Kazuo Ishiguro - A dombok halvány képe

Először el akartam intézni egy pár soros molyos értékeléssel ezt a könyvet, aminek elolvasásához 24 óra sem kellett. Ám minél többet gondolkoztam róla, hogyan foglaljam össze a véleményemet, egyre több érdekes gondolat jutott eszembe.

Ez volt az első könyvem Ishigurótól, akinek a műveit kerülgettem már egy ideje a hírneve, a díjai, na és az 1001 könyves lista miatt is. Úgy alakult, hogy épp a legelső regényével kezdtem az ismerkedést: A dombok halvány képe 1982-ben jelent meg először. 

Elbeszélőnk Ecuko, aki visszaemlékezik arra az időszakra, amikor Nagaszakiban élt, majdnem friss házasként és első gyermekét várta. A regény jelenében már Angliában él egyedül, és kisebbik lánya, Niki látogatja meg. 

A múltbeli részben Ecuko megismerkedik az egyik közeli, régi házban élő Szacsikóval, aki egyedül neveli kislányát, Marikót. Furcsa az anya-lánya páros: Ecukó többször is figyelmezteti a nála néhány évvel idősebb anyát, hogy Marikó verekedett, eltűnt, veszélyben lehet - ám Szacsikó könnyen elhajtja, mondván nem lesz semmi baja a kislánynak. Később elmeséli, hogy Marikó átélt néhány traumatikus élményt a város bombázása alatt - ez magyarázatot ad, hogy miért 'lát' gyakran egy idősebb nőt, aki el akarja vinni őt. Szacsikó - nincs kimondva de - egy rossz anya: hiábaa indokolja meg, többször elismételve Ecukónak, hogy mit miért tesz, igazából a saját vágyai hajtják. Többször kijelenti azt is, hogy nincs mit szégyellnie, de valójában szégyelli, hogy egy lerobbant házban lakik, özvegy, és egy csélcsap amerikai katonával kavar, aki csak hitegeti, hogy Amerikába viszi őket. Ecukó nem bírál, de a jelenbeli szál eseményeit megismerve, a könyv végén rájövünk, hogy több hasonlóság volt kettejük között. 

Spoiler (jelöld ki ;))

Mivel nem sokat tudunk meg Ecukó múltjáról, ezért eszembe jutott, hogy Marikó alakjában saját magát jelenítette meg? Az átélt traumákat erre a kislányra és anyjára kivetítve meséli el? 

A másik furcsaság, hogy nem beszél elsőszülöttje, Keiko sorsáról - csak néhány odavetett mondatban, hogy második férje nem igazán tudott az apja lenni, ill. hogy nagyon magába fordult mielőtt elköltözött volna a családtól. - Lehet, hogy valójában Marikó ő volt, a traumatizált, vadóc kislány? Vagy csak a fent említett rossz anya párhuzam miatt emlékezett vissza rájuk?

A könyv egyes részei kimondottan hátborzongatóak: amikor a folyóparton, a mezőn keresgélik Marikót - többször is, amikor Ecukó rátalál, megrémíti a gyereket, és miért van egy kötéldarab a bokáján...? Utánaolvastam és más is úgy értelmezte ezt a rész, hogy maga Ecukó a gyerekgyilkos, aki említenek egy helyen a könyvben - ezért mászkál folyton utána...

Spoiler vége.

Amilyen rövid ez a kisregény, annál többről szól: egyrészt Japán elszenvedett traumájáról, a nyugati kultúra térhódításáról, a japán nők alárendelt helyzetéről. Másrészt egy nagyon furcsa anya-lánya kapcsolatról, ill. akár egy megbomlott elméről...

A bőröm alá mászott ez a könyv, nagyon mást vártam - és amikor letettem órákig csak gondolkoztam rajta, hogy melyik gondolatmenetem lehet az igaz. Nem szívesen csillagoztam, mert első blikkre azt mondtam rá, hogy nem tetszett, a sötétben hagyott. De a hátborzongató 'játék', amit a spoilerben kifejtek, tetszett - egyedivé tette, mindenképpen több van ebben a kisregényben, amit a fülszöveg, vagy néhány értékelés sugall...

4/5

Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2014
Eredeti cím: A Pale View of Hills
Oldalszám: 198
Ár: 2990 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Két ​távoli világ: a II. világháború után lassan újjáéledő, magára találó Japán és a közelmúlt Angliája. Ecuko mindkét világ részese. Előbbiben első gyermekével várandós, ami a boldog jövő ígéretét hordozza, és legalább annyi fenyegetést is. De ezer szál köti a múlthoz, a hagyományos japán élethez, ahol a férfi, az apa, a férj szava az úr. Utóbbiban, harmincegynéhány évvel később Ecuko egy családi tragédiát követően már tudja, mit tartogatott számára a jövő: az ígéreteket vagy a fenyegetéseket váltotta-e be. 
A szűkszavúan, visszafogott stílusban elbeszélt, mégis a történelem és a lélek mélységeit feltáró történet két szálon játszódik: Ecuko angol vidéki házában, ahol látogatóba érkezett lányával beszélget, valamint a háború utáni Nagaszakiban, ahol összebarátkozik a nála idősebb Szacsikóval, segít neki a gyereknevelésben, és férje meg apósa közt őrlődve éli a gyermekvárás mindennapjait. Ishiguro feltár, de nem elemez. Az olvasóra bízza, mit érez és mit fejt meg a fojtott légkörből, a szereplők álmaiból, kisszerű és töredékes párbeszédeiből. Nincs kimondva szinte semmi, csak halványan sejlenek fel az árnyak: az erőskezű apa, akinek tekintélyéből már alig maradt valami, a tiszteletet, sőt szolgai alázatot követelő férj, a gazdag család maradéka és a nevelés felelőssége elől a semmirekellő amerikai ígéreteibe menekülő barátnő, a sérült kislány – a háború pusztítását túlélt városnegyedek, emberek körvonalai. Halvány látkép, de az olvasóban örökre megmarad. 
Kazuo Ishiguro A dombok halvány látképe, a japán származású angol író első regénye 1982-ben született, és rögtön komoly elismerést hozott szerzőjének. Második regénye, A lebegő világ művésze még szélesebb körben tette ismertté írója nevét, majd a világhírt a Napok romjai hozta meg számára, amelyből emlékezetes film készült. Negyvennél is több nyelvre lefordított műveit számtalan irodalmi díjjal jutalmazták. Regényíróként és novellistaként tartják számon, de forgatókönyveket, sőt dalszövegeket is ír.