Grecsó Krisztián - Lányos ​apa

Nem is olyan régen (majdnem egy éve) olvastam utoljára az egyik kedvenc magyar szerzőmtől: a Valami népi c. novelláskötetét. A Lányos apa különböző folyóiratokban megjelent tárcanovellákat tartalmaz, többek között a Nők Lapjában olvasható, örökbefogadott lányukról - Hannáról és az apaságról szóló darabokat. Nekem ezek kimaradtak eddig, így teljesen friss szemmel tudtam befogadni a kötetet. 

A kötet első ciklusában (A földek emberei) saját gyerekkora, szülei, nagyszülei jelennek meg. Apjával való kapcsolatáról, nehézségeiről még nyíltabban, szabadabban ír, mint eddig. Az írás és megírás nehézségeire is reflektál, apjához való viszonyának feldolgozása több novella témája.
A gyerekkori emlékekben megelevenedik a falu világa: a gazdálkodás, az üvegházak és a kemény fizikai munka, amiben felnőtt. Elemzi - már apaként - szülei viselkedését: a magyar, főleg vidéki környezetben megjelenő és elvárt apa / férfi képét.
Néhány darabban a jelen, ő maga és gondolatai kapnak helyet, édesapja ápolása az utolsó idejében, vagy beszélgetése egy erdei táborban* az erdésszel a szülőségről. 

A címadó fejezetben rövidebb szövegek olvashatóak, nagyjából kronologikusan - Hanna éveinek gyarapodásával. A játszótéri világ, séta a pesti utcákon, az első közösségi élmények, a bölcsődei beszoktatás mind olyan téma, ami engem alapvetően nem érdekel, de Grecsó olyan humorral és szépen fogalmazza meg, hogy alig tudtam letenni a kötetet ennél a ciklusnál. Az oldalakból süt a hála és szeretet, a fáradt napokon is megcsillan valami vidámság a Hannával való közös életükben. 

A záró fejezetben (Minden könnyű) ismét 'róla' szóló novellák kaptak helyet: többek között barátságok eltűnéséről, középiskolai és egyetemi élményekről, szívfájdalomról, balatoni nyarakról, de aktuális élethelyezetről is, mint például egy ukrán házaspár befogadásáról.

Ismét elringatott a szerző prózája, nagyon jó volt elmerülni ebben a kötetben, megismerni vagy újra hallani a családi történeteit, rácsodálkozni apasága szép és vicces pillanataira, elgondolkodni az élet tempójáról.

(* ahol szombathelyi osztályra felügyel :D)

(ezzel a könyvvel ismét sikerült csatlakoznom a NIOK adott havi témájához :))

5/5

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 248
Ár: 4999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg
Családi történetek olvashatók ebben a könyvben: a szülőkről, akik nevelnek minket, vagy épp a szülőkről, akikké válhatunk. Hogyan határozzák meg a saját gyerekkorunk történetei a felnőttkori választásainkat? Meg lehet-e szakítani a rossz mintákat, meg lehet-e őrizni a jókat? Hogyan lehet érvényesen elmesélni, mekkora boldogság – minden nehézség ellenére – apává válni? Grecsó Krisztián történetei mindig egy apróságból indulnak – legyen az egy játszótéri séta a kislányával vagy egy kamaszkori emlék –, ám rendre olyan távlatot keresnek, amelynek segítségével nemcsak a szerző, de az olvasó is megértheti saját sorskérdéseit. A nehéz témák elmesélésén is átüt a derű, a boldogság keresése, amely minden ellenkező híresztelés ellenére nagyon bonyolult állapot.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.