Elena Ferrante - Gomolygás

Legutóbb 2021-ben olvastam Elena Ferrantétől - a Véletlen találatok c. cikkgyűjteményét - miután végigolvastam az egész magyarul elérhető életművét. 

A kedvenc íróim közé lépett, elvarázsolt a kifejezésmódjával, lebilincselt a magyar olvasó számára egzotikus helyszíneivel. Ezért került fel a várólistámra a Gomolygás c. kötet, amely magyarul már bővített kiadásként jelent meg: 1991-2016 között zajló levelezések, interjúk kerültek bele.

Elena Ferrante olasz író - sokáig csak ennyit tudtunk róla és azt, hogy tudatosan nem adja az arcát a könyvei mellé. Rengeteg helyen idézik elhatározását, hogy egy műnek meg kell állnia magában - a szerző személye, arca, reklámja nélkül. Neki ez sikerült - világszerte népszerűvé váltak a könyvei, sőt már korai műveiből készültek filmek (ezt ebből a kötetből tudtam meg). Az elmúlt években viszont nem hagyták ennyiben az elhatározását - cikkek, tanulmányok(!) születtek arról, hogy ki lehet ő. A leleplező híradások teljesen elmentek mellettem, elfogadtam, hogy nem akarja összekeverni a magánéletét az írással. 

Ebből a kötetből viszont sok önéletrajzi morzsát felszedegettem és formálódott bennem a róla kialakult kép. Mindegyik művébe beleírt valamit saját magáról: a nápolyi gyökerek, a tanulás általi felemelkedés, az írás és az anyaság ilyen pontok.

A leveleket, interjúkat - amiket szintén írásos formában, néha több hónap elteltével válaszolt meg - írásainak megjelenésével párhuzamosan követhetjük. Nagyon részletesen mesél a művek születéséről, a karakterekről (emiatt újra szeretném olvasni legalább a rövidebb műveit, de egyszer persze a Nápolyi regényeket is). A legtöbb újságíró persze személyazonosságát feszegeti, ez volt a kötet egy hátránya, hogy a középénél-végénél ez már unalmas volt - de így beleláthattunk abba, hogy milyen egy író élete, akitől sokszor évente többször ugyanazokat a dolgokat kérdezik meg, olyanokat is, amikre tudják, hogy nem fog válaszolni. 

Ugyanaz a művelt, de szókimondó hang szólal meg, amit a könyveiben megszerettem. Nagy tudása és egyedi gondolkodásmódja átjön ezeken a rövid részleteken, válaszokon. 

Nagyon jó volt elmélyedni a szövegeiben, felidézni művei hangulatát - kicsit megismerni az írót. Az önéletrajzi részleteken túl lenyűgözött a tudása, érdekes volt olvasni a véleményét kulturális kérdésekben, inspirálódni olvasmánylistájából. Képet kaptam arról, hogyan lesz a gomolygásaiból történet - könyv.

Sajnálom, hogy nem tudták békén hagyni a személyazonosságát - már ha tényleg ő az - remélem ez nem vet véget annak, hogy publikálja a műveit - bár ezen sem csodálkoznék a Gomolygásban megismert gondolatai alapján.

5/5

Kiadó: Park Kiadó
Kiadás éve: 2023
Eredeti cím: Frantumaglia
Fordító: Király Kinga Júlia
Oldalszám: 436
Ár: 5499 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Töredékek, ​levelek, interjúk 1991–2016

Elena Ferrante ezúttal dolgozószobájába hívja olvasóit. Kinyitja íróasztalának fiókjait, és felkínálja annak tartalmát: regénytöredékeket, leveleket, interjúkat. Elmondja, hogy miért a rejtőzködést választotta, kiadja levelezését a könyveit megfilmesítő rendezőkkel, beszél arról, hogy miért olyan nehéz tömör és hiteles válaszokat adni olvasók és újságírók kérdéseire, miért nem szereti az interjúkat. Megosztja gondolatait az alkotói munka örömteli és küzdelmes időszakairól, kiadatlan műveiről. Érinti a pszichoanalízis, a szülőváros, az otthon, az anyaság, a feminizmus, a gyerekkori emlékek, az irodalmi elődök, az ihlet és a képzelőerő kimeríthetetlen témáit. A kötet végén összegyűjtött interjúkban újságírók, irodalmárok és olvasók kérdéseire válaszol. A több mint húsz év írói hordalékából egy szenvedélyes író arcképe bomlik ki.

„A női küzdelmek, a női tényirodalom és szépirodalom nélkül nem lennék az, aki ma vagyok – ezeknek köszönhetem a felnőtté válásomat. Regényírói tapasztalataim – akár a kiadatlan, akár a kiadott műveimet tekintem – húsz év után abban a kísérletben csúcsosodtak ki, hogy a nememet érintő dilemmákhoz hiteles elbeszélői hangot találjak. Ám egy ideje egyre erősebb az érzés, hogy ha ápolni szeretnénk narratív hagyományainkat – amelyek mindannyiunkat megilletnek –, a rendelkezésünkre álló elbeszélői technikákból kell merítkeznünk. Be kell bizonyítanunk – épp azért, mert nők vagyunk –, hogy ugyanolyan tágas és életképes világokat tudunk teremteni, mint a nagy elbeszélőelődök, ha nem jobbakat. Felkészülten, a legkifinomultabb eszközökkel felszerelkezve kell leásnunk a másságunk mélységeibe. És mindeközben nem szabad feladnunk a szabadságunkat. A női elbeszélőknek – akárcsak az élet más területein – nem csupán a többi női elbeszélővel kell felvenniük a versenyt, hanem a valaha élt legtehetségesebb szerzőkkel kell megmérkőzniük. Az írónak az a dolga, hogy legjobb tudása szerint elmesélje mindazt, amit tud és érez, jót és rosszat egyaránt. Az írás a lehető legnagyobb eltökéltséget, gátlástalanságot és programszerű engedetlenséget követeli meg.”

Elena Ferrante az olasz irodalom egyik legnagyobb hatású szerzője, a kortárs világirodalom népszerű, rejtőzködő írója. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre fordítják őket. Nápolyban született, ő a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak, a Nő a sötétben és A felnőttek hazug élete szerzője. Világhírét a Nápolyi regények (2011-2014) című regényfolyamának és az abból készült HBO-sorozatnak köszönheti. Esszékötete Véletlen találatok címen jelent meg.