Néhány könyvről röviden | 2023 február

Februárban 8 képregényt olvastam - háromról már írtam egy közös posztban, itt a 'maradék' + két Harry Potter világba tartozó ekönyv.

Rainbow Rowell – Sam Maggs: Fangirl: Manga 2.
A Fangirl regényt évekkel ezelőtt olvastam, nagyrészt tetszett – ezért is voltam kíváncsi a manga/képregény adaptációra.
A regényt 4 kötetben dolgozzák fel: a második részben Wren kicsapongásait, ill. Cath és Levi kapcsolatának alakulását követhetjük. Kiderül Levi miért tanul mindig Reagennel, vagy újabban Cath-el. Cath egyre jobban nyit a többiek felé, bár elég nehéz ez számára. Megtudhatjuk édesanyjuk hogyan hagyta el őket, amikor gyerekek voltak – érthető, hogy Cath miért zárkózik teljesen magába. Wren a teljes ellentéte, miután az egyetemre kerülnek teljesen új élményeket szerez, barátkozik – ismerkedik, még ha ezzel a frászt is hozza testvérére.
Levi nagyon cuki volt, az ő jelenetei tetszettek a legjobban ebben a részben.
Kapunk néhány Simon és Baz jelentetet is – bevallom én félbehagytam a Csak így tovább-ot, nem tetszett a világa – de így képregényként tetszett.
Folytatni fogom majd a sorozatot, jó volt újrázni egy kicsit ezt a regényt. Olvassatok Rainbow Rowellt! ;)
4/5

Sarah Andersen: Csodabogár
Nagyon jól esett most ennek a vicces, cuki képregénynek az újraolvasása. Cicák, fura dolgok, a 20-as évek bizonytalansága jelenik meg. Mindig vevő leszek Sarah Andersen alkotásaira, sok dolgában magamra ismerek :)) „Azért szorongunk mert.” – oldalon most hangosan fel is nevettem xD
5/5

J. K. Rowling: Short Stories from Hogwarts of Power, Politics and Pesky Poltergeists
Már egy ideje a várólistámon volt ez a kiegészítő ekönyv, a sorozatból olvastam már egyet J. K. Rowling: Short Stories from Hogwarts of Heroism, Hardship and Dangerous Hobbies.
Ebben a részben kevésbé szimpi karakterek, érdekes háttértörténetét ismerhettem meg. Umbridge, Lumpsluck, Mógus és Hóbort életrajzához kaphattunk kis adalékokat, róluk most először olvasam ilyen részletesen.
Ezen kívül a Mágiaügyi Minisztérium rövid kronológiáját is közölték ill. a bájitalfőzésről néhány tudnivalót. Érdekes volt, hogy a Százfűlé-főzet alapanyagai beszélő nevek, Rowling a hatásuk, jellemzőjük alapján kombinálta össze őket.
Nekem ez most nagyon tetszett, folytattam is az olvasást egy másik kiegészítő kötettel. :)
5/5

A Journey Through Charms and Defence Against the Dark Arts
Ebből a részből több infó már ismerős volt A mágia története kötetből, így nem okozott olyan húha faktort, mint a korábbi Pottermore-os kiegészítő kötetek.
Különféle, nem csak angolszász! mágiatörténetről olvashatunk röviden, megtudhatjuk mire használták az abrakadabra varázsigét, minek a jelképe volt a kígyó a történelem során, ill. néhány mágikus teremtményről is szó esik.
4/5

Brian Herbert – Kevin J. Anderson: Dűne: Atreides-ház 3.
Tavaly nyáron olvastam az Atreides-ház történetét feldolgozó képregény első két részét, hogy egyfajta alapozást nyerjek a Dűne világhoz (a regények elolvasása nélkül).
A harmadik részben Leto Atreides herceg magára marad: apja elhunyt egy bikaviadalon, ami úgy tűnik nem volt véletlen… Ráadásul Harkonnen báró egy aljas húzása miatt félő, hogy elveszti minden vagyonát, sőt még talán az életét is.
Ám a sorsa több okból fontos, így más szereplők is bekapcsolódnak a politikai játszmába.
Jól követhető, kompakt cselekménnyel operál ez a kötet (4 füzet), többször összefoglalja, ismétli az eseményeket, így segíti az értelmezést a sokféle szereplő és motiváció között.
Nekem ez most nagyon tetszett, bár a Dűne világát még mindig nem érzem közel magamhoz viszont várom az új film második részét. Sőt talán egyszer majd nekiállok az eredeti regényeknek is.
5/5

Jason Aaron – Al Ewing – Daniel Kibblesmith – Gerry Duggan: A Birodalmak háborúja
Ahhoz képest, hogy úgy gondoltam el se olvasom ezt a képregényt – ez volt az egyik, ami a legjobban tetszett a múltkor könyvtárból hazacipelt kupacból :D
Jason Aaron az egyik alkotó, így szépen illeszkedett a mostanában olvasott Thor képregényekhez- Nagy szerepe van az asgardi családnak abban a nagy csatában, ami Midgardon (Földön) folyik.
Malekith, egy földi gonosztevővel szövetkezve rászabadítja az ellenséget a Földre – a Bosszúállók és kb minden mozdítható szuperhős segítségére szükség van, hogy megmentsék a világot.
Tetszett, hogy nem csak a klasszikus Bosszúálló csapat jelent meg, hanem egyik kedvenc X-menem – Rozsomák is, ill. szűkszavú beszólásaival Megtorló is színesítette az oldalakat. Amire nem számítottam a humor – több oldalon felnevettem, jó poénok bújtak meg az élet-halál harcot ábrázoló panelek között. Tökéletes humorforrás volt a megjelenő karakterek eltérő stílusa: pl. Pókember mai poénkodása szemben az asgerdi istenek, harcosok kimért stílusával.
Nagy meglepetés volt számomra ez a képregény, jól szórakoztam – és szívesen olvasnék még hasonlót. (pl.: Valkűr). Tetszett, hogy a végső összecsapás után kapunk egy epilógust is, több karakter sorsáról – pl.: Loki, Jane Foster, Fenegyerek).
5/5

Marjorie Liu: Monstress: Fenevad 6. – Az eskü
Szerencsére ez a rész is kicsit lassabb hangvételű volt, de több olyan részletet is tartalmazott, amelyből még jobban megismerhetjük főszereplőinket – Maikát, Kippát. Nagyon tetszettek a kötet elején található visszaemlékező „elbeszélések”, amelyekben gyerekkorukat ismerhettük meg. Politika, család, viszályok – több összecsapás és találkozás története a 6. rész, aminél ismét megfogadtam, hogy egyben újraolvasom majd az összes képregényt.
5/5

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.