Zajácz D. Zoltán - Haragos Balaton

Ahogy befejeztem a Gyilkos Balaton c. előzményt, vettem is elő a sorozat következő részét. A második kötet egy évvel később játszódik, mint a Véres Balaton: az isaszegi erdőben két lányt holttestét találja meg egy járókelő egy októberi estén.

Néhány hónappal visszaugorva az időben egy balatonfüredi kempingben két német lányt ismerhetünk meg. A szőke Gerdán megakad a füredi kemping karbantartójának, a félszeg, dadogós Lacinak a szeme. Ám hamar egy gazdag egyetemista társaság vonja el őket a kempingtől, Ingének egy jóképű egyetemista kezd el udvarolni. A tervek szerint a lányok Budapestre követik őket autóstoppal, ám sosem érkeznek meg...

Miután felfedezték a holttesteket, megindul a nyomozás a szőke és a barna lány személyazonosság után. Adorján Máté vezeti a nyomozást, amelybe Laura, már mint végzett pszichiáter is besegít alkalmanként. A szálak kétfelé válnak, egy három évvel korábbi ügyet igyekeznek felgöngyölíteni a budapesti nyomozók: Kaszás Rita, egy 16 éves kamaszlány 3 évvel korábban tűnt el, amikor egyik osztálytársához készült átmenni. Vajon az ő eltűnése - és gyaníthatóan a halála - összefüggésben állhat a két német lány sorsával?

Több új nyomozó is bekapcsolódik főszereplőink mellé, akik ellátogatnak iskolákba, otthonokba, sőt még Szombathelyre is a tanárképző főiskolára és természetesen Balatonfüredre. Ez a regény kevésbé 'balatoni', a sokféle helyszín között Budapest kerül most előtérbe, hiszen mindkét eltűnés inkább ide és körzetéhez kötődik. Ettől függetlenül tetszett az kis balatonfüredi részlet, ami megjelent a kempinggel, a gazdag fiatalok nyaralójával, éjszakai élettel.

Két háziasszony - feleség nézőpontja is színesíti a cselekményt, amit eleinte nem értettem, aztán minden értelmet nyert... Bár a korábbiak alapján gyanítottam, hogy hova fog kifutni ez a részlet.

Egy kis természetfeletti szál behozása érdekes újdonság volt, épp kellő mértékben volt hátborzongató és találó.

Ez a regény is gyorsan olvasható volt, bár azt nem mondanám, hogy sikerült annyira megjegyezenem a nyomozásban részt vevő nyomozókat - egy idő után valahogy túl sok volt. Néhány ismétlődés tette unalmassá a cselekményt: ivós játékot lehetne rendezni, hogy a szereplők milyen sokszor kávéznak és ülnek be cukrászdába :D

Ettől függetlenül tetszett ez a rész is, kicsit talán kevésbé mint a legelső, de ugyanúgy:

4/5


Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2022
Sorozat: Véres Balaton 2.
Oldalszám: 312
Ár: 3990 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Két keletnémet lány a Balatonra utazik autóstoppal 1980 nyarán. Balatonfüreden megismerkednek egy magyar egyetemistákból álló társasággal, akik meghívják őket a fővárosba. Így aztán autóstoppal Budapestre indulnak újdonsült barátaikhoz, ám sohasem érkeznek meg…
Három évvel korábban egy csepeli gimnazista lány Zuglóba indul a barátnőjéhez, hogy együtt készüljenek fel egy másnapi dolgozatra. A Boráros téri HÉV-megállóban látják utoljára, aztán feltehetően beszáll egy autóba, és nyoma vész.
Vajon ugyanaz az ember rabolta el őket? És ha igen, miért? Egyáltalán: mi lett velük? Életben vannak még?
A nyomozást vezető Adorján Máté főhadnagynak ezekre a kérdésekre kell megtalálnia a választ. Ebben most is segíti a kedvese, a szépséges pszichiáter, Lendvay Laura, aki a rendelkezésre álló adatok alapján igyekszik megrajzolni az elkövető (vagy elkövetők) bűnügyi profilját.
A végkifejlet azonban mindannyiukat meglepi…

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.