Agatha Christie - Gyilkosság a diákszállóban
Szeptemberre két okból választottam ezt az Agatha Christie kötetet: a borítója és a címe miatt. :D Mindkettő ezt a hónapot idézte fel bennem, bár hamar rá kellett jönnöm, hogy a címbeli diákszálló inkább egyfajta panzió, fiatal és egyedülálló emberek számára.
Idén ez még csak a 2. Poirot regény, amit olvastam, de a Zátonyok közt cíművel ellentétben, itt a híres nyomozó már az első perctől megjelenik. Miss Lemon, a belga detektív titkárnője szolgáltatja az új ügyet, amikor is gyanús lesz, mert három hibát is vét egy levél írásakor! Poirot teljesen meglepődik és kikérdezi a titkárnők gyöngyét: Miss Lemon szétszórtságát nővére, Mrs. Hubbard munkahelyi problémái okozták, aki egy londoni diákszállást vezet. A munka teljesen megfelelő számára, de az utóbbi hónapban egyre több furcsa eset történik - apró kellemetlenségek, eltűnt személyes tárgyak, levesből előbukkanó gyémántgyűrűk kavarják fel a hétköznapok nyugalmát.
Mrs. Hubbard tanácstalan, de szeretné megoldani a helyzetet - Poirot pedig éppen ráér, és elkezd foglalkozni az üggyel. Megismerkedik a panzió lakóival, feltérképezi a szállást és az eltűnt tárgyak közti kapcsolatot kutatja. Elsőre persze el sem tudjuk képzelni mi lehet itt a háttérben - a könyv végére pedig egy olyan csavaros megoldást kapunk, ami néhol talán légből kapottnak tűnik.
A krimi szálon kívül tetszett a helyszín, amiről eddig még nem olvashattam. Nem igazán diákszálló, ahogy említettem, mert dolgozó nők, egyetemisták is egyaránt kivehettek itt szobát. Igazi multikulti környezetet mutat be Agatha Christie, a lakók között akadnak francia lányok, afrikai egyetemista (őt elég butának festi le - bár a nyomozás egy pontján ő fog értékes információval szolgálni), indiaiak és még egy amerikai lány is.
Összességében tetszett ez a könyv és szeretném megnézni (sok-sok könyvéhez hasonlóan) a film/sorozat-adaptációját is. Azt kaptam tőle, amit vártam - lekötött, szórakoztatott és persze, megint nem találtam ki a megoldást :D
4/5
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Eredeti cím: Hickory Dickory Dock
Fordító: Sarlós Zsuzsa
Oldalszám: 244
Ár: - Ft
Borító: 4/5
Fülszöveg:
Hercule Poirot tökéletesen elrendezte az életét. Amióta szögletes teasüteményt is lehet kapni, nem csak kereket, teljes a boldogsága. Ráadásul neki dolgozik a titkárnők gyöngye, Miss Lemon is, aki képtelen hibázni. Vagy mégis? Egy reggel Poirot három hibát talál egy egyszerű levélben. Miss Lemon bevallja, hogy nővére gondjai vonják el a figyelmét. Nővére egy diákszállót vezet, és mostanában egyre-másra tűnnek el különféle dolgok, sztetoszkóptól gyémántgyűrűn és hátizsákon át az ócska flanelnadrágig. Poirot azonnal kész segíteni, mert elbűvöli az eltűnt tárgyak tarka kavalkádja. Elmegy, hogy előadást tartson a detektívmunkáról, és közben megismerje a szállón lakó fiatalokat. Ettől persze felgyorsulnak az események, és amikor megtalálják az első hullát, már nem mulatságos, hanem véresen komoly a probléma. Mi közük lehet az ellopott villanykörtéknek a szétszabdalt selyemsálhoz és hátizsákhoz? Kinek van másik útlevele a hivatalos mellett? Poirot tudja, ha ezekre a kérdésekre megtalálja a választ, megoldódik minden gondja. És közben egyre több a hulla…
Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)