Robert Lacey - A ​Korona – The Crown

Tavaly tavasszal néztem végig A korona (The Crown) c. sorozatot, ami II. Erzsébet királyné trónra kerülésével, ill. uralkodásával foglalkozik. Már tavaly olvastam a sorozat hatására két könyvet (Az udvarhölgy, II. Erzsébet ruhája), ill. egy bookazine-t - nagyon megfogott ez a történelmi korszak, az uralkodói család élete és az aktuális poltikai háttér. Ezért is nagyon örültem, hogy novemberi megjelenéseket böngészve rábukkantam Robert Lacey kötetére magyarul, ami a Taramix Kiadó (Panem Könyvek) jelentetett meg. 

A kötet kimondottan a Peter Morgan által írt és rendezett fenti sorozat alapján mutatja be II. Erzsébet és környezete életét. Az első rész 1947-1955 közötti időszakot öleli fel - ahogyan az első évad; a fejezetcímek az epizódok címei ill. az ott bemutatott jeleneteket idézi fel röviden, majd a valós történelmi hátteret mutatja be. Ha olvastátok A korona igazi története bookazine-t, akkor ahhoz tudom hasonlítani ezt a kötetetet, de még részletesebb annál. Sok fotót is közöl - egyrészt a sorozatból, de többet a való életből: több helyen egymás mellett, ami a remek castingot is dícséri. 

Robert Lacey gördülékenyen idézi fel az 10 epizód fontos pillanatait, majd áttér a valós eseményekre. Ebből egyrészt jobban megértettem, hogyan dolgozik egy 'filmes' - milyen eszközök vannak a történelmi események tömörített elmesélésére, miért adnak át mondatokat más karakterek szájába, vagy miért húzzák feszesebbre néhol a cselekmény idejét. Ahogy olvastam láttam magam előtt a jeleneteket, kedvem is támadt újranézni :))

Az aktuális epizódok és valós események ismertetése mellett több hosszabb-rövidebb életrajzi is megszakítja a fejezeteket, amelyekben egy-egy 'mellékszereplőt' emel ki az író. 

A kötetben feleleveníthetjük Erzsébet és Fülöp megismerkedésének történetét, házasságuk kezdeti szakaszát. Megérthetjük VI. György király milyen helyzetbe került bátyja döntése miatt. A kedvenc karakterem - Margit hercegnő életéről, szerencsétlen szerelmi kapcsolatáról is mélyebben olvashatunk. Fontos pontjai voltak ennek az időszaknak a koronázás, Churchill miniszterelnöksége, de érdekes betekintést kaphatunk a hercegnők gyerekkoráról, tanittatásukról is. 

Nagyon élveztem ennek a könyvnek az olvasását: egyrészt újraélhettem az egyik kedvenc sorozatom epizódjait, másrészt még több történelmi tényt megtudhattam, de egyáltalán nem tömény mennyiségben. A beválogatott fotók szépen kiegészítették a fejezeteket - jó volt összehasonlítani a valós karaktereket és a színészeket. 

Ki kell térnem a kiadásra is: nagyon tetszett a borító - ami szépen utal a sorozat és a valóság kapcsolatára, a fekete-fehér és a színes fotók még jobban gazdagítják az olvasottakat. A kötet végén találunk kronológiát, asorozat szereplőinek és készítőinek névsorát, sőt ajánlott olvasmányokat. 

Nagyon remélem a folytatásokat is olvashatjuk magyarul!

Azoknak ajánlom ezt a könyvet elsősorban, akik nézték a sorozatot, de azoknak is könnyed olvasmány lehet a témában, akiket II. Erzsébet és uralkodása érdekel. (Tökéletes karácsonyi ajándék ;))

5/5

Kiadó: Taramix
Kiadás éve: 2021
Eredeti cím: The ​Crown – The Inside History
Fordító: Vitéz Ágnes, Kintner Máté
Sorozat: The Crown: The Official Companion Series
Oldalszám: 326
Ár: 4900 Ft (Vedd meg akciósan a kiadótól!)
Borító: 5/5*

Fülszöveg:
Mi ​a valóság és mi ami pusztán fantázia? Mi az igazság és mi a legenda?
A Korona – The Crown : különleges könyvsorozat első kötete, amely a II. Erzsébet angol királynő életét feldolgozó Netflix sorozat alapján készült.
Az ifjú hercegnő számára az 1952-es év tragikus fordulatot hoz: apja váratlanul meghal és Erzsébetnek – aki ekkor már feleség és anya – szembesülnie kellet élete legnagyobb feladatával; el kellett foglalnia a trónt és egy roppant birodalom kormányzásának terhét kellett vállaira venni. Nagy-Britannia lassan távolodott a háború nyomasztó árnyaitól, választ kellett találnia az új korszak új kihívásaira. E közben családi kapcsolatai sem könnyítették meg életét: édesanyja kételkedett házasságában, férje önérzetén csorbát ejtett az, hogy háttérbe kellett vonulnia, lázadó húga botrányos szerelmi viszonya pedig kínos epizód a korona és az egyház kapcsolatában. Miként születik a tapasztalatlan hercegnőből királynő, akinek minden döntését – legyen az magánéleti vagy államot érintő – egyetlen cél vezérli: a birodalom érdeke amely felett a Korona ragyog. Beleshetünk a történelem és a filmkészítés kulisszái mögé miközben átélhetjük egy nem mindennapi család örömeit, kétségeit és küzdelmeit.
A könyvet több száz fotó teszi teljessé.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.