C. J. Cooke - Kísértetjárás északi vizeken

C. J. Cooke-tól 2022-ben olvastam először (A világítótorony boszorkányai) és már akkor megfogott - szerencsére azóta minden évben kaptunk egy regényt a Metropolis Media kiadásában. Tavaly a Szellemerdő borzongatott, most pedig 'északi vizekre' evezhettünk vele. Ami nagyon tetszik a regényeiben és a kötetek végén közölt utószóban olvashatunk is róla, hogy hogyan formálja a régi legendákat, furcsa eseményeket a női sorsok köré. Traumatörténetek fantasy köntösben. 

Új regénye két idősíkon játszódik: az 1900-as évek elején Skócia - Grönland vonalon; ill. 2023 telén, Izlandon. Ezt még megszakítja egy 1973-ban történt epizód, ami a könyv végén nyer teljes magyarázatot.

A történet középpontjában egy bálnavadász hajó áll, az Ormen, amely egy skót üzletember tulajdonában van 1901-ben. Mr. Abney-nak viszont nem mentek jól az utóbbi időben a dolgai, figyelmezteti is férjezett, de jelenleg egyedül élő lányát, Nicky-t, hogy vigyázzon magára. Ám hiába, nem sokkal ezután kínok között tér magához a nő az Ormen rakterében... Visszafordulni már nincs mód, a hajónak ki kell használnia a meleg időt, hogy eljusson a terv szerint Grönlandhoz és beteljesítse a célját - a bálnavadászatot. 

A másik idősíkon Dominique-ot követhetjük, aki Izland egy elhagyatott részére utazik, ahol partra vetődött sok évvel ezelőtt az Ormen. A hajót nemsokára elvontatják, hogy lebontsák, Dom még ezelőtt dokumentálni szeretné a történetét, illetve megfejteni a rejtélyt ami övezi - a 1970-es években itt élt kutatócsoport tagjainak eltűnését. TikTok csatornáján és előfizetéses oldalán szeretne extra tartalmakat szolgáltatni követőinek a hátborzongató, jégbe fagyott hajóról. Maga a település, Skúmaskot is érdekes történelemmel bír - miután felgyújtották a bálnavadász pontot az emberek elköltöztek innen. Teljesen rideg, elhagyatott vidéken várja a hajó a végső sorsát. 
Nem sokkal Dom megérkezése után észrevesz egy női alakot, majd később három ismeretlen jelenik meg a hajón, akiknek ugyanaz a célja mint neki - dokumentálni a hajó utolsó heteit és ezzel követőket szerezni, tartalmat gyártani. Dom nagyon bizalmatlan a két férfival, Leoval, Jensszel és a csapat női tagjával, Samarával szemben, de aztán napról napra kialakul az új csapat rutinja. A hideg állandó kihívás elé állítja őket, ill. ott vannak Dom furcsa álmai, látomásai, és úgy tűnik a másik három titkol valamit előle. 

Fojtott - nyomasztó a légkör - amit a másik idősík sem old fel, sőt. Nicky miután rájön, hogy nem szabadulhat a hajóról egy darabig, belenyugszik a sorsába, ám egy idő után még nehezebb lesz az élete... Közben kapunk néhány emlékképet élete korábbi részéből, házasságáról és egy traumáról. Napról-napra elviselhetetlenebb a hajón töltött élete, ahol apróságokból próbál erőt meríteni. Ezzel párhuzamosan az elrablásakor megsérült lába sem gyógyul, sőt mintha kezdene átváltozni valami mássá...

A regényben a selkie mítoszát dolgozta fel a szerző, meglepő formában - olyan traumákról mesélve, amelyből nehéz felépülni. Úgy látszik szeptemberben halmozom ezeket a történeteket - a Vészlény és egy kicsit a Bűnös szívünk mélyén is beleillik a sorba. A Kísértetjárás északi vizeken viszont sokkal sötétebb és megterhelőbb a fent említetteknél - többszörös nemi erőszak, verés, bezártság az egyik oldalon - a másikon pedig az elfojtott emlékek, a traumák árnyéka szerepel.

A könyv végig fenntartotta a figyelmemet, sejtettem hogy hol kapcsolódik össze a két, ill. a három szál, de a végső megoldás meglepett. A lezárást kicsit rövidnek éreztem, emiatt és a teljesen komfortzónámon kívüli helyszín, életutak miatt kevésbé tetszett, mint a korábbi két kötete. Ettől függetlenül nagyon erős folk horror kötet, ajánlom, ha bírjátok a nehezebb témákat, vonzanak az izlandi mítoszok.

4/5

Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2024
Eredeti cím: A ​Haunting in the Arctic
Fordította: F. Nagy Piroska
Oldalszám: 376
Ár: 6490 Ft (Rendeld meg akciósan a kiadótól ;))
Borító: 5/5*

Fülszöveg:
1901-ben járunk. A fiatal nőt, Nickyt megtámadják, majd egy bálnavadász hajó, az Ormen fedélzetén tér magához, ami talán utolsó útjára indul. A szárazföld messze van, nem létezik más, csak ő, a fagyos óceán és a legénység – és mindannyian akarnak tőle valamit, amit csak ő adhat meg nekik…

Most, több mint száz évvel később, az Ormen roncsa a távoli Izland partjára sodródott. A tervek szerint megsemmisítik, de a kutató Dominique megmagyarázhatatlan vonzerőt érez, hogy dokumentálja a hajó utolsó napjait, még akkor is, ha azok, akik előtte merészkedtek a roncsra, váratlan és megmagyarázhatatlan halállal lakoltak.A hajó fedélzetén Dom előtt feltárul a sötét múlt, ami tele van hazugságokkal, kegyetlenséggel és gyilkossággal – és felfedezése mindent megváltoztat. Mert hamarosan rájön, hogy nincs egyedül. Valami csaknem egy évszázada járja az Ormen emeleteit. Valami, ami bosszúra vágyik…

C. J. Cooke A világítótorony boszorkányai és a Szellemerdő után újra megmutatta, hogy mesterfokon képes a hátborzongató hangulatot  szívszorító történetmeséléssel vegyíteni.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.