Jane Harper - Aszály


Erre az ausztrál krimire Lobonál figyeltem fel és ezen a nyáron mindenképpen sorra akartam keríteni. Jane Harper ausztrál újságíró és ez az első krimije, ami viszont egyből egy sorozatkezdő kötet. Force ​of Nature címmel tavaly már megjelent a második könyv, amiben szintén ugyanaz a karakter nyomoz, mint ebben.

Aaron Falk 20 év után tér vissza szülővárosába, Kiewarra-ba. Az apropó egy tragikus és borzalmas esemény: gyerekkori barátja, Luke Hadler megölte feleségét, kisfiát, majd magával is végzett - egyedül 13 hónapos kislánya életét kímélte meg. Falkot Luke apja hívja vissza, és egy múltbeli ügyre utalva kényszeríti finoman, hogy vizsgálja meg az ügyet. Aaron sikeres pénzügyi nyomozó Melbourne-be, ezért reménykedik benne Gerry Hadler, hogy ő ki tudja deríteni miért történt ez a tragédia. 
A nyomok első ránézésre egyértelműek: a nagy aszály miatt a kisváros egyre több farmere került nehéz helyzetbe: lehet, hogy Lukenak is anyagi gondjai voltak, ami miatt bekattant és nem látott más kiutat? Vagy ahhoz az eseményhez van mindennek köze, ami 20 éve történt, ami miatt Falk és az apja elmenekült Kiewarrából? 

Jane Harper jó stílusban és ügyesen építette fel a könyvét - folyamatosan izgalomban tart, ahogy kibontja a jelenbeli és a múltbeli eseményeket. Egyre jobban megismerjük ennek a vidéki kisvárosnak a hétköznapjait, a nehézségeit - és ahogy például az Ítéletben, itt is látjuk, hogy egy közösség milyen könnyen össze tud fogni, néhány alaptalan vád alapján, hogyan tudja megkeseríteni valaki életét. 

Dóri / theodora (@dora_w89) által megosztott bejegyzés,
Kicsit jobban vonzott a múltbeli szál: Luke és Aaron gyerek- és kamaszkora, barátságuk, később a vetélkedésük, és egyik barátnőjük rejtélyes halála. Több szörnyűség is történik a könyvben - kezdve az alaphelyzettel, de Ellie karaktere még több szívfájdalmat tartogat minél többet megismerünk belőle.
A jelenbeli szálban tetszett ahogyan Aaron karakterét bemutatta az írónő néhány odavetett mondattal, utalva az apjával való kapcsolatra, a felnőttkori magányosságára. A kiewarrai rendőrtiszttel, Racoval való ismeretsége és akár barátsága ellensúlyozta a tragédiákat, a nyomasztó komorságot ami amúgy áthatja a könyvet.

A könyv végére szépen összeérnek a szálak, és minden értelmet nyer - a múltban és a jelenben is. Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretnének egy kicsit különlegesebb krimit olvasni, ami nem csak hogy jól van megírva, a cselekmény felépítve, hanem egy kicsit egzotikus környezetbe is elvisz.
(Kíváncsi vagyok a Force of Nature-re is, remélem a kiadó ezt is elhozza nekünk magyarul!)

5/5

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: The dry
Oldalszám: 380
Ár: 3490 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Ki ​ölte meg valójában a Hadler családot?Luke Hadler előbb a feleségével és fiával végez, aztán önmagával is. Kiewarra farmerközössége napi szinten szembesül élet-halál kérdésekkel. Ha valaki egy ilyen helyzetben megtörik, hát…Miután Aaron Falk szövetségi ügynök visszatér Kiewarrába a temetésre, kénytelen szembenézni azokkal az emberekkel, akik húsz évvel korábban kivetették maguk közül. Amikor azonban bevonják a nyomozásba, hamar elkezd kételkedni abban, hogy Luke volt az, aki végzett a családjával.Miközben egyre mélyebbre ássa magát az ügyben, felszakadnak egyes régi sebek, és újak is keletkeznek. Falk és gyerekkori barátja, Luke ugyanis osztozott egy titkon. Egy titkon, amiről Falk azt hitte, már rég a múlté. Egy titkon, amit Luke halála lassan a felszínre hoz.Jane Harper tizenhárom évig dolgozott újságíróként Angliában és Ausztráliában. Jelenleg Melbourne-ben él, és többek között a Herald Sun című napilapba ír. Az Aszály az első regénye, amelyet több mint húsz nyelvre fordítottak le, a megfilmesítés jogait pedig Reese Witherspoon vásárolta meg.

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy neked is bejött, remélem a folytatást is hozzák magyarul :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy Neked is tetszett, szerintem jól felépített, izgalmas helyszínen játszódó krimi volt, ami kicsit eltért attól, amit általában olvasni szoktam. Én is figyelem, h a kiadó bevállalja-e a következő részt.

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.