Kate Atkinson - Élet az élet után

Próbáltam visszafejteni, hogy mikor is került fel a várólistámra ez a könyv - talán a Popkultcsajok podcast miatt, egy angol nyelvű várólistás könyvek bejegyzésemben említem. 2018-ban a Geopen Kiadó elhozta magyarul is, de a negatív vélemények elijesztettek tőle. Végül tavaly nyáron, a kiadó nagy akciójában megvettem, mert nem hagyott nyugodni a történet. 

A regény az egyik kedvenc időszakomban és helyszínemen játszódik: a 20. század első felében, Angliában. 

1910. február 11-én, egy vidéki házban megszületett a Todd házaspár harmadik gyermeke, egy kislány. Az egyik életverziója szerint a születésekor meg is hal. Egy másik verzió szerint túléli, de nem él ezután sokáig. A sokadik verzió szerint szépen túléli a gyerekkort és fiatal felnőttként hal meg. 

Mágikus realista regényről van szó, amelyben Ursula Todd előbb gyerekként, majd fiatal felnőttként, felnőttként többször meghal, majd újraéli az életét. 

Tanúi lehetünk annak, ahogy felnő a Rókazug nevű vidéki házban több testvérével együtt, ahogy apjuk elmegy harcolni az első világháborúba. Később Londonba költözik és munkát vállal, vagy egy másik életben Németországban marad és ott éri a második világháború kitörése.

Egy idő után, már elkezdi érezni, hogy milyen helyzetektől kell óvakodnia. Nem emlékszik konkrétan arra például, hogy gyerekként egy tengerparti nyaraláson belefullad a vízbe, hanem elkezd félni a helyzettől, aminek köszönhetően megmenekül. Több ilyen eseményt is túlél, az egyikben egy bántalmazó házasságot él túl majd kerül el; egy másikban pedig megerőszakolja egy családi ismerős.

Sokféle életutat bejár a könyv végére: a legtöbbször nem követi a hagyományos női sorsot - ha lesz is férje, valamilyen körülmény miatt nem lesz boldog. Munkát vállal vagy utazgat, de mindenképpen valamilyen nem hétköznapi életet él. London bombázásakor mentőcsapatban önkénteskedik.

A könyv első fejezetéből már sejthetjük mi lesz Ursula küldetése, amit szinte hirtelen elhatározással szervez meg és hajt végre a történet egy pontján.

Viszonylag szabadon kezeli az időszerkezetet. Egy ideig nagyjából kronologikusan követjük Ursula életeit, majd a felénél kapunk egy megdöbbentő előreugrást - és utána ezt fejtjük vissza, hogy mi történt a Todd családdal a második világháborúban. Ursula merényletének következményei sem tiszták - a későbbi fejezetek ez után játszódnak? Sikerült a terve, megmenekült? Megszabadította a világot egy borzasztó eseménysortól?

Nagyon beszippantott ez a történet, először a békeidők vidéki Angliájával. Később a világháború és hatásai érdekeltek, bár a negatívumait is szívszorítóan ábrázolja. Rámült a történet, álmodtam vele és sokat jártak rajta a gondolataim. Vártam a végén a megoldást, amit - ahogy az előző bekezdésben írtam - nem kaptam meg. Ettől függetlenül örülök, hogy megvettem és elolvastam, mert újszerű és nagyon erős atmoszférával rendelkező történet volt, amiben Ursula érdekes életutakat járt be. Szeretném elolvasni a folytatását is (A ​God in Ruins), ami gondolom nem fog magyarul megjelenni.

A könyv amúgy meghozta a kedvem több hasonló regényhez is (pl: Madárdal - szintén vcs, Helen Bryan: A háború jegyese, Gemma Liviero: A ​kékség mezején).

(Várólista csökkentés 2022 1/12 ✓)

4/5

Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: Life After Life
Fordító: Szűr-Szabó Katalin
Oldalszám: 616
Ár: 4500 Ft
Borító: 4/5

Fülszöveg:

1910-ben, a hóba süllyedt vidéki Angliában megszületik egy kislány, de az orvos elakad a hóban, a baba pedig meghal, mielőtt levegőt vehetne. Még ugyanezen az éjszakán a doktor mégis megérkezik, hogy időben megmentse az újszülöttet, és ezzel megkezdődik Ursula Todd különleges élete, amelyben tragikus halálai szerencsés menekülésekkel váltakoznak. De életei vajon felvértezik-e Ursulát azzal erővel, amellyel megmentheti a világot? S ha igen, megtenné-e?
Kate Atkinson különleges regényében az idilli gyermekkortól a huszadik század második feléig ívelő sorstörténetek megindítóan mutatják be egy önálló nő életét az angol történelem békés és háborús korszakaiban.
Ám a történelem sose tolakodik az emberi sorsok elé: a szerző végtelen szeretettel, a tragédiában is ott bujkáló megértő és feloldó humorral ábrázolja hőseit.
Kate Atkinson e regényéért 2013-ban elnyerte a Costa Book Awards regényírói díját.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.