Kazuo Ishiguro - Napok romjai

Kazuo Ishiguro japán szerző évek óta a várólistámon szerepel: eddig két kisregényét olvastam. Először A dombok halvány képét, ami a bőröm alá mászott; másodikként pedig A lebegő világ művészetét, ami inkább csalódás volt. 

Két leghíresebb regényét már sok éve szerettem volna elolvasni: a Napok romjait és a Ne engedj el...-t. Épp egy éve vettem meg ezt a kötetet Helikon kiadásban, ezen a hétvégén végre belekezdtem. Néhány éve amúgy már beleolvastam egyszer, de annyira untam a narrátort, hogy akkor félbehagytam. Most hagytam magam elmerülni az elbeszélésében.

Mr. Stevens évtizedek óta Anglia egyik nagy múltú házában, a Darlington Hallban dolgozik főkomornyikként. A történet 1956 nyarán indul: jelenlegi munkaadója, az amerikai Mr. Farraday felajánlja neki, hogy ameddig ő sincs a kastélyban, addig utazzon el, kapcsolódjon ki. Elbeszélőnk hosszas megfontolás után úgy dönt él ezzel a lehetőséggel, de egyben szakmai célt is kitűz maga elé: meglátogatja Miss Kentont, az egykori házvezetőnőt.

Apró epizódokban bontakozik ki előttünk a múlt, amikor még Lord Darlington alatt, nagy létszámú személyzetet irányított, fő segítője és néha ellenfele Miss Kenton volt. Beleláthatunk, hogy Stevens mit tart életcéljának, szerinte milyen egy tökéletes főkomornyik, aki személytelenül, méltósága teljes tudatában irányítja a nagy ház mindennapjait, kezeli a néha szemtelen vendégeket és szinte sosem veti lesz ezt a tökéletes álcát. Lelki nyugalmát több esemény is megrengetné, ám Stevens teljesen elnyomja magában az érzelmeket - jól mutatja ezt apja sorsa, vagy Miss Kentonnal való kapcsolata. 

A jelenre nem veszteget olyan sok szót elbeszélőnk, de követhetjük ahogy Mr. Farraday szépséges autójával bejárja a környéket, ameddig el nem jut Miss Kenton - jelenleg Mrs. Benn lakóhelyéig. 

Izgalmas történelmi időszak elvenedik meg előttünk - az első világháború után az 1930-as évek, amikor a németek megítélése nagyrészt negatív volt - mégis Lord Darlington valamiféle könnyítést szolgáltatna neki, a nácibarát címkét nem tudja lemosni magáról. Erről csak közvetetten értesülünk Stevens elbeszéléséből, aki a végletekig védelmezi egykori urát és nem hajlandó elfogadni ezeket a pletykákat - mégis a történet több pontján nem reklámozza, hogy nála szolgált.

Úgysem lehet visszafordítani az időt. Az ember nem töprenghet örökösen azon, hogy mi lett volna másképp. Hanem be kell látnia, hogy van olyan jó sora, mint a legtöbb embernek, talán még jobb is, és hálásnak kell lennie érte.

Sztoikus, beletörődő figura bontakozik ki előttünk, akinek életcélja a tökéletes főkomornyik megtestesítése - ennek érdekében érzelmeit szinte teljesen elnyomja, néhány utalásból viszont érezzük, hogy valahol mélyen megéli ezeket.

Hallani néha, hogy igazi főkomornyikot csak Angliában talál az ember. Másutt csupán szolgák vannak, akárhogy hívják is őket. Hajlok rá, hogy osztozzam ebben a meggyőződésben. Odaát a kontinensen az emberek nem alkalmasak főkomornyiknak, mert természetüknél fogva képtelenek arra az önfegyelemre, amely az angoloknak sajátjuk. A kontinensen élő emberek – és rendszerint a kelták is, ebben nyilván egyetértenek velem – általában nem tudják fegyelmezni magukat az erős érzelmi felindulás pillanataiban, így a hivatásukkal járó hűvös fölényt csak a legkevésbé megpróbáló helyzetekben tudják megőrizni.

Miután megszoktam a terjengős monológokat, teljesen beszippantott ez a könyv, nagyon érdekes volt belelátni ebbe az életformába, hivatásba. Mai szemmel úgy gondolom, hogy Stevens az autizmus spektrumán mozog, erre utal hogy érzelmeit ennyire el tudja nyomni - vagy pedig tényleg azt bizonyítja, hogy teljesen a hivatástudatának él - ezt minden olvasó eldöntheti. 

Az 1993-as filmadaptációt is megnéztem - nagyjából pontosan adaptálja a regényt, de van néhány változtatás, egyszerűsítés. 

Folytatni fogom az életművét, most már tényleg sorra kerítem a Ne engedj el...-t!

5/5

Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 2021
Eredeti cím: The Remains of the Day
Fordító: Kada Júlia
Oldalszám: 300
Ár: 1799 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

A japán származású, Nobel-díjas brit szerző 1989-ben megjelent regénye a környezetéhez, a történelemhez, a mindenkori elvárásokhoz vakon igazodó ember szívszorító története.

Stevens, a főkomornyik utazása Angliában s egyúttal életének emlékeiben lélektani mélységével nemcsak varázslatos, hanem zavarba ejtő olvasmány is: a főhőssel együtt tűnődhetünk az igazi "méltóság" mibenlétén, az élet elveszett-elvesztegetett lehetőségein - s egyúttal a harmincas évek Angliájába is bepillantunk, legalábbis annak az angol arisztokráciának a világába, amely oly sokáig mint úriemberekkel próbált tárgyalni és barátkozni a náci Németország vezetőivel.

"Ez csak egy érzelmes szerelmi történet" - mondja a regény egyik szereplője, éppen azt sugallva, hogy a regény sokkal több annál: a történelmi vakságról, gyávaságról és az erkölcsösségnek álcázott meghunyászkodásról szóló örökérvényű regény.

Kazuo Ishiguro ezzel a könyvével robbant be a világirodalomba, elnyerte vele a Booker-díjat, s film is készült belőle Anthony Hopkins és Emma Thomson főszereplésével.