Philip Pullman - A Titkos Birodalom

2018 elején olvastam újra Philip Pullman népszerű trilógiáját (Az Úr Sötét Anyagai) és az előzményregényt, mellyel egy új sorozatot indított el. A La ​Belle Sauvage a Por könyve sorozat első kötete, melyben megtudjuk hogyan került Lyra az oxfordi Jordan Kollégiumba. A Por Könyve 2. kötete ehhez képest 20 évet ugrik az időben, vagyis 7 évvel A borostyán látcső után játszódik, ami miatt még izgalmasabb a trilógia rajongóinak. 

A bejegyzés spoileres, ha még nem olvastad Az Úr Sötét Anyagai könyveket ;)

Lyra a Szent Zsófia kollégiumban tanul, de továbbra is az otthonának mondhatja a Jordant. Belevetette magát a tanulásba, a történelembe és a filozófiába. Mindeközben egyre jobban megromlik a viszonya daimonjával. A holtak birodalmában tett látogatás után képesek fizikailag eltávolodni egymástól és ezt Pan ki is használja. Rászokott arra, hogy egyedül barangoljon és már nem oszt meg mindent Lyrával. Nem tudnak beszélgetni, ha mégis megteszik, annak vitatkozás a vége... Pan egyik esti kiruccanása alkalmával tanúja lesz annak, hogy két férfi megöl egy harmadikat. Az áldozat halála előtt néhány szót beszél Pannal és rábízza a tárcáját, mert tudja hogy a gyilkosai azt keresik. 

Lyra és Pank elkezd nyomozni a halott férfi után, eközben saját múltjuk fontos szereplőit is megismerik. Felbukkan Malcolm Polstead, Hannah Renf és az Oakley Street szervezete. De ha még mindez nem lenne elég bonyolult, egy vita után Pan elhatározásra jut - elszökik Lyrától. Európába indul, hogy megoldást találjon a kettejük közti ellentétre, és ráébressze a lányt hogy vissza kell találnia önmagához. 

A Financial Times cikkénél találtam ezt az illusztrációt - ami Kisteleki Dóra alkotása! :O 

A halott botanikus, harcok a rózsaolaj körül, egy titokzatos hely daimonoknak, és a Magisztérium sokféle egységének térnyerése bonyolítja a cselekményt. 

Sokkal sötétebb, bonyolultabb ez a kötet, mint az eredeti trilógia vagy akár a La Belle Sauvage - nem is hívnám ifjúságinak. Érettebb témákkal foglalkozik, mint például a meghasonlás önmagunkkal, a vonzódás és a szexualitás (na jó ez nem olyan nagy mértékben, de felbukkan), a politikai manőverek és a menekültkérdés. Mindezt Pullman egy roadtripbe csomagolja be, ami Angliától egészen a Közel-Keletig tart. 

Pan, Lyra, Malcolm és még néhány szereplő szemszögén keresztül követhetjük az eseményeket, és csak fokozatosan tisztul a kép - sőt a könyv végére még több kérdésünk van! A daimonok természetéről, az elválásról is többet megtudunk - ami tovább bontja azt a cuki világképet, ami Az arany iránytű bemutatott. 

"Az értelem juttatta ebbe az állapotba. A logikát emelte minden más képesség fölé. Az eredmény: a legmélyebb boldogtalanság, amit életében érzett."

Láthatjuk hogy Lyra mennyire megváltozott az eredeti trilógia végtelenül bátor, pozitív és határozott kislányából hogyan lett óvatos, magányos és talán megkeseredett fiatal nő. Nem is teljesen világos számomra, hogy épp ő hogyan kételkedhet a világát átjáró mágia, és a "titkos birodalom" létezésében. 'Okos' könyvek és esszék kiforgatták a gondolatai, és ez a legfőbb oka hogy Pan már nem ismert rá, ez volt az oka a folyamatos feszültségnek kettejük között. Pullman Lyra utazása során tovább árnyalja erről a világról alkotott képünket, megmutatja hogy milyen sorsok léteznek még, több daimon nélküli ember is járja a világot. 

Bevallom a könyv felétől elkezdtem megunni a könyvet, sokszor ismételte magát, valahogy nem jutottunk előre. Nem értettem Lyra viselkedését, de Pan szökésének se láttam sok értelmét. Abban bízom, hogy a tervezett lezáró rész (?) magyarázatot ad mindenre és lerántja a leplet azokról a titokzatos helyekről, amikről említést tettek ebben a kötetben. 

4/5

Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2020
Eredeti cím: The Secret Commonwealth
Fordító:  Kleinheincz Csilla 
Sorozat: A Por Könyve 2.
Oldalszám: 648
Ár: 3990 Ft
Borító: 5/5*

Fülszöveg:

Húsz év telt el a La Belle Sauvage kalandjai óta, és az akkor még csecsemő Lyra mostanra fiatal nővé cseperedett. Hét éve hagyta ott élete szerelmét, Will Parryt az oxfordi botanikus kert padján a nagy sikerű Északi fény-trilógia (Az Úr sötét anyagai) végén. Lyra kapcsolata Pantalaimonnal ismeretlen utat jár be, miközben mindketten titkos és veszedelmes társaságok hatalmi játszmáiba keverednek. Malcolm, az egykori csónakos fiú, egy különleges gyermek megmentője, immár erős férfi, akit kötelességtudata szintén utazásra kényszerít. Mindhárman el kell, hogy hagyják Oxfordot, hogy Európán át Ázsia szívében keressék az elveszett titkokat: egy daimónok lakta várost, a sivatag szívének rejtélyét és a megfoghatatlan Por misztériumát.

1 megjegyzés:

  1. Köszi, tetszik, amit írtál róla - mármint arra gondolok, hogy a kritikai elemek ellenére kedvcsináló nekem, mert valahogy nagyon másnak tűnik, mint a Belle Sauvage, ami szerintem konkrétan egy fos lett... Lyra és Pan jobban érdekel, bár az ilyen értelmetlen csiki-csukikat (jóban vagyunk, nem vagyunk jóban, egyek vagyunk, elmegyek) a szerelmi kapcsolatokban is gyűlölöm a könyvekben, de talán mégis megér egy misét ez a következő rész. Mindenesetre nem prioritás, lehet, hogy megvárom még a befejezőt is, hogy kijöjjön, mire elolvasom/meghallgatom. :)
    A rajt tök jó, pláne hogy magyar a készítő! :O :D

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.