Király Anikó - A balatoni sellő

Már egy ideje nézegettem a Manó Könyvek Új Kedvencek sorozatát, melyben kortárs szerzők régi lányregények hangulatát idézik fel történelmi regényeikkel. Csupa jó értékelést olvastam / hallottam róluk - A balatoni sellő már az 5. kötet ebből a sorozatból. Az idei balatoni olvasós tematikámban tökéletes volt Király Anikó regénye, amely Balatonfüredre, az az 1870-es évekbe repített el. 

Főszereplőink Aliz és Szofi grófkisasszonyok, akik nagy változatások előtt állnak. Apjuk, Kassay gróf tartozásai miatt a balatonfüredi házukba költözik le a család, azzal a céllal, hogy idősebbik lányuk, Aliz, férjet fogjon magának az Anna-bál ideje alatt. 

Szofi vadóc kislányként főleg a kalandot látja a helyzetben, bár fájó szívvel tér vissza a nagyszülei halála után elhanyagolt, szebb napokat látott Rózsalakba. Aliz családja iránt viselt kötelességének tudatában egyre jobban bezárkózik, fájó szívvel hagyja hátra budapesti életét - sőt egy lánykérést is elutasít. Egykori zenetanára, Johannes összetörten búcsúzik tőle, de nem sokkal ezután kalandos fordulatot vesz az élete.

A regényt több nézőpontból követhetjük a lányokén kívül Johannes és újdonsült barái, ill. egy ravasz újságíróén keresztül.

A regényben megjelenik Jókai Mór is, de épp csak az oldalvonalon, így nem uralja el alakja a cseleményt, amely egyrészt arról a szenzációról szól, hogy sellőt láttak a Balatonban, másrészt egyre jobban megismerjük a Kassay család tagjait. 

Aliz és Szofi a kalandok, egy kis nyomozás során újra közel kerülnek egymáshoz - barátokra találnak Füreden, megismerkednek nagyszüleik fiatalkorával és saját életcéljaikkal.

Már az első oldalakon megfogott a szerző stílusa: szép - hosszabb leírásokkal mutatta be a környezetet, de nem hiányoztak a könnyed-humoros pillanatok sem, jót derültem néhány beszóláson. Az egész regény tökéletes egy bekuckózós napra - estére. Nagyon könnyen beszippantott, tartalmazott néhány érdekes információt és kalandos eseményeket. Külön tetszett Rózsalak a titokzatos tornyával, az egyre szépülő kertjével. A szerzői utószó szerint ez az épület inspirálta a regénybeli otthont.

Jó szívvel ajánlom ezt a regényt, ha egy történelmi, könnyed 'lány'regényt kerestek, ami a nyári Balatonon játszódik. Felkerült a várólistámra a szerző másik balatoni regénye, a Strand, ​papucs, szerelem is; ill. a fogok még olvasni az Új Kedvencek sorozatból!

5/5

Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 384
Ár: 3990 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
A balatonfüredi Rózsalakba rég nem látott lakók érkeznek. A kalandvágyó, cserfes Szofi alig várja, hogy újra felfedezze a helyet, ahová nagyszülei emléke köti, és új barátokat szerezzen, köztük egy Jókai nevű írót. A város az Anna-bálra készülődik, a bál szépe majd a Balaton Jégszíve nevű, gyönyörű ékszert viselheti. Ám különös események zavarják meg az előkészületeket: feltűnik a balatoni sellő, egy csendőr pedig mindent megtesz, hogy egy rejtélyes iránytű ne juthasson el tulajdonosához…

Az Új Kedvencek-sorozat legújabb kötete is a régi lányregények hangulatát idézi fel.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.