Mary Westmacott - A ​rózsa és a tiszafa

Az Agatha Christie életműolvasás következő állomása volt ez a kötet, ami még illett is a Nincs időm olvasni kihívás márciusi pontjához.

Nem tudom, hogy az elmúlt hetem betegeskedése nyomta rá ennyire a bélyegét erre az olvasmányélményre, de alig vártam, hogy letehessem...

A történet nyomasztó alaphelyzetből indul: két ismerős találkozik: egyikük a halálos ágyán van, ennek apropóján idézi fel elbeszélünk - a tolószékbe kényerült Hugh Norreys, életének egy érdekes epizódját. 

A visszaemlékezés 1945-be visz, egy angol partvidéki városkába, St. Loo-ba (ami amúgy a szerző több művében megjelenik), ahol éppen választási kampányra készülnek. 

A lélektani regényben egy nem hétköznapi figurát ismerhetünk meg, John Gabrielt, akit képviselőnek választ a konzervatív párt helyi szervezete. Hugh nézőpontján keresztül nyerünk betekintést a település életébe, közvetetten a politikai kampány alakulásába. Több szereplő a bizalmába fogadja a tolószékbe kényszerült narrátorunkat: maga John Gabriel többször feltárja lelki vívódásait előtte. A munkásosztályból származó férfi a háborúban egy merész akcióban tüntette ki magát, később kiderül, hogy ez és több más tette tudatos döntés eredménye volt. Ennek alapján lelketlen fickónak hinnénk, ám ezt egy másik szereplő iránt érzett felelősségvállalás megkérdőjelezi. 

A történet másik érdekes főszereplje, a St. Loo-i kastély egyik lakója, a fiatal Isabella, aki mint valami középkori jelenés jár a szereplők között. Mindkét férfi kíváncsiságát felkelti - Hugh nem érti miért gondolkodik és viselkedik teljesen másképp a lány, mint ahogy a többi ember. Gabriel pedig a kihívást látja benne, aki annak a társadalmi osztálynak képviselője, amit megvet, de amihez mégis tartozni szeretne. 

Agatha Christie ügyesen mutatja be azokat a párkapcsolati sémákat, vagy múltbeli sérüléseket, amelyek a mai pszichológiában is megjelennek. A gyermekkorban elszenvedett sérelmek dédelgetése viszi oda az egyik szereplőt, hogy tönkretegyen egy másikat, hogy megmutassa neki, hogy többet ér, mint amit az osztálya alapján gondolnának. Egy másik mellékszereplő áldozatszerepére, bántalmazó kapcsolatára ráismerhetünk napjainkból is. 

Jó lehetett volna a történet a helyszín, az érdekes karakterek miatt, mégsem tetszett - ehhez persze hozzájárulnak az ellenszenves vagy épp érthetetlen szereplők, a bemutatott tragédiák és a nyomott hangulat, amiben olvastam.

3/5

Kiadó: Partvonal
Kiadás éve: 2010
Eredeti cím: The Rose and the Yew Tree
Fordító: Vallasek Márta
Oldalszám: 248
Ár: - Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Agatha ​Christie olykor új vizekre evezett és Mary Westmacott álnéven finom rajzolatú, lélektani regényeket is papírra vetett. A titokzatosság homályából kibomló történetek főhősei látszólag hétköznapi emberek, ám mindegyikük életére elhallgatott igazságok terhe vet sötét árnyékot. Az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy gyilkosságig vigye a történetet; a krimi koronázatlan királynője hullák nélkül is sorsfordító konfliktus elé állít mindenkit.

Hugh Norreys harmincnyolc évesen, életének legboldogabb napján autóbalesetet szenvedett. Örök életére tolókocsiba kényszerült. Ettől kezdve különös szerepet kap a sorstól. Miután sokkal élesebben és érzelemmentesebben tudja megítélni embertársai cselekedeteit, egyre többen avatják be őt titkolt terveikbe, tárják fel előtte őszintén érzelmeiket és szándékaikat Lassan rá kell ébrednie, ő bénán sem passzív részese csak az eseményeknek, hanem aktív formálója – másokon keresztül. Egy nap különös látogatója érkezik: egy örmény nő, aki szinte akarata ellenére elvonszolja valakihez, akit ő egykor gyűlölt, aki pedig a halálos ágyán újra fel akarja tárni előtte a dolgok másik, a legigazibb arcát…