Alice Hoffman - A ​tizenharmadik boszorkány (újraolvasás)

A Booktube Könyvklub márciusi közös olvasmányai között három kedvenc regényem is szerepelt - gondoltam ez egy jel, hogy ezek közül válasszak újraolvasnivalót :) Alice Hoffman regényére esett a választásom, ami emlékeim szerint igazi tavaszi történet. Először 2010-ben olvastam ezt a könyvet, ami azonnal felkerült a kedvenc könyveim közé - azóta is szívesen olvasok kisvárosi, cseppnyi mágiát és női sorsokat, kis közösségeket bemutató regényeket. Legutóbbi ilyen olvasmányom az Éjfélkor a Fekete Rigó kávézóban volt.

A történet egy massachusetts-i kisvárosban játszódik, ahol a Sparrow család él több száz éve. A  család nőtagjai 13 éves korukban valamilyen különleges képesség birtokában ébrednek: nem éreznek fájdalmat, sokkal hosszabb ideig bírják a víz alatt, vagy épp megérzik a hazugságot.

Az Unity nevű kisváros lakosai tartanak a családtól és a Torta háznak nevezett birtokról, amelyet nem tanácsos megközelelíteni. 

A regény kezdetén megismerhetjük a 13. Sparrow boszorkányt - Stellát, akit Bostonban nevel fel anyja, távol a múlt béklyóitól. Viszont Jenny hiába menekült el a családi otthonból, kezdett új életet kamaszkori szerelmével - minden szétesik egy napon. Stellát nagyanyja, Elinor gondjaira kell bíznia, amíg nem rendeződnek az ügyek volt férje, Will körül. 

Stella titokban évek óta kapcsolatban állt nagyanyjával és szomjazza a tudást - családja történetét, emiatt szívesen kezdi újra életét Unityben. Képességével egészen hamar megbarátkozik és a történet egy pontján fel is csillan milyen karrierben tud majd kiteljesedni.

A jelenbeli szál mellett rövidebb visszaemlékezésekben ismerjük meg a Sparrow család történetét, kezdve Jennyvel, de az időben visszanyúlva az első, vadonból felbukkant lányik - Rebeccáig. 

A kisváros több szereplőjéről is egyre többet megtudunk és láthatjuk, hogyan formálták azok a nők, lányok a város történetét, akitől a többi ember gyakran tartott. 

A tavaszi láz fiatalt és öreget egyformán a hatalmába kerít, senkit sem kímél, és nem tesz különbséget, kilövi magát a szívünkre, amikor a boldogságra a legkevésbé számítunk, amikor az öröm már csak emlék, amikor az ég még felhős, és a hideg, kemény földön még hó tornyosul.

Ismét elvarázsolt ez a történet már az első oldalaktól, a tavasz és a különleges Sparrow lányok leírásával. Jó volt elmerülni a világában, elringatott a meseszövése, a különleges tájak, a virágok bemutatása. 

Több komoly témával foglalkozik a regény: az anya-gyermek kapcsolattal, az elmúlással, a szívfájdalmakkal, és némi thriller-szerű szál is bekúszik a kötet végére. Nagyon szépen mutatja be a szerelmet - a kamaszos őrülettől kezdve az évtizedek alatt türelmesen várakozó, formálódó verióig.

Az újrakezdés, a megbocsátás, a képességek kibontakoztatása, a szerelem és a tavasz regénye számomra ez a könyv - jó volt most újraolvasni (elterelte a figyelmemet arról, hogy épp betegeskedem).

5/5

Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2007
Eredeti cím: The Probable Future
Fordító: Szűr-Szabó Katalin
Oldalszám: 416
Ár: - Ft
Borító: 2/5

Fülszöveg:

A ​Sparrow család asszonyai nemzedékek óta rendkívüli tulajdonságokkal rendelkeznek. Valamennyien március havában születtek, és mire betöltötték tizenharmadik életévüket, különleges képességük mágikus erővel tört rájuk. Elinor, a nagymama szó szerint megérzi a hazugságot. Jenny, a lánya ismeri mások álmait, Stella, az unokája – aki éppen a tizenharmadik születésnapját ünnepli – döbbenten ismeri fel, hogy előre látja mások halálát. Miközben Stella újonnan megismert képességével igyekszik megbirkózni, csaknem végzetes félreértés történik: látomása gyilkosság vádjával börtönbe juttatja az apját…
A nemzedékek titkait, emlékeit, talizmánjait őrző családi mese igazi irodalmi csemege.
„Hoffman javíthatatlan optimista, pedig a derűlátás manapság mintha kiment volna a divatból. Lenyűgöző története a rendkívüli nőkről valójában anyák és lányok bonyolult kapcsolatának érzékeny, leheletfinom lenyomata, boszorkányosan megírva.”
Jenny a születésnapja reggelén olyan álomból ébredt, amelyben egy fekete angyal szerepelt, valamint egy asszony, aki nem félt a víztől, és egy férfi, aki úgy szorított a markába egy méhet, hogy nem érezte a csípését. Olyan különös és kellemes álom volt, hogy Jenny egyszerre szeretett volna sírni és hangosan kacagni, de amint kinyitotta a szemét, tudta, hogy ez nem az ő álma volt. Valaki más varázsolta elő a nőt és a méhet, a nyugodt vizet és az angyalt. Mindez valaki másé volt. És ez a más – akárki volt is – nagyon érdekelte Jennyt.
Egyben azt is megértette, hogy a mások álmának látása az a képesség, amelyet kapott. Nem olyan hasznos, mint az időjóslás vagy a hazugság felismerése. Nem is érdemleges, mint a fájdalomtűrés, a sötétben látás vagy a sebes futás. Végtére is mi értelme egy álomnak, főként annak, ami a másé?
A Magyarországon sem ismeretlen Alice Hoffman író, forgatókönyvíró a mágikus realizmus képviselője. Különleges mondatszerkesztése, lenyűgöző írói fantáziája, kitűnő karakterteremtő ereje és lírai látásmódja méltán emeli a műfaj legjobbjai közé.