számít, ha valakinek nincs természetfeletti képessége.
Paedyn Átlagos, gyerekkora óta az életét kockáztatja azzal, hogy a város nyomornegyedében bujkál, és Látnoknak adja ki magát. Egy nap tudtán kívül megmenti Kait, Ilya egyik hercegét, majd arra kényszerítik, hogy részt vegyen egy könyörtelen viadalon, aminek az egyedüli célja, hogy az Elitek fitogtathassák az erejüket. A lányra nemcsak a nála jóval tapasztaltabb ellenfelei jelentenek veszélyt, hanem a herceg iránt egyre erősödő érzései is…
A trilógia második része 2025 első felében jelenik meg.
Mariana Enríquez - Részünk az éjszakából
Megjelenik: 2024. szeptember 18., Open Books, 6999 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 18., Open Books, 6999 Ft
„A természetfölötti horror mesterműve” – The Washington Post
A bőr alá is bekúszó sötét történet egy démoni közösségről az argentin katonai diktatúra idején.
A nyolcvanas évek elején egy ifjú apa és fia összetörve indul útnak a szeretett feleség és anya rejtélyes halála után. Őseik otthonába térnek vissza, ahol szembe kell nézniük a szörnyű örökséggel: a nő családja, amely a titokzatos Rendet irányítja, szörnyűséges bűnöket követ el a halhatatlanság vágyától fűtve.
A Rend vezetői azt remélik, hogy az ifjú Gaspar is örökölte látnok apja képességeit, és mindent megtesznek, hogy őt is felhasználhassák céljaikhoz. Apja kimenekíti, de vajon meddig képes elmenni azért, hogy megvédje fiát a sorsától?
A Részünk az éjszakából egyszerre nagyszabású családregény és vérfagyasztó horror, az okkultizmus és a természetfölötti története, egy könyv a szerelem és a vágyakozás bonyolultságáról, melyben feltárul egy sokat szenvedett ország, Argentína számtalan arca is.
Finy Petra - Ultramarin
Megjelenik: 2024. szeptember 18., 21. Század Kiadó, 5990 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 18., 21. Század Kiadó, 5990 Ft
A tizennyolc éveseké a világ, még akkor is, ha azt mások éppen kiforgatják a sarkaiból.
Prágába bevonultak a tankok, Magyarországon életbe lépett az új gazdasági mechanizmus. Virágzik a zenei klubélet, a szexuális szabadság egyre erősebb. A Coca-Cola már kapható, minden fiatal farmerben akar járni, és Beatlest hallgat. A rövid szoknya, hosszú haj és a nyugati zenék fémjelzik a fiatalok lázadását.
Él Budapesten három, érettségi előtt álló fiú és két lány. Szétfeszítik őket a hormonok, de összetartja a csapatot a barátság. Közülük valaki a rendszer kegyeltje, valakinek rejtőzködnie kell, de még a rendszer kegyeltjének is van egy súlyos titka. Az események pedig megállíthatatlanul sodorják az öt fiatalt a drámai végkifejlet felé. Finy Petra legújabb regénye megrendítő módon mesél szerelemről és barátságról 1968-ban.
Annie Zaleski - Taylor Swift – Dalról dalra
Megjelenik: 2024. szeptember 18., Kossuth Kiadó, 11999 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 18., Kossuth Kiadó, 11999 Ft
ISMERD MEG A TÖRTÉNETET MINDEN ÉRA MINDEN ALBUMÁNAK MINDEN DALA MÖGÖTT.
A legnagyobb slágerektől a rejtett kincseken és a fiók mélyén sokáig megbúvó, utólag közönség elé tárt szerzeményeken át a feldolgozásokig Taylor Swift egész repertoárja lenyűgöző titkokat rejt. Tudd meg, mi inspirálta a dalait, ismerd meg méltán híres dalszerzői és szövegírói folyamatát, és nyerj betekintést a modernkori popzene és napjaink popkultúrájának egyik legérdekfeszítőbb jelenségébe: Taylor Swift karrierjébe.
Sigríður Hagalín Björnsdóttir - DEUS
Megjelenik: 2024. szeptember 19., Cser, 4995 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 19., Cser, 4995 Ft
Érdekes időket élünk.
Sigfús, a költő élete kicsúszik a kezéből, amikor rátalál Istenre. Ísabella, a kamaszlány nagy és bonyolult érzelmekkel küzd, de nincsenek szavai, amelyekkel kifejezhetné őket. Andri Már, az újságíró munkanélküli lett, és egy új és idegen területen kell megvetnie a lábát.
Sorsuk összefonódik a DEUS Technologies nevű innovatív vállalkozás azon tervével, hogy a vallásból mesterséges intelligenciát fejlesszen, ami beláthatatlan következményekkel jár.
A DEUS a szépségről, a hitről, a reményről és az algoritmusokról szól: karácsonyi történet az új világban.
Kaliane Bradley - Időminisztérium
Megjelenik: 2024. szeptember 19., General Press, 5490 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 19., General Press, 5490 Ft
Egy viktoriánus felfedező, egy modern kori nő: múlt és jövő találkozása.
A közeljövő Londonjában egy rejtélyes új minisztérium működik: feladata, hogy a múltból kivételes személyiségeket hozzanak a jelenbe. Itt ajánlanak remekül fizető állást egy fiatal köztisztviselőnőnek, ám a munkája meglehetősen szokatlannak bizonyul: „hídként” kell szolgálnia, vagyis az a dolga, hogy együttélve segítse és felügyelje Graham Gore-nak, a Brit Birodalom haditengerészeti alezredesének a mindennapjait. A történelemkönyvek szerint a férfi egy 1847-es északi-sarki expedíción vesztette életét, így kissé meglepve tapasztalja, hogy nemcsak életben van, de olyan furcsa dolgok veszik körül, mint a mosógép, az internet és a bokájukat igencsak kivillantó nők. Akik közül pont az ő segítője lesz az, akivel egy hosszú nyár alatt egymást kerülgető lakótársakból igaz barátokká válnak – sőt minden különbözőségük ellenére egymásba szeretnek.
Ám ahogy kezd kikristályosodni az időutazás valódi célja, Grahamék kénytelenek szembenézni a múltbeli döntéseikkel és az elképzelt jövőjükkel is. Győzedelmeskedhet-e a szerelem a történelem előítéletein? És hogyan dacoljon az ember a múlttal, ha az a kedvese képében ott áll előtte?
Rosie Andrews - Az erdő
Az erdő mélyén valami éledezik.
Catherine színleg azért érkezik a birtokra, hogy betöltse a megüresedett nevelőnői állást, valójában azonban az előző nevelőnő eltűnése után nyomoz.
Az isten háta mögötti birtokon áldatlan állapotok uralkodnak.
A nyomok a kúriát körülfogó erdő mélyére vezetnek, ahol emlékezet, gyilkosság és mítosz kibogozhatatlanul fonódik egybe. Sikerül-e kiderítenie Catherine-nek, mi történt az elődjével?
Kordos Szabolcs - Egy város legújabb titkai
Megjelenik: 2024. szeptember 20., 21. Század Kiadó, 8690 FtBudapest még annál is izgalmasabb, mint amilyennek gondolnánk. Minden utcasarok rejt titkokat, érdekességeket, csak tudnunk kell, hogy mire figyeljünk.Kordos Szabolcs bestseller sorozatának harmadik, de független kötete, mint egy kedves, jól informált barát, újra oda-odamutat egy épületre, és felteszi minden mese legjobb indító kérdését: „Tudtad?”
Segítségével benézhetünk az ország első számú primadonnájának villájába, Ady Endre életének egyetlen „saját” lakásába, és Jókai Mór körúti fészkébe, ahol öt évtizeddel fiatalabb feleségével töltötte utolsó éveit. Megismerjük egy mániákus műgyűjtő tragédiába torkolló életét. A Hotel Nemzeti falai bevezetnek Rigó Jancsi, a Corinthia lakosztályai pedig Krúdy Gyula botrányos szerelmi életébe.
Különös sztorikat mesélnek nekünk romantikáról, politikáról, és gazdagságról a Károlyi palota termei. Beléphetünk Nagy-Britannia nagykövetének rezidenciájába, és kitárulnak előttünk a legismertebb bevásárlóközpont titkai. Végezetül találkozunk Budapest vőlegényével is.
Az Egy város legújabb titkai olvasható fejezetenként, vagy felhabzsolható egyben is. Csak az olvasó tudásvágyán múlik.
Samuel Burr - A Rejtvénykészítők Társasága
Megjelenik: 2024. szeptember 20., General Press, 5490 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 20., General Press, 5490 Ft
VENI, VIDI, SOLVI.
JÖTTEM, LÁTTAM, MEGOLDOTTAM.
Claytont születése után a Rejtvénykészítők Társaságának küszöbén hagyják egy kalapdobozban. A kisfiú, akit a különc rejtvénykészítők korosodó csoportja magához vesz, és saját gyermekeként nevel fel, mit sem sejt a származásáról, és a társaság tagjai számára is ő lesz az egyetlen megoldatlan feladvány.
Amikor Pippa Allsbrook, Clayton fogadott édesanyja és a társaság alapító-elnöke elhuny, egy utolsó rejtvényt hagy örökül a fiúra, amelyből fény derülhet minden titokra. A kalandos utazás azonban nemcsak a múltra ad válaszokat, hanem a jövőre is, és fenekestül felforgatja Clayton és a fogadott családja életét is.
A Rejtvénykészítők Társasága szívhez szóló történet a szeretetről és a családról, valamint arról, mit jelent szövetségeseket találni az életben – kortól függetlenül.
Edith Eva Eger - A balerina
A második világháború idején a tizenhat éves Edit, a tehetséges balettnövendék bekerül a kassai elit leánygimnáziumba és egy olimpiára esélyes tornászcsapatba. Ráköszönt a szerelem is: megismeri Eriket, a mély érzésű, művelt és sportos fiút, akihez azonnal vonzódni kezd. Elkezd tisztába jönni saját értékeivel, nőiségével, érzelmeivel – éli a kamasz lányok egyszerre csodálatos és szorongást keltő mindennapjait, mígnem…a történelem mindent megváltoztat. Egy éjjel két katona elhurcolja őt és családját. Semelyikük sem sejti, hogy útjuk egészen Auschwitzig vezet, és hogy Edit hosszú éveken át tartó, napi öt-hat órás edzései, a kitartása és balett-tehetsége az életét mentik majd meg.Vajon min múlik, hogy ki kerül az életre ítéltek közé, és ki a halálsorra? Van-e döntési lehetőségünk akkor, amikor az egyetlen tét a túlélés? És mit tegyünk, ha túléljük, de körülöttünk minden és mindenki elpusztult? Edith Eva Eger, A döntés és Az ajándék című nagy sikerű kötetek világhírű szerzője új könyvében az újrakezdés egyszerre felemelő és embert próbáló útját ábrázolja egy kamasz lány életében. Editet a legsebezhetőbb korban taszítják a történelem poklába, de szüntelen bizakodása, felelősségtudata, nem utolsósorban pedig a szerelembe és a szeretetbe vetett hite megnyitják előtte a túlélés kapuját. Története mindannyiunknak erőt adhat, mert arra tanít, hogy egy élhető jövő lehetősége még a legreménytelenebb helyzetekben is megcsillanhat.
Orhan Pamuk - A naiv és szentimentális regényíró
Megjelenik: 2024. szeptember 23., Helikon, 2999 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 23., Helikon, 2999 Ft
Mi történik a fejünkben regényolvasás közben? Miféle viszony van az élő személyek és a regényalakok között? Milyen kapcsolatban áll egymással a regény, a költészet, a festészet és a politika? Miként alakul ki az író saját hangja, saját világa? Hol szól a regényíró önmagáról és hol másokról? Mi a regény „titkos középpontja”, és hogyan tudunk rátalálni?
A Nobel-díjas török regényíró a 2009/2010-es tanévben kapott meghívást a Harvard Egyetemre, hogy megtartsa az intézmény híres Charles Eliot Norton-kurzusait. Ezekből az előadásokból született ez az esszékötet, amelyben Pamuk nem csupán saját irodalom- és művészetfelfogását, de harmincöt éves regényírói pályájának szakmai tapasztalatait is megosztja olvasóival.
„Fiatalkoromban komolyan vettem a regényeket – így tanultam meg az életet komolyan venni.”
Susanne Lieder - Agatha Christie
Megjelenik: 2024. szeptember 23., Kossuth, 5990 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 23., Kossuth, 5990 Ft
A szerelemben keresi a reményt, és krimijeivel meghódítja a világot.
„Kedves Poirot barátom, Ön tényleg kész sorscsapás volt számomra. De Önnek hála, drága Hercule, mostantól írónőnek nevezhetem magamat.”
Agatha kislányként arról álmodozik, hogy koncertzongorista lesz, de soha nem ért el nagy sikert. Ezért aztán, merő időtöltésből, elkezd történeteket írni. Amikor egy gyógyszertárban különféle mérgekkel dolgozik, felötlik benne egy mérgezésről szóló bűnügyi történet ötlete, amely addig nem hagyja nyugodni, amíg papírra nem veti.
A magándetektív Hercule Poirot ettől kezdve állandó kísérőjévé szegődik, és az éles eszű Miss Marple is csatlakozik hozzá – Agatha Christie pedig krimiíróként világhírre tesz szert.
Nádasdy Ádám - Szmoking és bermuda
Megjelenik: 2024. szeptember 24., Magvető, 8999 Ft
Nádasdy Ádám számtalan tevékenysége mellett és közben elsősorban tanár: világosan érvelő pedagógus, akinek a magyarázataival a nyelvészet izgalmas és átlátható területté válik. Szmoking és bermuda című gyűjteményes kötete hasznos kézikönyvként igazít el a nyelvhasználat kérdéseiben. A kötetben (a jelenlegi nyelvi változásokat figyelembe véve) helyet kapnak az Ízlések és szabályok (2003) és a Prédikál és szónokol (2008) írásai, de újabb szövegek is olvashatók
Megjelenik: 2024. szeptember 24., Magvető, 8999 Ft
Nádasdy Ádám számtalan tevékenysége mellett és közben elsősorban tanár: világosan érvelő pedagógus, akinek a magyarázataival a nyelvészet izgalmas és átlátható területté válik. Szmoking és bermuda című gyűjteményes kötete hasznos kézikönyvként igazít el a nyelvhasználat kérdéseiben. A kötetben (a jelenlegi nyelvi változásokat figyelembe véve) helyet kapnak az Ízlések és szabályok (2003) és a Prédikál és szónokol (2008) írásai, de újabb szövegek is olvashatók
Sally Rooney - Intermezzo
Megjelenik: 2024. szeptember 24., 21. Század Kiadó, 6490 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 24., 21. Század Kiadó, 6490 Ft
Az Intermezzo középpontjában egy testvérpár áll, Peter és Ivan Koubek, akik nem is lehetnének egymástól elütőbb egyéniségek.
Peter túl van a harmincon, sikeres dublini ügyvéd. Magabiztos, kompetens, lehengerlő. De apjuk halála után csak gyógyszerrel tud aludni, és nem boldogul a párkapcsolati bonyodalommal, amibe belenavigálta magát. Napjai két nagyon eltérő nő vonzásában telnek: Sylvia Peter régi első szerelme, akivel máig meghitt a kapcsolatuk, Naomi pedig egyetemista, aki egyelőre mindent brahira vesz.
Peter öccse, Ivan huszonkét éves, és versenyszerűen sakkozik. Visszahúzódó, feszengő típus, nagyszájú bátyjának tökéletes ellenpárja. A gyász első heteiben ismerkedik meg Margarettel, egy idősebb nővel, aki problémákkal küszködik. Ivan és Margaret viszonya gyorsan komolyra fordul.
A két testvér élete – és szeretteiké is – új szakaszba ér: vágyak, kétségek és lehetőségek őrlik fel őket. Rá kell jönniük, mennyit bír el az élet, mennyit bírnak el ők maguk.
Heather Fawcett - Emily Wilde atlasza a Másvidékről
Megjelenik: 2024. szeptember 24., Agave, 4980 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 24., Agave, 4980 Ft
Emily Wilde nagyszerű tudós, aki nemrég írta meg a világ első átfogó tündérenciklopédiáját. Kalandjai során a rejtettek számos titkára fényt derített, mint ahogy tudóstársát és korábbi riválisát, Wendell Bamblebyt is leleplezte.
Mert Bambleby nemcsak őrjítően megnyerő férfi, hanem száműzött tündérkirály is egyben, aki mostohaanyja elől menekülve a birodalmába visszavezető ajtót keresi. S amíg nem jár sikerrel, Emily nem áll készen arra, hogy elfogadja a házassági ajánlatát – gyengéd érzései ellenére jól tudja, hogy egy tündért szeretni veszélyes dolog.
Mindeközben Emily új célt is kitűz maga elé: meg szeretné rajzolni a különböző tündérbirodalmak térképeit. A kutatásai előkészítése közben pedig Bambleby ismét bajba sodorja, amikor Cambridge-t megszállják a mostohaanyja által küldött orgyilkosok. Kettejükre új kalandok várnak az osztrák Alpok festői vidékén, ahol Emily szerint Bambleby birodalmának ajtaja is rejtőzhet, melynek megtalálása segíthetne a férfinak megmenekülni családja gyilkos cselszövései elől.
Heather Fawcett nagy sikerű trilógiájának második részében Emilyre ismét nagy veszély vár. Minden erdőben és hasadékban veszedelmes szerzetek leselkednek rá, miközben nemcsak a tündérajtók, de szívének rejtélyes működését is meg kell fejtenie, mielőtt kifut az időből.
Benjamin Stevenson - Ezen a vonaton mindenki gyanús
Megjelenik: 2024. szeptember 24., Agave, 4680 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 24., Agave, 4680 Ft
Amikor meghívást kaptam az Ausztrál Krimiírók Társaságának fesztiváljára a helyi Orient Expressz, a Ghan fedélzetére, reménykedtem benne, hogy az utazás némi inspirációval szolgál majd a következő könyvemhez. Ezúttal regényt akartam írni ‒ elég volt az egymást gyilkoló hús-vér emberekből. Sejthetitek, hogy nem így sült el a dolog.
A fesztivál vendéglistája a krimiirodalom krémjéből állt. Ott voltam én, a debütáló szerző, aztán egy fickó, aki helyszínelős krimiket ír, egy legendás bestseller író, meg egy nő, aki jogi krimikben jártas, egy másik, aki pszichothrillerekben, valamint egy szépirodalmi nagyágyú. Ám amikor egyikünket meggyilkolják, a vonaton utazó írók ‒ velem az élen ‒ azonnal nyomozókká válnak. Együtt csak sikerül megoldanunk egy bűnügyet. Elvégre nemcsak a megoldásban vagyunk profik, hanem az elkövetésben is.
De hogyan lehet kideríteni, ki a gyilkos, ha az összes gyanúsított tudja, hogyan ússzon meg egy gyilkosságot?
Ernest Cunningham, A családomban mindenki gyilkos felejthetetlen elbeszélője visszatér, hogy a dermesztő hideg után ezúttal a sivatagi forróságban eredjen egy újabb gyilkos nyomába.
Miriam Margolyes- És ez mind igaz
A Harry Potter sztárjának a megdöbbentő, humoros és szókimondó memoárja!
„Hivatalosan 1966 nyarán lettem leszbikus. A suliban rendszeresen belezúgtam a lányokba, méghozzá mindent felemésztő tűzzel. Az apám ismerte az egyik ilyen »szerelmem« apját….” Miriam Margolyes, a BAFTA-díjas színésznő számtalan felejthetetlen karaktert alkotott, Lady Whiteaddertől Bimba professzorig. Ő a brit nemzet kedvenc (és legpajzánabb) kincse. Most, 80 éves korában végre úgy döntött, hogy elmeséli rendkívüli élettörténetét. Erre a memoárra pedig megérte várni.
Megtudhatjuk, hogy miért lett göndör a haja, amikor egy légitámadás alatt megfogant; hogy milyen csínyek miatt lett a legcsintalanabb lány, aki az Oxford gimiben valaha is tanult. Kiderül az is, hogyan pózolt tiniként meztelenül Augustus Johnnak; hogy miért Bob Monkhouse-tól kapta élete legjobb (férfi) csókját; hogyan intette őt csendre a királynő, miként vallott szerelmet Vanessa Redgrave-nek, miért öltözött nőnek Leonardo DiCaprio,
és mi történt azután, hogy Warren Beatty megkérdezte tőle: „Dugunk?"
Az És ez mind igaz egy kedves és őszinte könyv, ami tele van élettel és meglepetésekkel, akárcsak az utánozhatatlan szerzője.
Ismerd meg ezt a felejthetetlen életutat!
Annabel Abbs - Az ízek költészete
„Korábban a verseimmel ajándékoztam meg másokat, most az ételeimmel.”
A tehetős családból származó, költői tehetséggel megáldott Eliza Acton élete gyökeresen megváltozik, amikor apja csődje miatt arra kényszerül, hogy vendégházat vezessen az édesanyjával. Itt kezd szakácskönyvírásba, melyben egy talpraesett és intelligens fiatal cselédlány, Ann Kirby segíti. Az eltérő származású két nő között lassan barátság szövődik, összeköti őket a konyhaművészet iránti szenvedély és a közös alkotás. Ez azonban nem szab gátat a titkolózásoknak és a hazugságoknak.
Hagyd, hogy elvarázsoljon az ínyencségek művészete!
T. J. Klune - Túl az égszínkék tengeren
Megjelenik: 2024. szeptember 25., Metropolis Media, 6490 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 25., Metropolis Media, 6490 Ft
Egy varázslatos ház. Egy eltitkolt múlt. Egy idézés, ami mindent megváltoztat.
Arthur Parnassusnak jó élete van, amit egy rossz hamvaiból épített fel. Egy távoli, különös szigeten működő, furcsa árvaház nevelője, és reméli, hogy hamarosan örökbe fogadhatja a házban élő hat veszedelmes, mágikus gyermeket. Keményen dolgozik, és teljes szívéből szereti a gyerekeket, hogy egyikük se ismerje meg soha azt a magányt és kínt, amit ő tapasztalt meg, amikor réges-régen, árvaként élt ugyanezen a szigeten.
Nincs egyedül: vele tart élete szerelme, Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium volt gyermekjóléti ellenőre. És támogatja Zoe Chapelwhite, a szigettündér, valamint annak barátnője, Helen Webb polgármester. Ők négyen mindenre készek, hogy megvédjék az árvaház lakóit.
Ám egy napon Arthurt vizsgálóbizottság elé idézik, hogy tanúvallomás keretében meséljen sötét múltjáról, és azon kapja magát, hogy ő vezeti a harcot egy olyan jövőért, ami a családját és az összes mágikus lényt megillet.
Ezzel egy időben új, mágikus gyermek szeretne csatlakozni a szigeten lévő otthon lakóihoz – egy gyermek, aki abból merít erőt, hogy szörnyetegnek mondja magát, míg Arthur mind ez idáig mindent megtett, annak érdekében, hogy ettől a megbélyegzéstől megóvja a kicsiket.
Ám vallomása nyomán a minisztérium ismét ellenőrt küld a szigetre, hogy minden korábbinál szigorúbb vizsgálat alá vegye az árvaházat…
Üdv újra a Marsyas-szigeten! Ez az írás Arthur története.
Elsie Silver - Heartless – Szívtelen
Megjelenik: 2024. szeptember 25., Kossuth, 5990 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 25., Kossuth, 5990 Ft
Egy egyedülálló apánál vagyok bébiszitter, aki feltehetően a világ legutálatosabb embere. Ez eddig nem nagy ügy, kivéve, hogy nem tudom levenni róla a szemem, ő pedig a kezét levenni rólam.
Cade Eaton tizenhárom évvel idősebb nálam, és eleinte szinte rám se néz, egészen addig, amíg egy este be nem megyünk a pezsgőfürdőbe „felelsz vagy mersz?” játékot játszani. Attól kezdve a falak leomlanak…
Mogorva és egy kicsit bárdolatlan, de a széles vállú, markáns farmerek vonzzák a városi lányokat. És hát ki vagyok én, hogy ellenálljak?
De amikor kettesben vagyunk, a csendben ő is ellágyul, és kiderül, hogy a mogorva külső csak álca. Amikor látom, hogyan bánik a kisfiával, akkor tetszik meg igazán.
Valaki egyszer meggyőzte arról, hogy soha senkinek nem lesz elég jó, amit csinál. De én a karjában érzem leginkább, hogy fontos vagyok.
A megbízásom két hónapra szól, de a szívem azt súgja, ez örökké tart…
Laini Taylor - Istenek és szörnyek álmai
Egy döbbenetes átveréssel Karou átvette a kiméralázadás vezetését, és feltett szándéka, hogy visszafordítja a bosszú zsákutcájából. Rajta áll a jövő, már ha a háború tépázta Eretzben lehet még egyáltalán jövője a kimérának.
Közös ellenség, közös ügy.
Amikor Jael brutális szeráf serege betör az emberi világba, az elképzelhetetlen elkerülhetetlenné válik: Karounak és Akivának egyesíteniük kell ellenséges seregeiket, hogy szembeszálljanak az új fenyegetéssel. Régi álmok torz valóra válása ez, és most kezdik remélni, hogy talán új utat mutathat népüknek.
És talán saját maguknak is. Egy új életmód, és ki tudja, talán a szerelem felé.
De vannak Jealnél nagyobb fenyegetések is. Egy kegyetlen királynő Akivára vadászik, és… valami zajlik Eretz egein. Hatalmas foltok – akár a zúzódások – terjednek horizonttól horizontig. Gyülekeznek a nagy, szárnyas viharvadászok, mintha megidézték volna őket, folyton csak köröznek, és valami mélységesen rossz lappang a világ felszíne alatt.
Miféle erő sebezheti meg az eget?
Róma utcáitól Kirin bányájáig emberek, kimérák és szeráfok fognak harcolni, küszködni, szeretni és meghalni egy eposzi színtéren, mely meghaladja a jó és rossz, a helyes és helytelen, a barát és ellenség fogalmait.
Miről álmodnak istenek és szörnyetegek a tér és idő határain? És számít bármi más?
Kavagucsi Tosikadzu - Mielőtt elbúcsúzunk
Megjelenik: 2024. szeptember 25., Kossuth, 4990 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 25., Kossuth, 4990 Ft
A varázslatos Funiculi Funicula kávézó törzsvendégei jól ismerik a hely legendáját és a rendkívüli lehetőséget az időutazásra, ami nem kockázatmentes, mivel vannak szigorú szabályok, amelyeket be kell tartani.
Kavagucsi Toshikadzu világhírű Mielőtt a kávé kihűl című sorozatának negyedik kötetében az olvasók – a hagyományoknak megfelelően – ismét egy különleges időutazó csoporttal ismerkedhetnek meg: a férjjel, akinek még van valami fontos mondanivalója; a nővel, akinek nem volt lehetősége elbúcsúzni a kutyájától; a nővel, aki nem tudott választ adni egy házassági ajánlatra; és a lánnyal, aki elűzte az apját.
A szívmelengető karaktereket és kísérteties történetmesélést felvonultató Mielőtt elbúcsúzunk című regényben a szerző ismét felteszi a kérdést: Kit látogatnál meg, ha utazhatnál az időben?
Hugh Amano · Sarah Becan - Készítsünk ráment!
Megjelenik: 2024. szeptember 25., Vad Virágok, 5990 Ft
Legyél te is a szürcsülés művészetének mestere!
Ez a képregényes szakácskönyv bemutatja a rámen történetét, és több mint negyven recept segítségével mindazt, ami a tökéletes otthoni rámen elkészítéséhez szükséges. A könyvből megismerheted a különböző alaplevek és levesek, a taré, a tészta, a különböző feltétek, mint az onszen tojás, csású és a menma és az olyan különlegességek, mint a cukemen és jakiszoba elkészítési módját. A szerzők, Hugh Amano és Sarah Becan színes, humoros és könnyen követhető rajzokkal illusztrálják a szükséges lépéseket és a hozzávalókat, emellett ízelítőt adnak a japán kulináris hagyományokból és megosztják azokat a trükköket, amelyekkel a rövidebb elkészítési idő és így a hétköznap esti rámen valósággá válik.
Ez a képregényes szakácskönyv kezdő és tapasztalt szakácsoknak és a gasztronómia rajongóinak egyaránt tökéletes, szórakoztató és hívogató bevezetés az egyik legnépszerűbb japán étel, a rámen világába.
„A Készítsünk ráment! nemcsak azt mutatja be közérthetően, hogyan kell ráment készíteni, hanem rengeteg információt is tartalmaz a rámenről és a japán kultúráról. Az olvasó valóban megérti, mitől olyan különleges ez az étel.”
– Ivan Orkin, az Ivan Ramen szerzője
Mona Awad - Rouge
Megjelenik: 2024. szeptember 25., Next21, 5990 Ft
Amióta az eszét tudja, Belle megszállottja a bőrápolásnak és a bőrápolásról szóló videóknak. Anyja, akivel nem igazán tartották a kapcsolatot, rejtélyes körülmények között meghal, így aztán Belle visszatér Dél-Kaliforniába, hogy kezdjen valamit anyja jelentős adósságával, és felderítse a halála körülményeit. A temetésen megjelenik egy piros ruhás nő, mond valamit, ami akár nyom is lehet, és megmutatja egy különleges élményfürdő reklámját. Belle a szektagyanús luxuslétesítménybe megy, ahol ráébred, miért van oda ő is, az anyja is a tükrökért. Az üveg túlsó oldalán mélység tárul fel, amelyben démonok rejtőznek.
Megjelenik: 2024. szeptember 25., Next21, 5990 Ft
Amióta az eszét tudja, Belle megszállottja a bőrápolásnak és a bőrápolásról szóló videóknak. Anyja, akivel nem igazán tartották a kapcsolatot, rejtélyes körülmények között meghal, így aztán Belle visszatér Dél-Kaliforniába, hogy kezdjen valamit anyja jelentős adósságával, és felderítse a halála körülményeit. A temetésen megjelenik egy piros ruhás nő, mond valamit, ami akár nyom is lehet, és megmutatja egy különleges élményfürdő reklámját. Belle a szektagyanús luxuslétesítménybe megy, ahol ráébred, miért van oda ő is, az anyja is a tükrökért. Az üveg túlsó oldalán mélység tárul fel, amelyben démonok rejtőznek.
Paula Hawkins - Kéksötét
Megjelenik: 2024. szeptember 26., Magnólia, 5980 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 26., Magnólia, 5980 Ft
Amikor egy világhírű képzőművész egyik alkotásáról kiderül, hogy emberi csontot is tartalmaz, három ember élete végzetesen összefonódik a titkok és hazugságok hálójában.
Eris aprócska szigetén egyetlen ház áll, benne egyetlen lakóval. A szigetre egyetlen úton lehet be- és kimenni, ám a dagály érkezte mindennap tizenkét órára elvágja a skót szárazföldtől.
Ezt a parányi szigetet vette meg, és itt alkotott valaha Vanessa, a híres művész. A lenyűgöző, páratlan tehetségű Vanessa, akinek hírhedten csalfa férje húsz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt.
A ház most Grace otthona. Egy magányos, idős nőé, aki az árapályra hangolta életét, és a világtól háborítatlanul szeretne élni.
Most azonban egy váratlan látogató tart felé, kinek érkeztével nem csak Eris titkai bukhatnak a felszínre, hanem valami sokkal borzalmasabb is.
Paula Hawkins új regénye a hatalom és művészet összefüggéseit feszegeti lassan adagolt, egyre növekvő feszültségben. Kifinomult stílusával és erőteljes megoldásaival a Kéksötét napjaink egyik legemlékezetesebb thrillere.
Kovács Eszter - A jóga kisétált az életbe
Megjelenik: 2024. szeptember 26., Libertine, 5999 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 26., Libertine, 5999 Ft
„Az élet a valódi jógagyakorlás.”
Ebben a könyvben a jóga könnyed léptekkel sétál be az életedbe évezredes bölcsességével, és veled gondolkozik, amikor olyan kérdések járnak a fejedben, amelyek mindannyiunkban hangoskodnak néha:
Ki vagyok én?
Mit tegyek, ha hibáztam?
Miért nem teszem meg, amiről tudom, hogy jó nekem?
Mi az élet értelme?
A jóga kisétált az életbe a kérdezők könyve, a kíváncsiak útmutatója, a tettrekészek játszótere, még akkor is, ha nem jógázol.
Mindfulness-és légzéstechnikák, naplózás, éber figyelem és teljesség a tökéletesség helyett – ezt kínálja neked ez a könyv. És ennél még sokkal többet…
Hubert · Zanzim - Férfibőrben
Megjelenik: 2024. szeptember 27., GABO, 6990 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 27., GABO, 6990 Ft
A reneszánsz Itáliában egy ifjú leány, Bianca esküvőjére készül. A szülei által kiszemelt vőlegény, Giovanni gazdag, jóképű és fiatal, Biancát mégis csalódottsággal tölti el, hogy nem ismerheti meg a lagzi előtt.
A családjának azonban van egy titka: a nők egy varázslatos férfibőrt őriznek, melyet felöltve Bianca Lorenzóvá változhat, és belekóstolhat a fiatalemberek szabados életébe. Lorenzo képében megismeri jövendőbelijét is, és felfedezi a szerelmet és a szexualitást. Többször összetűzésbe kerül a kor erkölcsi elvárásaival, és veszélybe kerül az élete is, de a szellemet, ha egyszer kiszabadult a palackból, nem lehet többé visszazárni, és Bianca végül az lehet, aki mindig is lenni akart.
A világsikerű és számos díjjal kitüntetett francia képregényt a tragikusan korán elhunyt Hubert forgatókönyve alapján rajzolta a páratlan tehetségű Zanzim. A szabad szerelmet ünneplő, humorral átszőtt képregény fontos kérdéseket tesz fel a nők és férfiak társadalmi helyzetéről, a szexről és a vallásról, és az erkölcsöt az elnyomás eszközeként használó hatalomról.
Margaret Rogerson - Mysteries of Thorn Manor – A Thorn-udvarház rejtélye
A nagy sikerű Könyvek varázslatának folytatásában Elisabethnek, Nathanielnek és Silasnak időben fel kell oldania azt a mágikus kötést, ami a Thorn-udvarházban tartja őket.
Elisabeth Scrivenernek végre sikerül beleszoknia az új életébe Nathaniel Thorn varázsló oldalán. Most, hogy démontársuk, Silas is visszatért, a minden lében kanál újságírók ismét zaklatni kezdik őket, mert pletykákra éheznek a város legnagyobb hatalmú varázslójáról és a könyvtárosról, aki elrabolta a szívét. Mindeközben Thornék udvarházában egyre különösebb dolgok történnek, amikor Nathaniel és Elisabeth végre kezd közelebb kerülni egymáshoz…
Miután elveszítik a kapcsolatukat a külvilággal, Elisabethnek, Nathanielnek és Silasnak össze kell fogniuk, hogy minél gyorsabban megfejtsék a különös mágia titkát, mivel hamarosan az a feladat is rájuk hárul, hogy házigazdaként vendégül lássák a város népét a Téli Napforduló Bálján.
Miután egyértelművé válik, hogy az udvarház – Nathaniel ősei mágiájának hatására – megkéri az engedelmesség árát, kettejüknek olyan mértékben kell összhangjukra támaszkodniuk, mint korábban soha.
Sarah Chapelle - Taylor Swift stílusa
Megjelenik: 2024. szeptember 30., Kossuth, 14990 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 30., Kossuth, 14990 Ft
Káprázatos. Páratlan. Felejthetetlen.
Taylor Swift generációjának legtermékenyebb történetmesélője, akinél a divat és a zene kéz a kézben jár: mindkettő jelentősen hozzájárult a róla alkotott képhez. Számára a vörös rúzs nem csupán egy sminkválasztás, hanem egy korszak emblémája. A miniszoknya nem egyszerűen egy csinos öltözék része, hanem egy páncél. A Taylor Swift Stílusa a cowboycsizmától a magas sarkú cipőig, a mesebeli ruháktól a szőkített fürtökig, és a kettő közötti számos emlékezetes pillanatig járja végig a Taylor Swift-albumok mögötti fejlődés útját, miközben nyomon követi Swift zenei fejlődését és folyamatosan változó divatstílusát is.
Sarah Chapelle, a méltán népszerű Instagram-oldal és a Taylor Swift Style blog írója – a vörös szőnyeges megjelenésektől kezdve az utcai viseleteken át a turnékölteményekig –több mint egy évtizeden át dokumentálta Swift stílusát, és az egyes összeállítások mögött rejlő szándékot. Alapos kutatómunkát végzett a dalok, a dalszövegek és a kulisszák mögötti események terén is, és ezek segítségével egy olyan megasztár portréját festi meg, aki pontosan tudja, mit csinál. A Taylor Swift Stílusa a popsztár megjelenése mögött rejlő „miért”-eket kutatja: a rejtett üzeneteket és utalásokat, a mélyebb jelentéstartalmakat egy-egy ruhaszegély vagy frizura mögött, melyek az egyes zenei pillanatok érzelmi kontextusáról is sokat elárulnak.
A több mint kétszáz fotó Swift korai, nashville-i countryénekesnői időszakától kezdve egészen napjainkig, popikonná válásának pillanatáig dokumentálja a sztár öltözködését, a szerző értő kommentárjaival kiegészítve.
Taylor Swift stíluskorszakainak meghatározó könyve minden „Swiftie” számára kötelező darab.
Jhumpa Lahiri - Római történetek
Megjelenik: 2024. szeptember 30., Park, 4499 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 30., Park, 4499 Ft
Róma - ez a múlt és jövő, ég és föld között lebegő műemlék metropolisz – nem csupán a helyszíne, de a főszereplője is ennek a kilenc történetnek a Pulitzer-díjas szerzőtől.
A határ című novellában egy vakációzó család napjait leshetjük meg a mindenes lányának szemével. P partjain egy férj felett átveszi az irányítást meg nem élt élete. A körmenetben egy gyászoló házaspár visszatér a fővárosba, hogy ott töltse az ünnepet. A Napfényes házban egy a múlt kísérteteivel küzdő bevándorló családot utolsó reményétől fosztanak meg az idegengyűlölő szomszédok. A lépcső két városrészt összekötő lépcsősorán feltárulnak a város különféle lakóinak titkai. E csupa szín freskó legizgalmasabb alakja mégis maga a címszereplő: ellentmondásosságában és állandó változásában otthont ad mindazoknak, akik annak ellenére is mellette döntenek, hogy tudják, sohasem tartozhatnak ide egészen.
Mindig felkavaró a pillanat, amikor a város lángra gyúl, a hegyek beleolvadnak az égbe, a parti fenyők teteje úgy emelkedik az épületek fölé, mint vulkáni füst, és csaknem minden, ami napról napra körülvesz bennünket, minden részlet és minden teremtett lélek elsötétül, eltorzul, és egy szempillantás alatt elenyészik.
Brian Jacques - Martin, a harcos
Megjelenik: 2024. szeptember 30., GABO, 5990 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 30., GABO, 5990 Ft
Rőtfal apátságában gyakran emlegetik Harcos Martint,akinek kardját és pajzsát most új egérhős viseli.
Martin története rabszolgák között kezdődik, akiket Mocsárvég ura, a Marcang nevű kegyetlen hermelin tart fogságban, hogy felépítsenek számára egy birodalmat, amely felett zsarnokként uralkodhat. Martin, az egérfiú szíve azonban egy harcosé, és a szabadság vágya lobog benne, nem csak önmaga, de Marcang többi áldozata számára is. Minden kockázatot bátran vállal, és semmilyen csatától nem riad vissza, hogy véget vessen a hermelin és kalóz szövetségese uralmának, és visszaszerezze apja kardját.
Brian Jacques klasszikus könyvsorozata bővelkedik humorban, bölcsességben és vérfagyasztó izgalomban.
Juliane Maibach - A kulcs szelleme
Nagy-nagynénjének halála a feje tetejére állítja a tizenhét éves Teresa életét. Édesanyjával együtt San Franciscóba, Frida néni egykori házába költözik, és igyekszik mielőbb megismerni új otthonát. Az örökségből arra is telik, hogy Teresa egy elit gimibe járhasson. Új sulijában gyorsan új barátokat – és ellenségeket – szerez, majd megismerkedik a vonzó és titokzatos Aydennel.
Azonban a nagy-nagynéni elbűvölő festményekkel teli házában különös dolgok történnek. A ház titkait kutató Teresa egy furcsa kulcsra lel, amely egy másik világba vezető ajtót nyit. Ebből a világból pedig nem egyedül tér vissza: egy mágikus erővel bíró fiatal róka is csatlakozik hozzá.
Miközben Teresa próbál magyarázatot találni a rejtélyekre, Aydennel is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Úgy tűnik, a furcsaságok ellenére megtalálja helyét új életében, míg egy nap különös és visszautasíthatatlan ajánlatot kap.
A rejtélyek egyre sokasodnak, és ha nem talál sürgősen választ a kérdésekre, az élete is veszélybe kerül. Vajon elég erős ahhoz, hogy szembenézzen az igazsággal?
Juliane Maibach, a neves német ifjúsági író regénysorozatának első része varázslattal és szívvel-lélekkel teli történet.
Jaroslav Hašek - A távcsőaffér
Megjelenik: 2024. szeptember 30., Typotex, 4700 Ft
Jaroslav Hašek ifjú éveiben rengeteget csavargott és kalandozott szerte a Monarchiában – megfordult többek közt Szlovákiában, Galíciában, Magyarországon, Erdélyben és Ausztriában is. Ezek az utak gazdag irodalmi alapanyaggal látták el a pályakezdő írót. A kötetünkben összegyűjtött írások, melyek most először olvashatók magyar fordításban, rendhagyó és szórakoztató utazásra invitálják az olvasót a békebeli k. und k. világ letűnt tájaira. Az átélt vagy mások szájából hallott – gyakran persze alaposan kiszínezett – kalandok mellett Hašek bemutatja a bejárt vidékek sajátosságait, görbe tükröt tartva a megismert nemzetek, népcsoportok különös vagy épp jellegzetes szokásainak, viselkedésének. Bennünket, magyarokat sem kímél: hol kacagtatóan vitriolos, hol komolyabb novellákban tűzi tollhegyre valaha élt honfitársaink viselt dolgait. És a hamisítatlanul hašeki, fanyar és szatirikus alaphang mellett itt-ott megszólal a szerző egy másik, alig ismert hangja is: az egyéni és közösségi drámára egyaránt fogékony, a nehéz sorsokat megrendítő líraisággal ábrázoló remekíróé.
Megjelenik: 2024. szeptember 30., Typotex, 4700 Ft
Jaroslav Hašek ifjú éveiben rengeteget csavargott és kalandozott szerte a Monarchiában – megfordult többek közt Szlovákiában, Galíciában, Magyarországon, Erdélyben és Ausztriában is. Ezek az utak gazdag irodalmi alapanyaggal látták el a pályakezdő írót. A kötetünkben összegyűjtött írások, melyek most először olvashatók magyar fordításban, rendhagyó és szórakoztató utazásra invitálják az olvasót a békebeli k. und k. világ letűnt tájaira. Az átélt vagy mások szájából hallott – gyakran persze alaposan kiszínezett – kalandok mellett Hašek bemutatja a bejárt vidékek sajátosságait, görbe tükröt tartva a megismert nemzetek, népcsoportok különös vagy épp jellegzetes szokásainak, viselkedésének. Bennünket, magyarokat sem kímél: hol kacagtatóan vitriolos, hol komolyabb novellákban tűzi tollhegyre valaha élt honfitársaink viselt dolgait. És a hamisítatlanul hašeki, fanyar és szatirikus alaphang mellett itt-ott megszólal a szerző egy másik, alig ismert hangja is: az egyéni és közösségi drámára egyaránt fogékony, a nehéz sorsokat megrendítő líraisággal ábrázoló remekíróé.
Beth Moran - Christmas Every Day – A szerelem körülvesz minket
Megjelenik: 2024. szeptember 30., Kossuth, 5990 Ft
Megjelenik: 2024. szeptember 30., Kossuth, 5990 Ft
Mi az az egy dolog, amit megváltoztatnál az életedben, mielőtt beköszönt a karácsony?
Amikor Jenny megörökli ismeretlen nagymamája házikóját a sherwoodi erdőben, nincs vesztenivalója – se pénze, se munkája, se barátai, se említésre méltó családja, az önbecsülése pedig egyenlő a nullával. A dolgok innen csak jobbra fordulhatnak…
A mogorva, de határozottan jóképű új szomszédjának, Macknek az a szokása, hogy kéretlen jótéteményekkel halmozza el. És amikor Jenny tagja lesz egy meglehetősen szokatlan könyvklubnak, úgy tűnik, az élete végre kezd érdekesebbé válni.
A tagok olvasás helyett fogadalmat tesznek, hogy karácsony előtt mindegyikük teljesít egy-egy kihívást: rálelni a szerelemre, megtanulni sütni, vagy éppen teljesíteni egy bevállalós bakancslistát. Jenny képtelen ellenállni, ő is csatlakozik, így hamarosan egy barátsággal és nevetéssel, könnyekkel és megbánással teli év bontakozik ki előtte a legváratlanabb módokon.
Tracy Rees - A karácsonyi házikó
Megjelenik: 2024. szeptember 30., Kossuth, 5990 Ft
Hull a hó, kigyúlnak a csillogó fények a gyönyörű faluban, Hopley-ban, ám a harmincéves Holly Hanwell egyáltalán nincs karácsonyi hangulatban… Miután a barátja váratlanul szakított vele, Holly csendes karácsonyra készül meghitt kis házikójában.
Elhatározza, hogy messziről elkerüli az ilyenkor szokásos vidéki ünnepségeket, és minden olyat, ami a férfiakra emlékezteti. Egészen addig, amíg bele nem botlik az új jövevénybe, a vonzó Edwardba. A kettejük között kibontakozó vonzalom dacára Holly érzi, hogy sebzett szívét nem hagyhatja védelem nélkül, ezért elhatározza, hogy idén karácsonykor NEM lesz szerelmes.
Az ünnepi varázslat azonban működésbe lép, és kettejük útja folyton keresztezi egymást. Amikor Holly rájön, hogy érzései egyre mélyebbek a jóképű, de problémákkal küzdő Edward iránt, felfedez egy titkot a férfi múltjában, ami megkérdőjelez mindent, amit eddig tudni vélt róla.
Vajon Holly és Edward ünnepi románca véget ér, mielőtt még elkezdődött volna…?
Maggie Knox - Karácsonyi helycsere
Karácsonyra nem kérnek ajándékot, csak másik életet.
Amikor Charlie Goodwin séf fejsérülést szenved a főzős valóságshow-jának Los Angeles-i forgatásán, nemcsak az eszméletét veszíti el, hanem az ízlelési és szaglási képességét is, melyek a műsor zsűritagjaként elengedhetetlenül fontosak lennének. Közben Charlie egypetéjű ikertestvére, Cass kétségbeesetten próbálja kézben tartani a saját életét a festői, hegyvidéki szülővárosukban, ahol lefoglalja a pörgős, családi pékség vezetése és az exe, aki nem veszi a lapot, hogy köztük vége.
Amikor már csak napok vannak hátra karácsonyig, az elkeseredett Charlie megkéri Casst, hogy olyasmit tegyenek, amit gyerekkoruk óta nem tettek: cseréljenek helyet. A saját valóságából kitörni vágyó Cass beleegyezik. Ám az ideiglenes életcsere bonyolultabbnak bizonyul, mint képzelték, különösen, amikor a robusztus tűzoltó, Jake Greenman és a jóképű egészségügyi asszisztens, Miguel Rodriguez is bejön a képbe. Vajon az ikrek személyazonosság-cseréje a katasztrófa receptje lesz, vagy minden szükséges hozzávaló megvan ahhoz, hogy rendeződjön az életük?
Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)