Csing Li - Sinrin-joku


Az elmúlt évek trendjének köszönhetően sorra születtek a különféle életmódkönyvek, amelyek egy-egy nemzet jellegzetes időtöltéseit, hétköznapjait mutatták be. Az északi népek életmód bölcsességei (hygge, lagom, sisu) után jönnek a japánok! :) Az erdőfürdőzés, vagyis a sinrin-joku egy hagyományos japán módszer arra, hogy kikapcsolódjanak, csökkentsék a stresszt és összhangba kerüljenek önmagukkal.

Erről a fogalomról először tavasszal hallottam, amikor a könyvfesztivál idején a HVG Kiadó megjelentette Mijazaki Josifumi Sinrin-joku címmel írt könyvét. Ez a várólistámon is volt, ám a könyvtárban előbb került a kezembe a Kossuth Kiadónál - szintén idén áprilisban - megjelent könyv dr. Csing Litől. Azóta az Alexandra Kiadótól is olvashatunk a témában: M. Amos Cliffordtól Az ​erdőfürdőzés kézikönyvét.
buzzfeed
Az időtöltés a természetben persze nem japán találmány, említik a fent emlegetett északi népek is és szerencsére mi magyarok is szeretünk kirándulni, túrázni. Viszont Dr. Csing Li adatokkal és tanulmányokkal támasztja alá azt, amit eddig is tudtunk vagy sejtettünk a jótékony hatásairól. 

A könyv bevezetésében olvashatjuk, hogy miért éppen Japánban alakult ki ennek a szabadidős tevékenységnek 'kultusza'. Megismerkedhetünk röviden a japánok természethez kötődő ünnepeivel, szertartásaival (ikebana - virágok elrendezésének művészete, cukimi - ami az őszi holdnézés).

Dr. Csing Li orvosként tanulmányozta, hogy milyen hatással van a természetben, erdőben, parkokban töltött idő a szervezetünkre. Megállapítja, hogy a modern kor emberét érő mindennapos stresszből legjobban a természetben töltött idő tudja regenerálni - erre több kísérletet és történetet is hoz.
"Kétórányi erdőfürdőzés képes lekapcsolni bennünket a technológiáról és lelassítani a szervezetünket. Mert az erdő visszatérít a jelen pillanatához, oldja a stresszt és ellazít. Ha sikerül mind az öt érzékelési csatornán befogadni a természetet, meríthetünk a természeti világ számtalan jótéteményéből." 
Csak néhány jótékony hatás: 
- csökkenti a vérnyomást,
- javul a vérkeringés,
- javítja a koncentrációs képességet,
- növeli az energiaszintet,
- erősíti az immunrendszert,
- csökkenti a rákos megbetegedések esélyét.

Mindezt több tényezőn keresztül fejti ki: a látvány, a csend (amire a városokban élőknek még nagyobb szüksége van), a belélegzett mikrobák (mycobacterium vaccae*) és illatok.
"A *baktérium azokat a neuronokat aktiválta, amelyek az immunrendszerünkkel függenek össze, és ez alapján feltételezhető, hogy szoros a kapcsolat az immunrendszerünk és az érzelmeink között. Röviden, az erdei talaj erősíti az immunrendszert, és a megerősödött immunrendszer miatt boldogabbnak érezzük magunkat."
Csing Li ír a könyvben arról, hogy a sinrin-joku miképp vált terápiás eszközzé Japánban: melyek azok a helyek ahol profi segítséggel járhatunk végig egy útvonalat, de persze gondol a világ többi részén élőkre is - megmutatja, hogy akár egy városi parkban hogyan "fürdőzhetünk". Ad tippeket arra is, hogy az otthonunkban, vagy akár a munkahelyi környezetünkben hogyan tudunk természetes, stresszoldó körülményeket teremteni. Ebben nagy szerepe van az illóolajoknak, a kilátásnak, sőt már az is segítség ha természetes tájat ábrázoló képet láthatunk.

Dóri / theodora (@dora_w89) által megosztott bejegyzés,
A könyv több gyönyörű képet is tartalmaz a tárgyalt erdőkről, útvonalakról - szívesen ellátogatnék Japánba :) Amit viszont itthon, helyben meg tudok tenni és amiért hálás vagyok: a közeli sok erdőért, parkért (akár a munkahelyem előtt is). Az egyik nyári - és őszi  - tervem lett, hogy minél több hétvégét töltsünk a természetben. 

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretnék csökkenti a stresszt az életükben, vagy kíváncsiak a japán kultúra és életmód egy részletére. Szeretném a fent említett két könyvet is elolvasni összehasonlításként, de ebből mindenképp szeretnék egy saját példányt is :)

5/5

Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: Shinrin-Yoku: The Art and Science of Forest Bathing
Oldalszám: 320
Ár: 3490 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
A japán SINRIN-JOKU kifejezés jelentése „az erdei atmoszféra magunkba szívása” avagy „erdőfürdőzés”. Ez a szemlélődésre épülő módszer az erdei tartózkodás során az érzékszerveink aktiválását célozza a tudományosan igazolt jótékony hatások érdekében, hogy ezáltal kiegyensúlyozottabbá, boldogabbá váljunk, és a test önmagát gyógyíthassa meg. A szerző a SINRIN-JOKU szakértője. Kutatásai igazolták, hogy a növények közelében eltöltött idő csökkenti a stresszt, normalizálja a vérnyomást, energiával tölt fel és erősíti az immunrendszert. A kötetben a fák mágikus erejét szemléltető kísérleti eredményeket és érdekes történeteket is olvashatunk, emellett Dr. Csing Li praktikus tanácsokkal látja el mindazokat, akik szeretnék megtapasztalni az erdőfürdőzés jótékony hatásait. A világsikerű Hygge szerzőjének ajánlásával.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.