Anne Girard - Madame ​Picasso

A Kossuth Kiadónál megjelenő regényes életrajzok sorozatából már olvastam néhány éve - akkor Coco Chanelről és a parfümkészítésről. Szeptemberi tervem volt a Frida Kahlóról szóló regény is, de beelőzte a Madam Picasso.

Nem tudtam sokat a híres spanyol művészről, emiatt is voltam kíváncsi erre a könyvre. Hozzám testhezállóbb főszereplő szemén keresztül ismerjük meg őt, ill. az 1911-es évek pezsgő párizsi művészvilágát.

Eva Gouel a vidéki francia lány szülei tanácsa ellenére kezd új életbe Párizsban. Lengyel anyukája félti a város szabadosságától, apja pedig végtelenül konzervatív: szerinte egy lánynak férjet kell találni, gyereket szülnie és háztartást vezetnie. Eva ennél többre vágyik, szülei áldása nélkül elutazik, talál szállást és barátokat, sőt új nevet választ magának: Marcelle Humbert lesz. Egy új barátnője segít neki munkához jutni: egyenesen a Moulin Rouge-ban lesz varrónő. Az előadás közben elszakadó jelmezeket kell helyrehozni, idővel pedig a kreativitását is ki tudja bontakoztatni.

Evának hamar hódolója is akad, a szállásukon élő fiatal férfi, a szintén lengyel származású Louis szeretné belopni magát a szívébe. A művészi ambíciókat dédelgető fiú viszi el Evát egy kiállításra, ahol  a lány hamar eltávolodik tőle és találkozik Picassoval. Hamar felébred mindkettejükben a szenvedély, de nincsenek könnyű helyzetben - Eva és Picasso szem elől veszítik egymást ill. ott van Fernande Olivier, aki városszerte Madam Picassonak hívatja magát...

forrás

Elképesztően izgalmas időszakba visz vissza ez a regény, ekkor a nők már szabadabban élhetnek, beteljesíthetik az álmaikat, de továbbra is nagyon kell vigyázniuk magukra. A művészi élet forrong - új irányzatok jelennek meg, viták pezsdítik az arra fogékonyak gondolásmódját. Ekkor tart szabályos udvartartást maga körül Gertrude Stein, amerikai író - aki szintén megjelenik a regényben. Evaval együtt fokozatosan avatódunk be ebbe a világba, ismerjük meg a legjelentősebb képviselőit. 

Fernande és Picasso kapcsolata is fontos része a könyvnek: Picasso a történet kezdetén már kezdett elhidegülni a nőtől, aki már évek óta a társa, támasza volt. Kölcsönösen megcsalták egymást, veszekedtek, de valamiért mégis mindig visszatértek egymáshoz. Ebbe a furcsa helyzetbe érkezik meg Eva, aki igazából most tanulja a szerelmet, a testi vágyat, és döbben rá hogy mennyire bonyolultak lehetnek a kapcsolatok.

Ez a könyv valós történésekből építkezik, de Eva esetében rengeteg rést kellett kitöltenie az írónőnek és ez alapján építette fel a szerelmi szálat. Megjelennek valós tények, művek, a korstílus - mindez olvasmányos formában, gyorsan olvasható fejezetekben. 

Engem nagyon behúzott a történet: egyrészt Eva életének kibontakozása, másrészt a művészeti életbe való bepillantás miatt. Szenvedélyből szerelem és komoly érzelmek jelentek meg, és ha hozzám hasonlóan nem vagytok képben Picasso életrajzával - nem is baj, ne olvassatok utána a regény előtt ;) (Nekem sikerült elspoilereznem magamnak Eva sorsát, amikor képet keresgéltem róla olvasás közben :/). Szívszorító történet!

Ha érdekel titeket Picasso, az 1900-as évek elejének francia művészvilága, és egy majdnem feledésbe merült női karakter, vagy csak vágytok egy romantikus-történelmi regényre, akkor ajánlom a Madame Picassot!

Belolvasó

4/5 (4,5 - ha adnék fél pontokat ;)

Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2020
Eredeti cím: Madame Picasso
Fordító: Kiss Marianne
Oldalszám: 526
Ár: 3990 Ft (Rendeld meg a kiadótól!)
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Vidékről Párizsba kerülve Eva Gouel minden álma és vágya, hogy sztár legyen. Fiatalon, tapasztalatok híján is sikerül varrónőként elszegődnie a Moulin Rouge-ba. Itt figyel fel rá Pablo Picasso, akinek a neve ekkor már nem ismeretlen a párizsi művészvilágban. A zseniális és különc Picasso szemet vet Evára, a fiatal nő pedig nem tud neki ellenállni, és bár a viszony könnyű kalandnak indul, végül Eva lesz Picasso élete első nagy szerelme. A Madame Picasso sokrétűen és szenvedéllyel mutatja be csodálatos hősnőjét, közben pedig bevezeti az olvasót Gertrude Stein szalonjába, betekintést nyújt a káprázatos Moulin Rouge kulisszái mögé, és feltárja a huszadik század rejtélyes és ikonikus művészének szíve mélyét.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.