Néhány könyvről röviden #27

Szeptemberben az olvasmányaim többségéről született önálló bejegyzés - most 'csak' hat könyvről hoztam rövid értékelést a hónap zárásához.

Grecsó Krisztián - Vízjelek ​a honvágyról
Szeretem Grecsó prózáját, ezt a korai verseskötetét nem titkoltan a plecsni miatt olvastam el – hogy teljes legyen az életműolvasásom :)
Nehéz volt olvasni, nem éreztem magamhoz közel, pedig próbáltam kapcsolódni – a Magamról többet kötete sokkal jobban megszólított.
3/5

Sirokai Mátyás - Lomboldal
Szépen összecseng most bennem ez a verseskötet a nemrég olvasott Peter Wohlleben könyvekkel (bár, ami tényleg a legjobban ide vágna – A fák titkos élete – még a polcomon vár).
Sirokai Mátyástól tavaly olvastam A káprázatbeliekhez c. kötetét, ami nem fogott meg. Ez a könyve sokkal jobban megszólított. A megjelenésekor már felfigyeltem rá, tudtam hogy saját, természethez való kapcsolódását fogalmazta meg, ami miatt érdekelni kezdett.
Egyfajta meditáció volt olvasni és elképzelni a képeket, jeleneteket. A monoton, sürgető hétköznapokból való kiszakadás élményét nyújtotta, ahogy visszavitt engem, az olvasót a természetbe. Az emberközpontúság helyett a fák lettek a szövegek lényegei, és a lírai én figyelme – kapcsolódása feléjük.
Nagyon érdekes élmény volt, újra fogom még olvasni!
5/5

M. C. Beaton - Agatha Raisin és a halott harangozó
Hú... Remélem a maradék néhány rész nem lesz ennyire béna :(
Jól indult a történet, aztán annyira kesze-kusza lett, hogy már azon is elgondolkodtam hogy Beaton néni mennyire volt rosszul, amikor ezt írta. :S Furcsa fordulatok, bunkó viselkedés, Agatha teljes depresszióból vált át érthetetlen szerelmi fellángolásba. Áh!
A hangulat sem volt az igazi – a korábbi részekben valahogy jobban átjött a környezet, az évszakok akár – most el volt intézve néhány mondattal. A krimiszál borzasztóan nyakatekert volt. Nagyon hamar a végére értem, és reménykedem benne hogy az Agatha Raisin sorozat utolsó részei nem fognak ilyen csalódást okozni!
3/5

Tisza Kata - A ​legjobb hely a városban te vagy
Három éve olvastam először Tisza Katától (Akik nem sírnak rendesen novelláskötetét), akkor úgy gondoltam hogy az lesz az első és utolsó olvasmányom. Mégis, erre a kötetre kíváncsi voltam a megjelenése óta, mert több figyeltem is elismerően nyilatkozott róla.
Most a #haviegyverseskötet kihívásomra olvastam el (több, mint 100 oldal ;)) – kb két szuszra. Az olvasás szakaszosságát segítették a nagy fejezetek is, amik az elhidegülést, a válást, a gyászt és a regenerálódást mutatták be – rövidebb-hosszabb versekben.
Az első fejezet után beugrott Rupi Kaur első kötete, amire nagyon hasonlít – a fejezetek, a fekete oldalak, a minimál illusztrációk, de a versek más témákat fednek le, és egy más korosztály problémáit – élethelyzeteit mutatják be.
Összességében tetszett, bár nem emelt fel a kötet.
4/5

Göthe Salmander: Legendás állatok és megfigyelésük (Illusztrálta: Olivia Lomenech Gill)
2020 – újraolvasás: most az Olivia-féle illusztrált kiadást olvastam, ami meglepően nyers verzió, de néhány oldal után megfogott ez a stílus is. A szöveg ugyanaz – elvileg – mint a korábban újrázott, 'zöld', 2017-es kiadásé. :)
5/5

Marjorie Liu: Monstress: Fenevad 3. – Rejtek

Új helyszínek, néhány új szereplő – a de Maika történetszála most mintha lassabban építkezett volna. Az elején eléggé meg voltam zavarodva, hogy ki-kivel van, mi Maika célja. Ahogy már a 2. résznél írtam – az összes részt majd egyben újraolvasom, hogy átlássam és megértsem minden részletét.

A rajzolás gyönyörű – főleg a pontusi Ubasti Coffee tetszett (könyvespolcok a háttérben ;))

Érdekesen keveredik ebben a sorozatban a cukiság és az agresszió.

Tetszett, hogy Zinn és Maika kapcsolata fejlődött, kölcsönösen segítenek egymásnak.

Kippa! <3

4/5