Taylor Jenkins Reid - Daisy ​Jones & The Six

A szerzőtől az első olvasmányom az Evelyn hét férje volt, ami kellemes meglepetést okozott, ezért is szerettem volna olvasni még tőle. Ez a könyve a sorozatadaptáció miatt került újra a látóterembe, ill. vonzott a '70-es évek Amerikája, a zenei világ.

A történet nagyrészt az 1970-es években játszódik és a teljes regény interjú formában van megírva, az interjúztató kérdései nélkül. Két szál fonódik össze a kötetben: The Six nevű pittsburghi zenekar története és a Los Angelese-i Daisy Jonesé. Az érintetteken kívül nyilatkoznak ismerősök, kritikusok, barátok.

Váltakozó fejezetekben ismerhetjük meg őket, először Daisy-t, aki gazdag családban nő fel egy festő apa és egy modell anya mellett. Szülei sok figyelmet nem fordítanak rá, ezért a kislány hamar a zenei életben próbál kitörni. Szeret énekelni, dalokat ír, de eleinte csak keresi a helyét ebben a férfiak uralta világban. Szépségével, különc természetével hamar felhívja magára a figyelmet, és teljesen elmerül a bulik világában.

The Six banda két fiútestvér, Billy és Graham Dunne kezdeményezésére alakult 1966-ban, akik eleinte csak szalagavatókon, bulikon léptek fel, később egyre jobb helyekre jutottak el, menedzsert és kiadót is találtak maguknak. Majdnem tíz évvel később találkoztak Daisyvel, akit eleinte csak egy duettre kértek fel, de az emberek imádták a hangját az eredeti csapattal kiegészülve, így egy új formáció született. 1979-ben teltházas koncerteket adtak, imádták őket a rajongók - majd feloszlott a banda. Ennek a történetét ismerhetjük meg a kötetben.

TJR ismét erősen koncentrál a történelmi - művészeti téma mellett a személyes sorsokra, küzdelmekre. Főként Billy és Daisy karakterén keresztül, de több mellékszereplő segítségével vet fel érdekes témákat. A 70-es évek Amerikájában erőteljesen jelen voltak a függőségek - drog, alkohol - több szereplőnek meggyűlik a baja ezekkel. Másrészt azt a témát is körbejárja, hogyan alakíthat családi életet egy zenész - van akinek sikerül, van aki inkább a karriert választja. A házasság is fontos szerepet kap, az egymás közti bizalom és kompromisszumok. 

Érdekes bepillantást adott a szerző a 70-es évek zenei világába egy megragadó fiktív banda történetén keresztül.

Az interjús formátumot - ami elsőre elijesztett - egészen hamar megszoktam, jól érzékeltette a szerző az eltérő tények szerepeltetésével, hogyan formáljuk saját történetünket. X erre emlékszik, Y arra - persze mindenki inkább saját magát tünteti fel jó színben.

Összességében tetszett ez a könyv, nagyon hamar beszippantott - gyorsan tudtam vele haladni, de mégis volt némi hiányérzetem a formátuma miatt. (A sorozatot is elkezdtem nézni, kíváncsi vagyok, hogy mutatják be a történetet, a zeneszerzést, helyszíneket.)

4/5

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2021
Eredeti cím: Daisy Jones & the Six
Fordító: Sereg Judit
Oldalszám: 432
Ár: 4799 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Rock ​and roll a javából! Hamarosan tv-sorozatként is hódít!

Mindenki ismeri a Daisy Jones & The Sixet, de hogy miért oszlott fel az együttes a népszerűségük csúcsán, azt senki sem tudta… Mostanáig.

Daisy Los Angeles-i tinédzser a hatvanas évek végén, aki a Sunset Strip klubjaiba kéredzkedik be, rocksztárokkal fekszik le, és arról álmodik, hogy egy nap majd a Whisky a Go Góban énekelhet. Bár a szex és a drogok is magukkal ragadják, az igazi szenvedélye a rock’n’roll. Húszéves korára felfedezik a hangját és páratlan szépségét, mely könnyen őrültségre sarkallja az embereket.

Ekkor vált egyre népszerűbbé a The Six is, a mélabús Billy Dunne együttese. Első turnéjuk előestéjén Billy barátnője, Camila megtudja, hogy terhes, és az apaság és a hírnév nyomása túl sok Billynek, akivel kissé elszalad a ló a turnén.

Daisy és Billy útja akkor keresztezi egymást, amikor egy zenei producer rájön, hogy a megasiker kulcsa a páros összehozása. És ami ezután történik, az már maga a legenda.

Ezt a mítoszt járja körbe ez a lebilincselő és felejthetetlen regény, amely a hetvenes évek egyik legnépszerűbb bandájának történetét meséli el visszaemlékezéseken keresztül. Taylor Jenkins Reid tehetséges író, aki új szintre lép a Daisy Jones & The Sixszel, különleges és egyedülálló hangjával zseniálisan mutat be egy kivételes helyet és időszakot.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.