Christina Henry - Piros

Christina Henry egyik legutóbb megjelent regénye a Piroska történetét adaptáló, posztapokaliptikus Piros. Több mesehőst feldolgozó könyve is megjelent: Alice-ről, vagy Pán Péterről, de önálló urban fantasy sorozatával futott be a 2010-es években (Black Wings).

A Piros története sokban emlékeztetett A magvető példázatára, amit szeptemberben olvastam: adott egy fiatal, de érett lány, aki a közeledő veszély esetére felkészül; még ha szülei, testvérei nem is adnak neki igazat, kicsit kinevetik a félelmei - és a felkészültsége miatt. 

A cselekmény egy brutális és feszült jelenettel kezdődik, amiben szerepet kap Piros fejszéje és egyből érezhetjük milyen világba is csöppentünk. 

A regény 2019-ben jelent meg, ezért különösen hátborzongató volt arról olvasni, hogy egy járvány hatására esett szét a társadalom. Ahol a köhőgős betegség felütötte a fejét az emberek elkezdtek kifordulni magukból, a boltokat kirabolták, fokozatosan eltűntek a szolgáltatások. A kormány táborokba szállította a túlélőket, ám több szabadcsapat is szerveződött, akik nem akartak bevonulni. Piros sem hajlndó ezt tenni: olvasmányai és kedvenc filmjei alapján felkészült. Összeállította a túléléshez szükséges felszerelésekből a hátizsákját, amit otthon is folyton maga mellett tartott. Szüleit és bátyját is meggyőzte, hogy szerelkezzenek fel és induljanak el nagymamája házához, ami a vadon közepén áll, ahol biztonságban lehetnek. A regény első oldalai alapján tudjuk, hogy ez a terv nem sikerül. A váltakozó fejezetekben fokozatosan bontakozik ki a múltbeli szál, amiben megismerhetjük hogy jutott el oda, hogy egyedül - egy jól felszerelt hátizsákkal és egy éles fejszével járja az amerikai vadont. 

Soha nem az Esemény – betegség, aszteroida, atomháború, bármi – volt a probléma. Hanem hogy mit csinálnak utána az emberek. És az emberek mindig a legalacsonyabb szintjükre süllyedtek le, amikor a dolgok rosszra fordultak.

tumblr
Rövid, pörgős fejezetekből épül fel a regény, sok helyen kimondottan filmszerű - sőt utal is rá, ha ez egy film lenne a főszereplő hogyan viselkedne az adott helyzetben. Piros karaktere egy erős lány, aki gyerekkori balesete miatt műlábbal teszi meg az utat, ráadásul afroamerikai anyától és fehér apától született, ami ad egy újabb csavart a történetének. Nagyon határozott, logikusan szervezi meg az útját és nem fél megvédeni magát... 

A regény egyrészt egy népmese-feldolgozás, retelling, másrészt egy karakterközpontú posztapokaliptikus horror-történet. A járványról és hatásairól közvetve szerzünk tudomást - a könyv hangsúlya a női karakterfejlődésen van és a társadalomkritikai szálon. A testvérek közti kapcsolat is megjelenik a regényben, amivel komoly lélektani problémák is előkerülnek: a bűntudat, a testvérek közti dinamika és erőviszonyok.

Azoknak ajánlom ezt a regényt, akik nem riadnak vissza a horrorelemekkel operáló regényektől, nekem egyes jelenetek már túl erősek voltak - de ezzel is tágítottam a komfortzónámon. 

Beleolvasó

4/5

Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2021
Eredeti cím: The girl in red
Fordította: F. Nagy Piroska
Oldalszám: 258
Ár: 3990 Ft (Rendeld meg akciósan a kiadótól ;))
Borító: 5/5

Fülszöveg

Az ​örök klasszikus, „Piroska és a farkas” meséjének posztapokaliptikus időkben élő hőse nem is olyan védtelen, mint amilyennek látszik.
Felütötte a fejét a Járvány, amely megtizedelte a lakosságot, a túlélők pedig karanténtáborokba kényszerültek, ahol arat a halál, a romlás és a betegség. Egy fiatal lány egyedül próbál elmenekülni, és életben maradni egy olyan világban, amely semmiben sem hasonlít ahhoz a másikhoz, amelyben felnőtt, amely tökéletesen biztonságos, normális és unalmas volt… egészen három hónappal ezelőttig.
A piros kabátos lánynak nincs más lehetősége, mint átvágni az erdőn a nagymama házához, ám senki sincs biztonságban egyedül a rengetegben. Éjszaka előjönnek rejtekhelyükről a ragadozók: farkasok, kojotok, kígyók, mindenféle teremtmények. Vannak azonban a vadállatoknál is fenyegetőbb veszedelmek. Férfiak sötét vágyakkal és gonosz szándékokkal. Egyenruhások, bizalmas információk, halálos titkok és könyörtelen parancsok hordozói. És néha, nagy ritkán, jön egy mindezeknél is rosszabb valami…

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.