Julia Seales - Egy kifogástalan gyilkosság

A novemberi megjelenések között figyeltem fel erre a történelmi cozy mysteryre, ami egyből repült a várólistámra. Ez a könyv volt az egyik ihletője a molyos kihívásomnak, most hétvégén végre sorra kerítettem és 24 óra alatt el is olvastam. 

Julia Seales amerikai szerző Jane Austen- és a régenskori irodalom iránti rajongását, Agatha Christie-szerű rejtéllyel vegyítette első regényében. Jól felismerhetőek a Büszkeség és balítélet, az Emma vagy a Meggyőző érvek hatásai, eseményei, sőt még a Jane Eyre egyes jeleneteit is megidézte a cselekmény ;)

Anglia egy vidéki városkájában játszódik a történet, valamikor a régenskor idején - a Steele család (anya, apa, három nővér) épp a közeli udvarház hagyományos őszi báljára indul. 

Főszereplőnk Beatrice Steele - 25 éves, majdnem vénlány - az utolsó pillanatig titkos hobbijának szenteli a figyelmét: Sir Huxley nyomozó kalandjait követi egy újságban és gondolkodik az aktuális bűnügy megoldásán. Mivel lakóhelyük, a festői Lápvidék szigorú etikett szerint működik, ez a tevékenység abszolút helytelen, ezért kell Beatrice-nak titokban tartania.

Az idei bál különlegesnek ígérkezik, mert a vendéglistán szerepel a Stabmort* Park örökösének, Daniel Ashbrooke-nak (32 éves, ígéretes agglegény) egykori diáktársa, a kellő jövedelemmel rendelkező, facér Mr. Croaksworth. A lányok izgatottan várják az estét, főként Louisa, a középső lány, aki minden szépséget és kellemet örökölt. Beatrice az ész a családban, míg a legkisebb lány, Mary... hát ő... érdekes**. 

Egy meglepő londoni vendég is csatlakozik a bálhoz, aki főleg Beatrice kíváncsiságát kelti fel. Az est folyamán végigkövethetjük a hagyományos est részleteit: tánc, frissítők, elvonulás a szalonokba, majd történik egy haláleset... Végre eljött Beatrice esélye, hogy testközelből megtapasztalja, hogy milyen egy igazi nyomozás - ennek során szinte mindenki gyanús lesz, és nem egy titokról sikerül lerántani a leplet a kötet végéig...

A regény kapcsán a humorát kell mindenekelőtt kiemelnem: nem csak a többféle helyzetkomikum, remek beszólások, visszavágások, hanem a paródia-jellege miatt. A régenskori regényeket épp megfelelő módon figurázza ki - szeretettel, de pontosan kiemelve a jellegzetességeit. Az etikett eltúlzott bemutatása, a hagyományos társas tevékenységek beemelése és a meglepő krimis fordulatok jól működnek együtt. 

Vicces és már ismerős, de mégis egyedi karaktereket ismerhetünk meg: bolondos vénlánytól kezdve, az idegesítően tökéletes kisasszonyon át, a fárasztó és rímelő bölcsességeket ontó agglegényig. Drake karaktere Darcyt idézte, de van itt gaz (?) csábító és undorító kérő is.

A cselekményt újságcikkek, levelek, számlák, feljegyzések, Miss Bolton 'színdarabjának' részletei szakítják meg, jópofa adalékokként. 

Hamar berántott a regény világa, élveztem ezt az eszement kiruccanást a Lápvidéken és nagyon remélem, hogy készül hozzá folytatás! Szívesen követném Beatrice önmegvalósítását, ill. Drake nyomozó szála szintén izgalmas kalandokat ígérne.

* Stabmort - beszédes már a birtok neve (stab=leszúr, mort=halott).

** Mary - a rá vonatkozó lábjegyetek tovább fokozták a humorfaktort, ill. egy fantasy-beütésű rejtélyes szálat belebegtetett a szerző, ám ezzel végül nem kezdett semmit. Már csak ezért is követhetné egy folytatás - mi van Maryvel? :D

5/5

Kiadó: I.P.C. Könyvek
Kiadás éve: 2023
Eredeti cím: A Most Agreeable Murder
Fordító: Hulse Alexandra Nikoletta
Oldalszám: 384
Ár: 5890 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Az ​idilli angol vidék elitjének szigorú illemszabályai szerint a tűzről pattant, szenvedélyes Beatrice Steele a legkevésbé sem felel meg a tökéletes, jól nevelt úri kisasszonyokról alkotott képnek: tehetségtelen a hímzésben, botfüle van, a festményei pedig egyenesen a frászt hozzák az emberekre. Mindettől függetlenül boldog életet él édesanyjával, szórakoztató édesapjával és két húgával.

Ám Beatrice az illedelmes felszín alatt sötét titkot rejteget: a gyilkosságok megszállottja, és mohón falja a magazinok bűnügyi cikkeit.

A Steele család izgatottan várja a közeledő őszi bált, mivel a jóképű agglegény, Edmund Croaksworth is jelezte rajta a részvételét. Mindannyian kétségbeesetten remélik, hogy a gazdag úriember első látásra beleszeret a szépséges Louisájukba. Beatrice a várva várt eseményen kínosan igyekszik minden illemszabályt betartani, amit nagyban megnehezít, a csípős humorú, ám rendkívül vonzó Drake nyomozó megmagyarázhatatlan felbukkanása. Azonban hiába a sok erőfeszítés; a Steele család minden reménye elszáll, mikor a bál forgatagában az ígéretes agglegény holtan esik össze.

Míg odakint tombol a vihar, a bálteremben eluralkodik a pánik és a rettegés: a vendégek ráeszmélnek, hogy egy gyilkos jár köztük.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.