Jennifer Donnelly - Stepsister ​– Egy sötét mese

A hét közepén úgy éreztem, hogy nincs kedvem egyik betervezett könyvemhez sem - ezért nyúltam Jennifer Donnelly Hamupipőke újramondása után. A hasonló ifjúsági fantasykból, újramondásokból az utóbbi években egyre kevesebbet olvastam, de erről a könyvről két ismerősöm is pozitívan nyilatkozott. A szerzőtől már olvastam két éve, az Északi fény c. ifjúsági könyve kedvenc lett. Utólag kiderült, hogy jó választás volt, mert szépen kapcsolódott a továbbképzés témáihoz, amin ezen a héten vettem részt (önismeret, konfliktuskezelés).

Ahogy a címből sejthető a klasszikus mesét egy új nézőpontból ismerhetjük meg: a mostohanővérekéből. Isabelle és Octavia/Tavi Ella szépségének árnyékában nőnek fel. Maman hamar észreveszi, hogy saját lányai nem érnek fel második férje lányához. Az apró piszkálódások az évek alatt gyűlöletté, irigységgé nőnek a testvérek szívében, amit anyjuk tudatosan nevelget... 

A regény drámai módon indul: a herceg meglátogatja a családot, Tavi már félájultan fekszik a lába megcsonkítása után. Épp Isabelle-en van a sor, hogy levágja lábujjait, hogy beleférjen az üvegcipellőbe... A történet úgy folytatódik, ahogy a mesében - Isabelle trükkje is lelepleződik, Ella kiszalad a házból, hercege karjaiba. 

A történet itt indul be igazán, amikor is Isabelle életébe kapcsolódhatunk be. A fiatal lány rádöbben, hogy milyen életet élt eddig, mennyire hagyta hogy mások irányítsák a sorsát - emiatt már az egész város-falu gyűlöli őket. Isabelle próbálkozik, szeretne megváltozni, mert látja a hibáit, de úgy tűnik a társadalom nem bocsát meg nekik, amiatt ahogy Ellával bántak.

Két érdekes szereplő is bele szeretne szólni Isabelle sorsába: a három Párka közül a legidősebb; és Sansz márki, aki szeret belenyúlni a Párkák által megtervezett sorsokba. Sansz ellopja Isabelle életét ábrázoló térképet, hogy adjon neki egy esélyt a változtatásra. Mellettük még egy különleges karakter jelenik meg, a Tündérkirálynő, aki feladatot állít Isabelle elé: teljesíti a kívánságát, ha visszaszerzi széttört szíve darabjait. Isabelle-nek komoly önismereti utat kell bejárnia ahhoz, hogy rájöjjön hol is vesztette el ezeket.

"Elhitte neki. Hallgatott rá. Hagyta, hogy a kereskedő mondja meg róla, hogy kicsoda. És utána ugyanezt megengedte Maman­nak, a kérőinek, a nagyhercegnek, Cecile-nek, a pék­né­nek, Saint-Michel összes lakójának.
– Levágtak egy-egy darabot a szívemből – súgta a sötétbe. – De én adtam a kezükbe a kést."
A mostohatestvérek és anyjuk élete egyre nehezebb Ella távozása óta, a faluisak gyűlölete egyre vadabb formákban nyilvánul meg - végül elveszítik otthonukat, vagyonukat. Kénytelenek lesznek egy szomszéd családnál meghúzódni és keményen dolgozni. Mindeközben harcok dúlják fel Franciaország nyugalmát és a front egyre közelebb nyomul szereplőinkhez.  

Ahogy megismerjük Isabelle-t, úgy lesz egyre szimpatikusabb. Szépen feltárja azokat a jeleneteket, okokat, amik oda vezettek, hogy nővérével együtt kegyetlenül bánjon mostohatestvérükkel. Octavia és Isabelle különböző karakterek, de egyeznek abban, hogy megvetik a hagyományos női szerepeket. Előbbi a tudományoknak él, szeret elmerülni a matematika, vagy a biológia világában. Isabelle gyerekként legszívesebben hadvezérekről olvasott, fára mászott, és a lovászfiúval játszott. Ezt a kalandozós, bátor gyerekkort keserítették meg a társadalmi elvárások, aminek megfelelően kamaszkorától szép ruhákban kellett bálokon feszengenie.

"– Úgy vélem, mindannyian követünk el hibákat. Az a lényeg, hogy ne hagyjuk a hibáinkat eluralkodni magunkon. Ne hagyjuk, hogy ezek határozzanak meg minket."
Összességében egy érdekes újramondást kaptam, sok fontos gondolattal - amik néhol túl direkten, szájbarágósan jelent meg. Ettől függetlenül érdekes volt ez a kalandozás Isabelle nézőpontjából, aki a regény végére változik, kinyílik és olyan lehetőségekhez jut, amiről nem is álmodott.

Ha szeretnétek egy újszerű megközelítést a Hamupipőke történethez, ha szeretitek a cseppnyi fantasyval átitatott történeteket és az erőteljes női főszereplőkről szóló könyveket, akkor ajánlom ezt a "sötét mesét"!

4/5

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2019
Eredeti cím: Stepsister
Fordító: Bozai Ágota
Oldalszám: 400
Ár: 3299 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

„Tengermelletti ősi városban három nővér – hajadon, matróna, ősöreg hölgy – gyertyafénynél térképeket rajzol. Komoram. Tekintetük átható. Szemük szürke. A Párkák. És minden térkép egy emberi élet útja…” Ez a történet ott kezdődik, ahol Hamupipőke története abbamarad. Főhőse Hamupipőke mostohahúga, Isabelle. Az emberek szépnek tartják Ellát, azaz Hamupipőkét, de Isabelle-t nem. Isabelle félelmet nem ismerő, bátor, erős akaratú lány. Jobban vív, mint a fiúk. Olyan akadályokon ugrat át szeretett lovával, amitől felnőtt férfiak visszariadnak. Mindez azonban nem számít. Ezeket a tulajdonságokat nem értékelik a lányoknál. Mások határozzák meg, mi a szép. És Isabelle nem illik bele a meghatározásba. Meg kell küzdenie azokkal a démonokkal, amik arra késztették, hogy rosszul bánjon Ellával, változtatnia kell saját sorsán és talán át kell értelmeznie a szépség fogalmát.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.