Daphne du Maurier - A Manderley-ház asszonya
Véletlenül alakult úgy, hogy épp az új film premierje előtt sikerült befejeznem a könyvet - ill. holnap jelenik meg a GABO Kiadónál filmes borítóval a regény ;) Jól időzítettem, na!
Volt egy olyan előfeltevésem, hogy az egész könyv egy nyomasztó - kastélyban bolyongó történet lesz, ehhez képest a napfényes Monte-Carlóban indul. Elbeszélőnk egy fiatal lány, aki egy idősebb hölgy, Mrs. Van Hopper társalkodónője. Napjaik viszonylag eseménytelenül telnek a monte-carloi szállodában. Mrs. Van Hopper minden alkalmat megragad, ha ismerősökkel beszélgethet, és előszeretettel erőszakolja rá a társaságát bárkire. Mindezt névtelen narrátorunk ellenérzésekkel figyeli, ő maga teljesen a háttérbe húzódik, tisztában van vele, hogy sem származása, sem neveltetése nem vívja ki környezete megbecsülését.
forrás |
Később megismerhetjük a de Winter család birtokát, Manderleyt - ami olyan mint egy mesében: a tenger mellett fekszik, sűrű erdő veszi körül és csodaszép kertek, rododendron bokrok. A ház maga hatalmas, tele értékes műtárgyakkal, könyvtárszobával, az újonnan berendezett keleti szárnnyal és lezárt, tengerre néző nyugati oldallal.
Narrátorunk teljesen idegen ebben a világban, de fokozatosan deríti fel szépségeit és sötét titkait. Bele kell tanulnia milyen egy előkelő házban élni, annak minden hétköznapi kényelmetlenségével. Naiv, ártatlan és nagyon félénk lány, de mindent megtesz annak érdekében, hogy helytálljon, jó társa legyen a nála idősebb férfinek. Sokat ábrándozik, ismerős volt, ahogyan elképzelte előre egy-egy helyzet lehetséges kimenetelét és persze a legtöbbször teljesen feleslegesen rémíti meg magát...
"… Mindez tegnap volt. Ma pedig továbbmegyünk, mások vagyunk, mint tegnap voltunk, talán csak egy árnyalattal különbözünk tegnapi önmagunktól, de mégis mások vagyunk. Soha többé nem lehetünk azok, akik tegnap voltunk."
Eközben mindenhol érzi az első feleség, Mrs. de Winter árnyékét - az ízlése, a szokásai és a tárgyai veszik körül és a személyzetben is van egy hozzá végtelenül hű szolga, Mrs. Danvers. Minden régi ismerős összeméri őt Rebeccával, az elejtett megjegyzésekből szép fokozatosan rajzolódik ki az ő alakja, harmadik főszereplőként.
A regényben láthatjuk, hogy milyen lehet másodiknak lenni - megfelelni elvárásoknak, amik nem is róla szólnak, hanem a szerepének. A kommunikáció hiánya, a belső félelmek sok problémát okoznak az a kapcsolatokban, nem igazán tudjuk a regény közepén, hogy merre tart az egész.
Baljós, feszült hangulat járja át a regény jó részét, már az első oldalakból érezzük, hogy a narrátor kerülgeti az igazi témát. Elidőzik a monte-carlói időszaknál, bár magáról nagyon keveset mesél. Már szinte a regény elején érezzük, hogy valami szörnyű titkok lappang a de Winter család életében - eközben vonz bennünket a gyönyörű helyszín, a birtok és a csodaszép ház. A könyv végére a feszültség több részletben oldódik fel - fény derül a titkokra, elbeszélőnk rádöbben feltételezései helytelen voltára és többszörös megoldást kapunk.
Lassú hangvételű, fokozatosan építkező regény A Manderley-ház asszonya, ami meglepő fordulatokkal szolgál. Nagyon élveztem ahogy aprólékosan mutatja be a világát, nő a feszültség és egészen gótikus hangulatba csap át. Krimi, fejlődésregény, romantikus történet (?), thriller - mindez a 20. századi vidéki Angliájában. Nagyon - nagyon tetszett! Határozottan újraolvasós!
Ki is vettem a szerzőtől a Madarak c. novelláskötetét, amit Amadea is ajánlott korábban.
5/5
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1986
Eredeti cím: Rebecca
Fordító: Ruzitska Mária
Oldalszám: 546
Ár: antikvár
Borító: 3/5
Fülszöveg:
"Nesztelen léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián – ez Manderley. De baljósan vöröslő rododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormolása – ez is Manderley. Szertartásos étkezések, vizitek és vendégfogadások, séták a Boldog-völgyben, és készülődés a jelmezbálra – ennyiből áll Manderley lakóinak élete, legalábbis a cselédség meg a garden party szerencsés meghívottai szemében. Ám a mindvégig névtelen főszereplő, az érzékeny idegrendszerű új úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés. Mert félelem mérgezi az itt élők lelkét: a fiatalasszony a halálfej arcú Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott Rebecca kísértetétől – ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyre, és kiűzetik onnan. Maxim de Winter a bűntett leleplezésétől és a botránytól retteg – de lényegében ő is Manderleyt fél elveszteni, mint ahogy Manderley kedvéért tűrte oly soká, néma cinkosként, egy démoni asszony aljasságait. Sejti-e vajon, hogy – bár az igazságszolgáltatástól megmenekült – végül is ezért kell bűnhődnie, s éppen Manderley lángjainál – s vele együtt az ártatlanoknak is? A Hitchcock-film alapjául szolgáló regény páratlan sikerét, a hátborzongatóan izgalmas cselekmény mellett, bizonyára az is magyarázza, hogy rendkívül finom pszichológiával érzékeltette a harmincas évek Európájának szorongásos életérzését, gyáva meghunyászkodását – s tette ezt 1938-ban, egy évvel a Manderleyk egész féltett világát felperzselő tűzvész előtt."
Annyira örülök, hogy tetszett :) és igen, csak megerősíteni tudom, határozottan bírja a többszöri újraolvasásokat is.
VálaszTörlésÉn is nagyon kíváncsi vagyok az új feldolgozásra :)
Csodálkozom, hogy ennyi ideig kerülgetted, annyira neked való könyv! De néha tartunk ezekről, vagy csak a hangulat hiányzik hozzá... még jó, hogy a könyvek türelmesek.
VálaszTörlésA Madarak is nagyon jó, érződik benne ez a De Maurier-i feszültség.