C. J. Cooke - Szellemerdő

Tavaly ismerkedtem meg C. J. Cooke észak-ír szerzővel: A világítótorony boszorkányai az egyik legerősebb boszorkányos-misztikus regény, amit olvastam az utóbbi években. A bejegyzés végén említettem, hogy szeretnék olvasni még a szerzőtől - a kívánságom teljesült: a tavaly ősszel megjelent The Ghost Woods kötetet múlt héten hozta el a Metropolis Media!

Ahogy a szerző előző regénye, ez is valós társadalmi jelenségeket, problémákat dolgoz fel dark fantsy, gótikus környezetben. Jelen esetben az anyaotthonok, az örökbefogadás, a házasságon kívüli szex világát és annak következményeit.

A regény két idősíkon kezdődik el, melyek egy idő után szépen összeolvadnak. A helyszín Skócia, egy vidéki ház - Lichen Hall (Zuzmó Palota). Ide érkezik meg a 17 éves Mabel 1959-ben, 1965-ben pedig a 22 éves ápolónő, Pearl. A két lány különböző életkörülmények élet eddig, de közös bennük, hogy házasságon kívül estek teherbe és családjaik ezt az isten háta mögötti otthont választják nekik, hogy megszülhessék, majd örökbe adhassák gyerekeiket. A két nézőpont folyamatosan váltogatja egymást és szép lassan kibomlik előttünk az egyre hátborzongatóbb ház és környezete ami otthont nyújt nekik.

Mrs. Whitlock a ház úrnője tartja kezében a dolgokat, ő osztja be szolgálatra, a ház körüli munkákra a hozzá érkező lányokat. Nincs sok bentlakó egy időben, Mabel idejében még két terhes lány van rajta kívül. A házban él még Mr. Whitlock, aki a saját kutatásaival foglalkozik ill. a magának való unokájuk, Wulfric. Az ételről és a ház működéséről egy-két szolgálólány gondoskodik, hozzájuk Mabel és Pearl is próbál közelebb kerülni. Mindkét főszereplőnk egy idő után elkezdi felderíteni a házat és a környező erdőt, amit Szellemerdőnek hívnak. Pearl ráakad egy régi könyvre, amiből többet megtud egy legendáról - egy tündérboszorkányról és a gombákról, amik mindent belepnek egy idő után - a ház egy része le van zárva miattuk, de az erdőiben is épp elég található. 

Mindketten megtapasztalnak furcsaságokat, éjjeli neszeket, titkos üzelmeket, természetfeletti lényeket az erdőben - miközben közelítenek a szülés felé. 

Tartottam tőle, hogy a terhesség és a szülés témája miatt nem fog tetszeni a könyv, de annyira jól bemutatta a szerző ezt a furcsa/varázslatos állapotot, hogy felesleges volt aggódnom emiatt. Újszerűen, realisztikusan, nem sziruposan és nem is weird/horror vonalon dolgozta fel ezt a témát - utóbbit a gombák szolgáltatták (amiket eddig is utáltam, de ezután pláne XD) ...

Mabel és Pearl is tisztában van vele, hogy nem tarthatják meg babáikat, egyedülálló anyaként akkoriban ez nem volt opció, vagy a társadalom kiközösítését kellett vállalniuk. A házasságon kívül teherbe esett lányok, nők sorsán kívül a szerző olyan témákat emel be, mint a nemi erőszak, áldozathibáztatás, lmbtq kapcsolatok, a gyász és az örökbefogadás. 

Nagyon hamar beszippantott a regény világa miután felvázolta a két főszereplő körülményeit, indulását - a fejezetek gyorsan váltogatják egymást, izgalmas események bontakoznak ki előttünk - több titok megfejtését is követhetjük.

Aki érdekes női témákkal foglalkozó misztikus, dark fantasy, horror történetet keres, annak jó szívvel ajánlom ezt a könyvet - tökéletes őszi-borzongató olvasmány! Remélem nemsokára követi a The Nesting magyarul, amely a szerző természettel, anyasággal, emlékezettel, traumákkal foglalkozó trilógiájának része.

5/5

Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2023
Eredeti cím: The Ghost Woods
Fordította: F. Nagy Piroska
Oldalszám: 410
Ár: 6490 Ft (Rendeld meg akciósan a kiadótól ;))
Borító: 5/5*

Fülszöveg:
A skóciai erdő közepén áll egy ház, úgy hívják: Lichen Hall, vagyis Zuzmó Palota.
A szóbeszéd szerint a hely szellemek, boszorkányok birodalma. Az ötvenes és hatvanas években ide járnak titokban a hajadon lányok szülni, hogy aztán gyermekeiket örökbefogadó szülőknek adják. Félelmetes híre ellenére állítólag jobb hely, mint az ugyanazt a célt szolgáló „intézmények”.
Pearl Gorham 1965-ben érkezik a kastélyba. Ő is itt akarja világra hozni a gyermekét, mint előtte sok más fiatal lány. Ám hamarosan gyanút fog, hogy a ház lakói titkolnak valamit, és a Lichen Hall valójában nem olyan biztonságos menedék, mint ahogy remélte. A falakon belül különös penészgombák tenyésznek, a környező erdőkben furcsa jelenések leselkednek, a sötét titkokat rejtegető ház lakói pedig mindent elkövetnek, hogy titkaikra ne derüljön fény.
A skót mitológia leghátborzongatóbb oldalait megmutató gótikus thriller A világítótorony boszorkányai szerzőjének tollából.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.