Taylor Jenkins Reid - Malibu Rising

A szerzőtől ez már a harmadik olvasmányom volt, amit nem sokkal a Daisy Jones után vettem meg, mert szerettem volna folytatni az életművét. Mivel a cselekmény augusztus végén játszódik (az egyik idővonal legalábbis) ezért mindenképp el szerettem volna olvasni ebben a hónapban :)

A regényben a malibui Riva családot ismerhetjük meg két idővonalon keresztül. A jelenbeli szál 1983. augusztus 27-én játszódik: óráról-órára ismerkedhetünk meg szereplőinkkel - akik a nagy esti partira készülnek. 

Nina Riva - szörfös, modell - menő, sziklaperemen álló házában szervezi meg évről évre a nyár legnagyobb buliját, ahol sztárok, színészek, fontos személyiségek jelennek meg és keverednek a Riva család ismerőseivel. A rövid fejezetekben bepillantást nyerünk a négy Riva testvér életébe, akik mind valamilyen sorsdöntő esemény előtt állnak: Ninát nemrég elhagyta menő teniszező férje; két öccse - Jay és Hud - szerelmi életüket próbálják egyengetni, ahogy kishúguk Kit is, aki egy próbának tekinti ezt az estét. 

A múltbeli szál 1956-ba repít vissza, megismerkedhetünk a testvérek szüleivel - June-al, aki a családi étteremben dolgozik, de minden vágya eltűnni innen, utazni és úgy élni mint a sztárok, akikről a pletykalapokban olvas. Mick Riva a keleti partról érkezett és énekesként akar új életet kezdeni. Tanúi lehetünk, hogyan találkoznak és próbálják összeegyeztetni álmaikat, eddigi életüket és építenek valami újat. A jelenbeli szál említéseiből tudjuk, hogy Micknek sikerül befutni: az egyik leghíresebb énekes lesz - ám a házasságukon hamar repedések keletkeznek. June és Mick emlékeztetett Billy és Camila kapcsolatára a szerző előző könyvéből.

Izgalmas volt a regény szerkezete - a váltakozó fejezetekben képet kaptunk a Riva családról, a testvérek életéről, majd a könyv második felében a buli éjszakáját követhetjük óráról-órára, ahol kibomlik a felvezetett cselekmény - életreszóló változások, döntések tanúi lehetünk. 

Nagyon tetszett, hogy megismerkedhettem Malibu egy részletével, a nem hétköznapi Riva családdal. A történet, ahogy már a szerzőtől megszokhattam bővelkedett sztárokban, tabu témákban, nehéz helyzetekben, gyászban, de az újrakezdésben is. Néhány mellékszereplőt - a buli fejezeteiből kihagytam volna, inkább többet olvastam volna a családtagokról. De így többféle sorsba bepillanthattunk - színészek, producerek és egy elszabadult este részleteibe. 

A hangsúly a legidősebb Riva testvéren, Ninán van, aki testvérei pótanyja. A történet folyamán megismerhetjük miért is lett az, ill. ez milyen hatással van párkapcsolatára - milyen életformáló változáson esik át. Sorsa szépen kapcsolódott a szerző korábbi karaktereihez (Daisy Joneshoz, Evelyn Hugohoz és Carrie Sotohoz - utóbbi meg is jelent a regény több pontján!).

Összességében tetszett ez a könyv, bár néhány szálat feleslegesnek éreztem, ill. a bevezetett tűz, rejtélyek és titkok nem ütöttek akkorát a kötetet befejezve, mint ahogy azt elképzeltem. 

Tökéletes nyári olvasmány - gondolom lesz majd magyar kiadása is valamikor - elvileg tv sorozatot készít belőle a Hulu.

4/5

Kiadó: Hutchinson
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 374
Ár: - Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Malibu: August, 1983. It's the day of Nina Riva's annual end-of-summer party, and anticipation is at a fever pitch. Everyone wants to be around the famous Rivas: Nina, the talented surfer and supermodel; brothers Jay and Hud, one a championship surfer, the other a renowned photographer; and their adored baby sister, Kit. Together, the siblings are a source of fascination in Malibu and the world over-especially as the offspring of the legendary singer, Mick Riva.

The only person not looking forward to the party of the year is Nina herself, who never wanted to be the center of attention, and who has also just been very publicly abandoned by her pro tennis player husband. Oh, and maybe Hud-because it is long past time to confess something to the brother from whom he's been inseparable since birth.

Jay, on the other hand, is counting the minutes until nightfall, when the girl he can't stop thinking about promised she'll be there.

And Kit has a couple secrets of her own-including a guest she invited without consulting anyone.

By midnight the party will be completely out of control. By morning, the Riva mansion will have gone up in flames. But before that first spark in the early hours before dawn, the alcohol will flow, the music will play, and the loves and secrets that shaped this family's generations will all come bubbling to the surface.

Malibu Rising is a story about one unforgettable night in the life of a family: the night they each have to choose what they will keep from the people who made them . . . and what they will leave behind.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.