Caroline O'Donoghue - A ​Rachel-eset

Már a megjelenésekor felfigyeltem erre a kötetre - a fülszöveg könyvesboltot, egyetemet, életreszóló barátságot említ - ezekre mindig vevő vagyok. Nyáron a NIOK is felkapta, beválogatták a közös könyveik közé, legutóbb a Csütörtöki podcastban beszélt róla Nina és Lobo (ekkor került fel a Lucky Hank is a várólistámra, mint egyetemen játszódó regény).

Narrátorunk és főszereplőnk Rachel Murray, aki több év távlatából tekint vissza fiatalkora meghatározó időszakára. 2009-ben találkozott James Devlinnel, abban a könyvesboltban ahol már jó ideje plusz munkát vállalt egyetemi tanulmányai mellett. Kettőjük között valahogy egyből megvolt a szikra és olyan intim barátság született, ami majdnem szerelem. James viszont a férfiakhoz vonzódik, még nem bújt elő, de már dolgozik az ügyön. 

Hirtelen ötlettel összeköltöznek, Rachel kirepül a családi fészekből és elkezdi felnőtt életét Jamesszel. Meglepő módon a háziasságot a srác szolgáltatja a közösen bérelt házukban, Rachel sokat tanul tőle.

Főszereplőnk angol szakon tanul, már utolsó évét tölti, amikor beleszeret egyik professzorába, a viszonylag fiatal és vonzó dr. Byrne-be. Egyik esemény hozza a másikat, végül Jamesszel kitervelik, hogy a könyvesboltban szerveznek egy bemutatkozó estet, a prof. új könyvének megjelenése alkalmából. Ez az esemény sorsfordító lesz mindkettejük számára, de nem úgy, ahogy elképzelték.

A két fiatal keresi önmagát, a megfelelő párkapcsolatot, sokat buliznak - a saját ház teljes szabadsággal jár mindkettejük számára. Rachel később belezúg egy hozzá korban jobban illő srácba, viszont se veled-se nélküled kapcsolatba bonyolódik. Ami állandó, az a Jamesszel való barátsága, kapcsolatuk szinte kirekesztő a többiekkel szemben - együtt gondolkodnak, ismerik egymás titkait, a testi közelség is állandó. Közös álmuk, hogy kitörjenek Corkból, ill. Írországból - Londonba, ahol James forgatókönyvíró szeretne lenni, Rachel pedig hasznosíthatná az irodalmi tanulmányait.

A könyv fontos témája a gazdasági válság és hatásai: Rachel egy viszonylag jómódú családba született, ám a válság ez megváltoztatta. Emiatt vállalt munkát a tanulmányai mellett, ill. az alapszak befejezése után kétségbeesetten keresgéli az útját. A kapcsolatok kihasználása létfontosságú, ezt is bemutatja a története - nem mindig erkölcsös módon, de nem lát más kiutat.

Írország és a fiatal nők kapcsán meghatározó téma még az abortusz tiltása, ill. ennek kijátszása - ebbe is beleláthatunk. (Ennek tiltását 2018-ban oldották csak fel.)

Többen hasonlítják Sally Rooney műveihez ezt a könyvet, de nekem inkább Dolly Alderton jutott eszembe, akit a szerző meg is említ a köszönetnyilvánításban. A helyszín más, de ugyanolyan őszintén bemutatja a szereplői álmait, gyarlóságait, hétköznapjait, mint ő. A regény felidézheti saját útkeresésünket, a 20-as éveink intenzív barátságait, a kétségbeesés, a rossz döntések mélységeit.

Nagyon tetszett, hogy egy keretet adott a szerző mindennek: kb 10 év távlatából tekintett erre vissza, már beérkezetten, de még itt is tartogatott egy kis csavart. Az idő távlatából és egy másik szereplő szemszögéből megértjük milyen volt Rachel és James kapcsolata, érdekes volt kívülről látni ezt - megérteni egy másik karakter reakcióit, viselkedését.

Hamar beszippantott a regény, két nagy adagban 'fogyasztottam' el, nehezen tudtam letenni. Érdekes volt bepillantást nyerni az ír hétköznapokba, kíváncsian követtem a főszereplőink életének alakulását - több fordulat meglepett.

5/5

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2024
Eredeti cím: The Rachel Incident
Fordító: Vándor Judit
Oldalszám: 352
Ár: 5499  Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Az ​egyetemista Rachel egy könyvesboltban dolgozik, itt találkozik Jamesszel, akivel rögtön megtalálják a közös hangot. A szikrázóan intelligens fiúval hamarosan lakótársak lesznek, és ezzel egy olyan barátság veszi kezdetét, amely örökre megváltoztatja az életüket. Bohém életüket folytonos anyagi gondok közepette élik az írországi Corkban, vad tivornyázások közepette.

Amikor Rachel beleszeret nős egyetemi tanárába, Dr. Fred Byrne-be, kieszelnek egy tervet: könyvbemutatót szerveznek neki, hogy utána a lány elcsábíthassa a férfit. Frednek azonban más vágyai vannak. Titkok és kompromisszumok sorozata kezdődik, amely összefonja James, Rachel, Fred és Fred elbűvölő, jó kapcsolatokkal rendelkező, tehetős felesége sorsát.

Pezsdítően szórakoztató regény barátokról, szerelmesekről és egy fiatal nőről, aki kétségbeesetten próbál ellavírozni a kaotikus írországi viszonyokban és a felnőttlétben.

„Magával ragadóan szatirikus könyv, méltó párja Sally Rooney regényeinek, bemutatva a hatalom dinamikáját az egyetemeken, könyvkiadókban és a hálószobában. O'Donoughe biztos kézzel vezeti az olvasót, kis és nagy szembenézések között.” The New York Times

„A Rachel-eset a felnőtté válás könyve, egyúttal sziporkázóan szellemes és sokszor megrázó szerelmi történet.” TIME Magazine

Caroline O'Donoghue a The New York Times bestseller szerzője és a díjnyertes Sentimental Garbage podcast háziasszonya. Két felnőtteknek szóló regényt írt, és egy tizenéveseknek szóló sorozatot természetfeletti erőkről. Első regénye Az üdvöske címmel magyarul is megjelent.

Az írországi Corkban született, ma Londonban él.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.