Maja Lunde - A ​méhek története

Egy ideje a várólistámon volt a norvég Maja Lunde regénye, amely a Klímakvartett sorozat első darabja. A szerző nem ismeretlen számomra - gyerekeknek írt Évszakok tetralógia első két magyarul megjelent részét már olvastam és nagyon tetszettek. A felnőtteknek szóló könyveiben is hasonló koncepciót követ - már amit az első alapján le tudok szűrni: a fókuszba állít egy környezetvédelmi problémát, amit emberi sorsokkal hoz közelebb az olvasóhoz. 

A méhek története nem csak amiatt volt ideális olvasmány május végére, mert 20-án ünnepelhettük a méhek világnapját, hanem a szülői kapcsolatok ábrázolása miatt kapcsolódik az anyák napjához, továbbá a NIOK ehavi témájához.

A regény a mérete ellenére gyorsan olvasható: három idősíkon követhetjük főszereplőinket, a fejezetek viszonylag gyorsan váltakoznak és egész hamar átlátjuk, hogyan kapcsolódnak egymáshoz - a méheken keresztül, igen.

Tao, 2098-ban a kínai mezőgazdaságban dolgozik, már ami megmaradt belőle. Sok társához hasonlóan a fák kézi beporzását végzi, mivel eddigre már eltűntek a méhek. Ezzel párhuzamosan több növényfajról is le kellett mondania az emberiségnek, ill. az állattartás is visszaszorul. A bemutatott jövő csak egy szűk részletét láthatjuk Tao szemszögéből, konkrétan a kínai hétköznapokat. Egy zárt világ jelenik meg a szemünk előtt, ahol a fiatal nő életének kitörési lehetőségét kisfiában látja, akit három éves kora ellenére próbál otthon tanítani a maradék 1 óra szabadidejükben. 

A múlt 1852 Angliája, ahol egy vetőmagkereskedőt, a jobb tudományos életre szánt William-et ismerjük meg. Depressziós, amit egykori mentora okozta, aki szemére veti, hogy a népes családja helyett a tudománnyal kellett volna foglalkoznia. Ez a beszélgetés olyan törést okoz a férfi életében, hogy hónapokig csak fekszik a szobájában, miközben 8 gyermeke és felesége egyre nehezebb körülmények közé kerül.

A jelen 2007, USA - George egy viszonylag sikeres tanyát vezet, sok-sok méhcsaláddal. Már közelít a nyugdíjas éveihez, minden bizodalma egyszem fiában van, aki épp egyetemre jár. Tom viszont inkább az írói pálya felé kacsingat, ezzel okozva bonyodalmat George életében. 

Mindhárom szál a méhekkel foglalkozik: William tanulmányozza őket, a kaptárak fejlesztését kutatja; George már nagyüzemben dolgozik velük, ám az ő életében jelentkeznek a problémák, amely a jövő méh nélküli hétköznapjaihoz vezetnek. Ezen kívül mindhárom szereplő életében nagyon fontosak a gyerekeikkel való kapcsolatuk: az örökség - a tudás átadása, a vágyak és a céljaik összeegyeztetése.

Összességében tetszett ez a könyv, az első fejezetek után meg is lepett, hogy milyen gyorsan haladok vele - a rövid egységek, ill. a sok párbeszéd miatt könnyedebb formátumban mesél el egy nehéz történetet. A környezetvédelem, a problémák megérdemelnek minden figyelmet - ha ez a regény elérte valakinél azt, hogy utánanézzen a méheknek, a nagyobb összefüggéseknek, akkor már megérte. Mint regény nekem kicsit kevés volt, szívesen olvastam volna mélyebben az egyes karakterekről, az életükről, mert tetszett amit megismertem. Nagy hűha faktor nem volt benne, a karakterek összekapcsolásán sem, de nem is ez volt a hangsúlyos. Érdekes volt William szálán rádöbbenni, hogy egy-egy kutatás milyen módon fejlődhetett, és az ismert neveken kívül még hány olyan ember volt, aki rájött ugyanarra az összefüggésre, ám nem publikálhatta, mert megelőzte valaki más.

Ajánlom ezt a könyvet, ha szeretnétek egy clifit olvasni, főleg ha még csak ismerkedtek a műfajjal - könnyen olvasható, lényegretörő Maja Lunde regénye. 

4/5

Kiadó: Cser Kiadó
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: Bienes historie
Sorozat: Klímakvartett 1.
Fordító: Patat Bence
Oldalszám: 334
Ár: 3995 Ft
Borító: 4/5

Fülszöveg:

Anglia, ​1852: William, a biológus és vetőmag-kereskedő hetek óta az ágyat nyomja. Úgy érzi, kutatóként kudarcot vallott, mentora elfordult tőle, és boltja is üresen áll. Ekkor azonban eszébe jut valami, ami talán mindent megváltoztat…
Ohio, USA, 2007: George, a méhész keményen küzd: azt szeretné, ha a tanya bővülne, és fia, Tom egyszer majd átvenné tőle. Tom viszont az újságírásról álmodik. Mígnem egy nap bekövetkezik, amit senki sem hisz el…
Kína, 2098: Tao, a munkásnő a fák kézi beporzásán dolgozik, mivel a méhek már régen eltűntek a földről. Taonak minden vágya, hogy fia, Vej-Ven számára jobb életet teremtsen. Amikor azonban a fiát rejtélyes baleset éri, egyszerre veszélyben forog minden…
Minden mindennel összefügg. Maja Lunde megrendítően mesél veszteségről és reményről, küzdelemről, kudarcról és győzelemről, valamint az emberek és a méhek közötti láthatatlan kapocsról, amelyen fajunk fennmaradása is múlhat. A fordulatos regény korunk néhány legégetőbb kérdését teszi fel: hogyan bánunk a Földdel és annak teremtményeivel? Milyen jövőt hagyunk gyermekeinkre? Mi az, amiért készek vagyunk harcolni?

Maja Lunde 1975-ben született Oslóban, forgatókönyvíróként, gyermek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert. A méhek története az első felnőtteknek szóló regénye, amely bel- és külföldön azonnal hihetetlen sikert aratott. Hazájában elnyerte a Könyvkereskedők Díját, eddig 32 nyelvre fordították le, Németországban pedig több, mint 350 000 eladott példánnyal 2017-ben a legkelendőbb könyv lett.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.