Silvia Avallone - Egy barátság története

Silvia Avallone az egyik olyan szerző, aki megalapozta az olasz irodalom iránti érdeklődésemet. 2014-ben olvastam el Acél c. regényét, amely ugyanúgy két lány barátságát és rajtuk keresztül az adott kort, helyszínt, társadalmat mutatja be, mint 'új'* regénye, az Egy barátság története.

Narrátorunk Elisa, felnőttként tekint vissza kamaszkorára és élete meghatározó barátságára, Beatrice-szel, akivel 14 éves korukban találkoztak. 

Elisát és punk bátyját édesanyjuk egyedül nevelte fel Biellában (a szerző szülővárosa). Apjukat csak évente néhányszor látják, aki egy egyetemi professzor T. városában. Édesanyjuk hirtelen ötlettel felrúgja megszokott életüket, újra összeköltözik a család - Elisának és bátyjának, Niccolónak mindent hátrahagyva T-be kell költözniük. A szülők újra egymásra találnak, de ez az idill nem tart sokáig. Elisa küzd az emlékeivel, ezért csak apránként kapunk képet arról mi is történik a családjában, miért marad magára az új városban. 

Kamaszkora megmentője barátsága Beatrice-szel, aki teljesen más világot képvisel, mint ő. Elisa a különc lány, akit nem foglalkoztat a divat, jobban lekötnek a könyvek, a költészet, mint az átlagos kamaszokat. Beatrice vele szemben a szépség megtestesítője, a menő lány, aki megosztja az embereket - csodálják, vagy utálják. Kettejük valószínűtlen barátsága, közös kalandjaik alkotják a regény fő szálát, amivel párhuzamosan egyre teljesebb képet kapunk jelenükről, a 30-as éveiben járó Elisa életéről, családjaikról, elhibázott kapcsolatokról, házasságról, gyereknevelésről. 

A tipikus felnövéstörténet (első szerelem, szüzesség elveszítése, népszerűség, szerelmek, továbbtanulás) mellett ez a regény az elmúlt 20 év története is, ami kimondottan érdekessé tette számomra. A személyi számítógép, az otthoni internet, a mobiltelefonok, a blogok, majd a közösségi média berobbanása végigkíséri főszereplőink életét kamaszkoruktól kezdve / ahogy az én generációmét is. 

Kettős érzések vannak bennem, a szerzői témái ismerősek, előző könyvéből vagy akár a regény végén említett Nápolyi regényekből is, de azért ezt egyedivé tudta tenni. Néhol túlírt a kötet, aránytalan; mégis voltak hipnotikus részei, ahol nem akartam elengedni a szereplőket és alig tudtam letenni. De az olvasás majdnem két hétig húzódott és más könyveket is sorra kerítettem közben, ez viszont azt mutatja, hogy elvesztett az első negyedében.

Bea és Elisa kapcsolata intenzív, mindketten menekülnek a másikhoz diszfunkcionális családjaikból. Az évek során szeretet-szerelem-gyűlölet fűzi őket egymáshoz, amelyet nem tudnak elengedni, feldolgozni. Furcsa ez a barátság, dühítő Eli sodródása, a bemutatott családok szétesése. 

Érdekes témákat hoz be a szerző az internet kapcsán, a külvilág felé prezentált képünk mennyire hiteles/értelmes. Illetve a diszfunkcionális családok, házasságok is fontos szerepet kapnak a történetben, ahogy az anyaság nem megszokott ábrázolása is. 

Összességében tetszett: ajánlom ha egy hosszabb, elmerülős regényt kerestek az olasz hétköznapokról, szenvedélyes érzelmekről, a 2000-es évekről.

*2021-ben jelent meg, azóta várta a polcomon, hogy olvassam

4/5

Kiadó: Park
Kiadás éve: 2021
Eredeti cím: Un' amicizia
Fordító: Lukácsi Margit
Oldalszám: 536
Ár: 4499 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

„Sokkal, ​de sokkal érdekesebb és megindítóbb az, kik vagyunk valójában, annál, hogy kiknek szeretnénk mindenáron látszani.”

Elisa és Beatrice tizennégy éves korukban találkoznak egy toszkán tengerparti kisvárosban. Elisa édesanyja felelőtlen döntéseinek következményeképp köt ki T-ben, Beatrice egész életében ott élt. Mindenben különböznek, csak a magány köti össze őket. Amikor egy nap elhatározzák, hogy egy méregdrága butikból ellopnak egy farmert, barátok lesznek. Mindent megosztanak: az első csókot, az első sebeket, a félelmeket. Fiatalok, és a legkevésbé sem tökéletesek. Feszegetik a határaikat, és egymás nélkül nem tudnak létezni.

De aztán valami történik.

Tizenhárom évvel később Beatrice világsztár, több millióan követik a közösségi médiában. Elisa egyedülálló anya, akit nagyon megvisel, hogy szétváltak útjaik. Az írás segítségével próbálja feldolgozni és megérteni a barátságukat, mert hisz benne, hogy csak a szavak adhatják vissza a világ előtt gondosan eltitkolt, de csendben magunkban hordozott történeteink bonyolultságát.

Silvia Avallone az Acélból már ismert karcos, kritikus hangján szólal meg ez a történet, mely arra biztat, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: „Az életnek ahhoz, hogy létezzen, tényleg szüksége van arra, hogy elmeséljék?”

Silvia Avallone olasz költő és író 1984-ben született Biellában. A Bolognai Egyetem filozófia szakán doktorált. Acél című első regénye 2010-ben jelent meg, a Strega-díj zsűritagjaitól a második legtöbb szavazatot kapta; 22 nyelvre lefordították, Stefano Mordini rendezésében film is készült belőle. Silvia Avallone jelenleg Bolognában él.