Emilia Hart - Vészlény

A májusi megjelenések között fedeztem fel ezt a könyvet, amit már angolul itt-ott láttam (pl.: Goodreads 2023-as legjobb történelmi regény kategóriáját megnyerte). Ill. Niki készített videót róla nyár elején (vicces, hogy a következő olvasmányom a Kísértetjárás északi vizeken, amit szintén ebben a videóban ajánl). A boszorkányos téma miatt vonzott elsősorban, ami most a szeptemberi terveim közé tökéletesen beillett. 

Emilia Hart ausztrál szerző első regénye három idősíkon játszódik: Altha 1619-ben tárgyaláson várja, hogy boszorkányság bűnével halálra ítélik-e; Violet 1942-ben egy sorsfordító nyár előtt áll; Kate 2019-ben pedig arra készül, hogy több év után végre elszökjön bántalmazó kapcsolatából. 
A három nő élete több ponton összefonódik: nem csak hasonló élethelyzeteik miatt, hanem később kiderül, hogy milyen rokonságban állnak, mi közük van a Weyward - Vészlény családhoz és a Wales-ben található házikóhoz. 
A különböző idősíkok szerepeltetése mindig izgalmas narrációs megoldás - egyrészt hajt előre a vágy, hogy megtudd mi történik az egyes szereplőkkel, ill. szépen egymásba lehet kapcsolni sorsokat - élethelyzeteket. 

Mindhárom nő életében meghatározó szerepe van a férfiak általi bántalmazásnak - a 1600-as évek boszorkányüldözésétől kezdve, a nemi erőszak - egyéb bántalmazási formák megjelenéséig. Emiatt nehéz olvasmány, de realisztikusan megmutatja, hogyan fordul erőszakba egy helyzet és mivel mentik fel sokszor a nők ezeket a dolgokat. Violet esetében az elzárt életforma, a nemiségről való hiányos tudás, a bizalma a többi ember felé vezet oda, hogy erőszak áldozata lesz. Szívszorító volt olvasni erről, úgy, hogy mai szemmel már látjuk a jeleket. Ugyanígy Kate esetében megdöbbentő arról olvasni, hogy 6 éve - szinte a kezdetekkől bántalmazó kapcsolatban él. A szerző bemutatja ennek fokozatait - az elszigetelést, később a szóbeli majd testi bántalmazást, a totális kontrollt. 

A fenti témákon túl az újrakezdésről ill. a családi titkok megismeréséről olvashatunk - Violet és Kate az időben párhuzamosan nyomoznak múltjuk után, a Weyward család után. A kötet végére szépen összekapcsolódnak a szálak - az évek alatt elrejtett tudás újra felszínre kerül. 

A boszorkányság és a mágia megjelenése nagyon tetszett: a Weywardok meglepő módon tudnak kapcsolódnik a természethez - a borító szépen jelzi ezt a sokféleséget - maradarak, rovarok, a föld és a természet maga tud kapcsolatba lépni velük. 
A nők közötti, a nőket összekötő kapcsolat a legfélelmetesebb, legbonyolultabb és leghatalmasabb erő az egész földgolyón.
Nagyon erős ez a kötet: súlyos (női) témákat dolgoz fel mint például a kiszolgáltatottság, szülés - emiatt nem ajánlom mindenkinek, nehéz olvasmány nőként. A három főszereplőn kívül több mellékszereplő életébe is bepillantástt nyerünk: Grace, Elizabeth sorsa szintén érdekes (és fájdalmas). A regényben szinte csak bántalmazó férfiak jelennek meg, de szerencsére van egy karakter aki kedvességével, figyelmességével kitört ebből a körből és ellenpólust szolgáltat.

A második felét szinte egyhuzamban, éjfélig fennmaradva olvastam el - nem tudtam letenni.
Azoknak ajánlom, akik szívesen olvasnak történelmi - női témákról szóló regényt, boszorkányos csavarral.

5/5

Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2024
Eredeti cím: Weyward
Fordító: Kalapos Éva
Oldalszám: 406
Ár: 5999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
2019. ​Kate az éj leple alatt menekül el Londonból családja düledező vidéki házikójába. A borostyánnal beszőtt ház és a körülötte burjánzó kert mintha teljesen más világba tartozna, mint ahonnan idemenekült erőszakos partnere elől. A lány azonban arra is rájön, hogy a rég meghalt nagy-nagynénje, Violet által ráhagyott hely titkokat rejteget, amelyek egészen a 17. századi boszorkányperekig nyúlnak vissza.
1942. A társadalmi konvenciók és elnyomó apja által gúzsba kötött Violet a világ megismerésére vágyik, ám ehelyett családja düledező kúriájában kell töltenie napjait. A magányos lány megpróbálja megfejteni fiatalon elhunyt anyja titkait, aki halála előtt állítólag megtébolyodott, és nem hagyott rá mást, mint egy V betűt mintázó medált, a hálószobájának padlójába vésett Vészlény feliratot és megválaszolatlan kérdések seregét.
1619. Althára anyja hagyta rá a növények titkát, ami nemzedékek hosszú sora óta öröklődik a Vészlény családban. A falusiak gyakran fordulnak hozzá segítségért, ám a különleges nőket mindig gyanakvás övezi, és miután egy helyi földművest saját nyája tapos halálra, Althát gyilkosság és boszorkányság vádjával állítják az ítélőszék elé.

Emilia Hart három, évszázadok által elválasztott nőről szóló debütáló regénye varázslatos, felkavaró olvasmány a megtörhetetlen női akaraterőről és a természet gyógyító erejéről.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.