Kalas Györgyi - kedvenc ételeink és süteményeink története

Ebben a bejegyzésben Kalas Györgyi két gasztrokönyvéről hozok ismertetőt, amit egymás után olvastam el. Nemrég elkezdtem nézni a Sütimester első évadát, amelyben több ételtörténeti részletet is beépítettek a versenyfeladatok közé, ez jutattatta eszembe ezeket a könyveket. 

Szívesen olvasnék felnőtteknek szóló könyveket a témában, tudtok ajánlani?

Sandwich ​grófja és a nápolyi pizza

Ezt a könyvet először Heloise-nál láttam, azóta tervben volt, hogy elolvasom valamikor - annak ellenére, hogy a célcsoport az általános iskolások. Az illusztrációk, az érdekes tények és a rövid formátum viszont megfogott.

Kedvenc ételeink története a koncepció - ennek alapján a kötetben a főételektől kezdve a nasikig, uzsonnákig jelennek meg a legnépszerűbb fogások. Minden ételhez egy kis történelmi kitekintés kapcsolódik, pl.: megtudhatjuk, hogy pizzát már az ókori rómaik is ettek, persze ez még csak nyomokban hasonlított a maira. Olvashatunk a margherita pizza kialakulásáról, ill. az alapanyagok történetéről. Olaszországban maradva megtudhatjuk, hogy az olaszok nem spagetti tésztával eszik a bolognait, ez már amerikai közvetítéssel jutott vissza hozzánk.

A könyvet olvasva döbbentem rá, hogy mennyi ételt köszönhetünk Amerikának - paradicsom, burgonya, kukorica, ananász, paprika, bab, földimogyoró, kakaó, napraforgó és a tök is innen származik.

Egy fejezet foglalkozik a szusival, amit még sosem ettem, de nem vonz - ez felőlem ki is maradhatott volna :D

Egy kis streetfood történetről is olvashatunk - a hamburger és a hot dog európai gyökerű ételek, amelyek Amerikában alakultak ki mai formájukban.

Igazi magyar ételeink sem maradnak ki: a paprikás krumpliról, a lecsóról, a kovászos uborkáról, rántott húsról. A nasik közül a popcorn, fagyi, palacsinta, csoki jelenik meg, ill. az egyszerű reggelik közül a tea, vajas kenyér és a müzli (zabkása). A kötet végén néhány receptet találunk, amelyet szülői felügyelettel - segítséggel a gyerekek is el tudnak készíteni.

Ki kell emelnem az illusztrációkat, amelyek Horváth Ildi munkái - a belső borítón térképen nézhetjük meg a megjelenő ételeket, ill. minden oldalunk találunk rajzokat a megjelenő témákhoz kapcsolódva. 

A célcsoportnak remek olvasmány ez a kötet, rövid - befogadható szövegben ismerteti a legnépszerűbb ételeket, érdekes történelmi tényekkel fűszerezve. Nekem is több információval szolgált - vagy ismétléssel, jó szórakozást nyújtott!

5/5

Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 88
Ár: 3990Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Gondoltál már arra, hogy minden ételnek megvan a maga története? Valaki egyszer rájött, hogyan lehet kenyeret sütni kemencében, és hogy tojásból, tejből és lisztből palacsinta lesz. Magyarországon sem ettek mindig paprikás krumplit, sokáig azt sem tudták, mi fán terem a krumpli és a paprika.
Az ételek hosszú és izgalmas utat tettek meg, mielőtt a mai formájukban a tányérunkra értek. Kalas Györgyi régóta foglalkozik gasztronómiával, ebben a könyvben a gyerekek kedvenc ételeinek legérdekesebb történeteit gyűjtötte össze. Kiderül, hogyan sütik a nápolyi pizzát, hányféle tészta van Olaszországban, mi köze a sült krumplinak a belga halászokhoz, milyen a kakaó termése, és miért készítettek először szusit. De a könyvben a csoki, a chips és a ketchup történetét is megismerheted!
Horváth Ildi gyönyörű rajzaitól pedig biztosan megéhezel, így a könyv végén néhány receptet is találsz, amit jó szórakozás lesz otthon elkészíteni.

Pavlova ​kisasszony és a dobostorta

Az előzőhöz hasonló koncepció alapján készült el ez a könyv: több fejezeten keresztül - főleg az alapanyagok (liszt, tojás) és a fő édesítők (méz, cukor, gyümölcsök) szerint olvashatunk népszerű süteményekről és ezzel párhuzamosan rövid történelmi adalékokkal szolgál a szerző.

A méz volt sokáig a fő ízesítője a süteményeknek, olvashatunk a készítéséről, ill. a legmézesebb sütiről, a Közel-Keleten ismert baklaváról. Már az Egyiptomiakis  fogyasztottak mézet, sőt Tutanhamon fáraó sírjában találtak egy csuporral, ami még mindig fogyasztható volt.

A legrégebbi tortát az ókori görögök készítették: kecsketúróval, ánizzsal ízesítették a többféle magvakból, dióból összeállítottak tortalapokat. A születésnapi torta szokását először a németek ünnepelték meg, ez gyűrűzött tovább hozzánk is. A fejezet végigveszi a legismertebb tortákat, mint a Fekete-erdő torta, dobostorta, sajttorta, stb.

A sütemények új korszakát a cukor elterjedése segítette, a cukorgyártás történetét röviden bemutatja a kötet. A cukornádat például Kolombusz vitte Amerikába, ezzel elindította a cukoripar új fejezetét, amelyben később sajnos az Afrikából behurcolt rabszolgáknak nagy szerepe volt.

Az őskor óta fontos alapanyag a különféle magvakból őrölt liszt, melynek termelése évszázadról-évszázadra fejlődött, hatékonyabbá vált. Ehhez kapcsolódva olvashatunk a kalácsról, fánkról, rétesről.

Külön fejezet szól a karácsonyi süteményekről, a fűszerek jelentőségéről, a klasszikus ünnepi finomságokról, mint a szaloncukor, habcsók, zserbó, vagy a különféle aszalt gyümölcsös sütik.

A tojáshoz kapcsolódva kerülnek elő a piskóták, a palacsinta vagy a madártej. Külön fejezet foglalkozik a francia cukrászattal, amely olasz és német gyökerű ételeket  (croissant, macaron) tett sajátjává.

A csokiról szintén önálló részben olvashatunk - némely információ ismerős lehet az előző kötetből, de kihagyhatatlan téma egy sütiskönyvben.

Ahogy az előző részben, kapunk néhány receptet zárásképp. Szórakoztatva tanított, ismét remek illusztrációkkal színesítve - a célcsoportnak ez is remek olvasmány!

5/5

Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 88
Ár: 4990Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Te is szereted a mézeskalácsot, a csokitortát meg az almáspitét? És azon elgondolkodtál már, hogy ki találta ki, miből és hogyan lehet ilyen finomságokat sütni? Vajon miért kerek a torta, és kiről nevezték el a Sacher-tortát? Honnan érkezik hozzánk a csoki, és hogyan került Amerikába a méz

Eredj a sütemények történetének nyomába! De vigyázz! Muszáj lesz olvasás közben nassolnod egy kicsit, mert ez a könyv igazán ínycsiklandó. Ha nincs otthon semmi édesség, a könyv végén találsz három könnyen elkészíthető receptet, hogy legyen mit majszolnod.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.