Carley Fortune - Minden ​elmúlt nyár

A friss megjelenések között böngészve egyből megfogott ez a borító, a fülszöveg pedig a Papírpalota hangulatát idézte fel bennem, ezért került fel a várólistámra. 

Carley Fortune kanadai író első regénye ez a kötet, amely jelentősen támaszkodik saját, Ontario államban található Barry's Bayben töltött gyermekkorára. Ahogy a kötet keletkezéséről ír, nem is titkoltan a nosztalgia, a karantén időszak alatti bezártság hívta életre ezt a regényt, amelyben megörökítette kamaszkorát, a vízparti nyarakat és egy lebilincselő romantikus történetet alkotott. 

A történet két idősíkban játszódik: főszereplőnk, Persephone (Percy) Fraser 30 éves és épp egy buliból esik haza, amikor egy régi ismerőse telefonhívása visszarántja a múltba. Charlie Florek édesanyja temetéséről számol be Percynek, ahová őt is elhívja. 
A múlt súlyosan nehezedik rá: 12 éve nem látogatott vissza a városkába, megszakított minden kapcsolatot Charlie-val és még fontosabb, annak öccsével Sammel... A regény nagy kérdése, hogy mi történt velük, mi okozta azt a törést, amit egyik fél sem tudott teljesen feldolgozni.

Percy szülei 13 éves korában vettek egy nyaralót a csendes Barry's Bay városkában, ahol csak nyáron, a turisták miatt pezsdül fel az élet. A lány számára tökéletes menekülést jelent a bungaló, ahol el tud szakadni toronto-i életétől, iskolai zaklatásoktól, elforduló barátnőitől. Már az első napon találkozik a szomszédos nyaralóban lakó testvérpárral: Charlie-val és Sammel. Charlie az idősebb testvér magabiztosságával mutatkozik be és bízza Percy gondjaira öccsét. Ezzel olyan barátság veszi kezdetét, ami mindkettőjük életét megváltoztatja.

A váltakozó fejezetekben fokozatosan bomlanak ki előttünk a múlt eseményei: Percy nyárról-nyárra visszatér és ott folytatják kapcsolatukat Sammel, ahol abbahagyták, de ez egy idő után kevés lesz. A jelenbeli szálban pedig Percynek szembesülnie kell, hogy mit hagyott hátra, ismeretségeket elevenít fel, miközben készül a szomorú apropóra, ami miatt visszatért: Sue, a Florek testvérpár édesanyjának temetésére. 

Már a könyv elején megfogott a helyszín, a kanadai táj, a tó, ahol minden reggelt úszással kezd főszereplőnk, majd elnyúlik a stégen, vagy a hűvös szobában egy könyvvel. Este a helyi étteremben dolgozik, felszolgál, vagy Sammel néznek horrorfilmeket. Kiskamaszokból éles váltásokkal válnak kamasszá, akik fantáziáját egyre jobban megfogja a másik teste, a vonzalom egymás iránt, amit egyre nehezebben palástolnak. Természetesen már a könyv elejétől tudjuk, kinek ki mellett kell kikötnie, mégis nem egy ez olyan könnyen. A vágyak és a célok összeegyeztetése, a megfontoltság, a várakozás különféle akadályokat állít főszereplőink elé. Egészen addig, amíg be nem következik valami törés, amiről Percy nagyon nehezen tud beszélni. 

A regény szépen elegyíti a lélektani regények és a new adult, chick lit elemeit, így egy nagyon könnyen olvasható, hamar magába szippantó történetet kapunk (24 órán belül elolvastam #kösziszabadhétfő), néhol több 18+-os jelenettel. 

Tökéletes nyári regény - nyaralásra, vagy ha a hétköznapokból való kiszakadásra vágysz! Nekem ez most nagyon bejött, imádtam a helyszínt, a főszereplőink közti kémiát. Persze néhol kiakasztott, hogy nem merik elmondani az igazat, de több esetben megértettem miért nehéz - másrészt kamaszokról van szó, tapasztalásaik felfokozottak, esetlenek, de ahogy látjuk fejlődőképesek.

Kíváncsi lennék a szerző múlt héten megjelent második könyvére is, a helyszín és a téma nagyon hasonló.


5/5

Kiadó: Magnólia
Kiadás éve: 2023
Eredeti cím: Every Summer After
Fordította: Kéri Andrea
Oldalszám: 320
Ár: 4480 Ft (Vedd meg olcsóbban a kiadótól!)
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Hat ​nyár, hogy egymásba szeressenek. Egy pillanat, ami mindent elronthat. Egyetlen hétvége, hogy helyrehozzák a dolgokat.

Azt mondják, ha egyszer felnősz, sosem mehetsz igazán haza többé. Persephone Fraser számára ez túlságosan is igaznak bizonyul, mivel egy évtizeddel ezelőtt elkövette élete legnagyobb hibáját. Gyermekkora ragyogó tóparti nyarait egy stílusos lakásra cserélte a nagyvárosban, ahol bár társasági életet él, és rendszeresen találkozgat az új barátaival, mégis mindenkit biztos távolságban tart a szívétől.

Egészen addig a telefonhívásig, ami hirtelen visszarepíti őt Barry’s Bay-be és Sam Florek bűvkörébe. Ő az a férfi, akiről gyerekként sosem gondolta volna, hogy nélküle kell leélnie az életét.

Hat nyáron át, a vízparton töltött lusta délutánokon, a forró nyári éjszakákon, amikor a fiú családjának éttermében güriztek, és a közös olvasgatások alkalmával – a fiú kezében orvosi tankönyvekkel, a lányéban pedig félkész horror novellákkal – Percy és Sam elválaszthatatlanok voltak egymástól. Barátságukból pedig valami csodálatos született, mielőtt az egész látványosan a darabjaira hullott volna.

Amikor Percy visszatér a tóhoz Sam édesanyjának temetésére, a vonzalmuk épp olyan tagadhatatlan, mint egykor volt. Ám amíg Percy nem képes szembenézni a döntéseivel és a hosszú évekkel, amiket azzal töltött, hogy önmagát büntette értük, addig sosem tudhatják meg, hogy a szerelmük talán a múltban elkövetett hibáiknál is nagyobb.

A hat évet és egy hétvégét felölelő Minden elmúlt nyár elsöprő erejű történet a szerelemről, valamint az emberekről és döntésekről, amik örökre megváltoztatják az életünket.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.