Grecsó Krisztián - Valami ​népi

Grecsó Krisztán az egyik kedvenc magyar íróm, az elmúlt tíz évben el is olvastam minden megjelent kötetét. Ezért nem is volt kérdés, hogy sorra kerüljön valamikor még az az idén a legfrissebb novelláskötete.

A Valami népiben sokféle téma jelenik meg, néhol ismerős szereplők - karakterek bukkannak fel, visszatérhetünk a 20. századi évtizedeibe, de a jelen - a karantén néhány pillanata, Grecsó életében legfontosabb élmények - a kemoterápia, betegsége és az örökbefogadás is megjelenik. 

Bevallom az első novella (Kubikosok) megdolgoztatott: egyrészt a téma, ill. a borzasztóan ellenszenves főszereplő és az idővonal trükkös szerkesztése miatt. A kötet a harmadik novellától (Fehérben fehér) - amelyben megjelenik a cím is - húzott be. Ebben egy lakásfelújításról olvashatunk, egy falban talált ruhadaraból ("valami népi") - visszugorva az időben egy cselédlány életéről.

A kötet több novellája játszik az idővonallal, ill. a hirtelen nézőpontváltásokkal. Az Istennek nehéz ciklus karakterei megjelenik más-más történetben is, mint például az író alteregója (?) Grusz.

Gyerekkori emlékek, szerelmek, megszégyenülések ill. az apával való viszony hangsúlyos több történetben. Fontos motívum még a Budapestre kerülés, a vidéki lét levetkőzése - ennek nehézsége, a beidegződött viselkedés, vagy az útravalóra kapott mondatok. Grecsó több novellában dolgozza fel betegségének történetét: a tünetek felismerését, a várakozást a diagnózisra, a kezelés poklát ill. az ott feltűnő halvány reménysugárt (Negyvennégyes - amit az Élet és Irodalomban korábban olvastam is). 

Másik fontos téma az apaság élménye, az örökbefogadásról felvillantott pillanatképek - a hivatali ügyintézés nevetségessége szemben az új élethelyzet rendkívüliségével. A játszótéri jelenetek banalitása, amit megzavar egy másik szereplő sorsában rejlő dráma. 

A koronavírus-járvány és karantén is megjelenik néhány történet erejéig, szerintem tökéletes arányban. 

Összességében tetszett ez a kötet, szépen kapcsolódik az előzőekhez, olvasmányélményeimhez - a 'Grecsó-univerzumhoz', amit jócskán táplál saját élete - családja és a múltja. Tetszett, hogy új technikákat próbált ki a novellákban, játszott a nézőpontokkal - idősíkokkal, néhol megdolgoztatva az olvasót. 

A 20. században játszódó történetek tetszettek kevésbé - megnehezítette a kötet eleje számomra az olvasmányélményt. Ezért elsőre most nekem ez:

4/5

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 288
Ár: 3999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg

Grecsó Krisztián történeteiben a párhuzamosok a végtelenben sem mindig találkoznak, de a találkozások mégis elmesélhetők. Néha az események egy időben, de más helyen zajlanak (Erdélyben, a fővárosban vagy falun), máskor egyazon helyen, de különböző időkben: harmincas vagy ötvenes években, és közben nagyon is a mában. Ahogy mindannyian ismerjük az érzést, amikor nem vagyunk a helyünkön. A Valami népi történetei ezekről az otthontalan helyzetekről szólnak, és az olvasó így válik nyomolvasóvá.
Akár a rég- és a közelmúlt falusi históriáit, akár egymás mellett elsuhanó életutakat vagy éppen a saját életének történeteit követi, Grecsó Krisztián novelláiban mindig ott kísért a kíméletlen együttérzés.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.