Agatha Christie - A barna ruhás férfi

Ez az önálló regény már egy ideje a várólistámon volt, aztán az idei Agatha Christie életműolvasós molyos kihívás ezt 'ajánlotta' januárra. Bevallom először a borító fogott meg: a 2016-os puhafedeles, ebből a sorozatból már többet is olvastam. 

Nem tett jót az olvasmányélményemnek, hogy a munkába járásra vittem magammal, mert a 20-25 perces napi olvasásal nem nagyon haladtam - cserébe többször összezavarodtam, hogy mi is történt eddig. 

Anne ​Beddingfeld édesapja halála után olyan kalandokba keveredik, amik megváltoztatják az életét. Tanúja lesz, hogy egy férfi meghal a metróban - egy elejtett cetli és egy gyanúsan viselkedő orvos kelti fel a figyelmét. Nem sokkal ezután egy házban holtan találnak egy ismeretlen nőt, úgy tűnik a két eset között összefüggés van.

A fiatal lányt nem köti semmi: családja nincs, ahogy munkája sem - ezért szerencsét próbál és elindul azon a nyomon, amit az elejtett cetli alapján kinyomoz. Felszáll egy Dél-Afrikába tartó hajóra, ahol több olyan személlyel is megismerkedik, akik fontos szerepet kapnak az ügyben.

Anne karaktere - ahogy több hasonló AC regényé - egy szimpatikus, talpraesett nő, aki keresi az útját és szeretné használni az eszét. Közben a romantikus kalandokat sem bánja, ahogy a szerzőtől megszokhattuk ezen a téren is happy endről olvashatunk. 

A regény több, mint a felét egyhuzamban olvastam el - és így jobb is volt. Eléggé szövevényes a történet, de szerencsére a szereplők többször visszautalnak, összefoglalnak dolgokat. Sőt viszonylagos újdonság volt, hogy Anne elbeszélése mellé bekapcsolódik egy másik szereplő is. A könyvet befejezve még ötletesebbnek tűnik őt is bevonni a narrációba.

Ismét egy csavaros és humoros kalandregényt olvashattam, ami krimi- és romantikus szállal is szolgált. 

4/5

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: The Man in the Brown Suit
Fordító: Péter Ágnes
Oldalszám: 350
Ár: - Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Anne ​Beddingfeld igazi kalandregény-hősnő: merész, önálló, szép és félárva. Egy baja van csak, a faluban, ahol él, kaland csak a filléres regényekben és a moziban terem. Édesapja halála után azonban Londonba kerül, és tanúja lesz, amint egy férfi ijedtében a földalatti síneire esik és meghal. A halál beálltát megállapító orvos pedig elveszít egy cédulát. De a cédulának naftalinszaga van, mint a halott kabátjának! Mit jelenthet az öt számjegy és a két szó a papírszeleten? És miért akart megnézni a halott egy Temze-parti házat, amit tulajdonosa, Sir Eustace Pedler, bérbe kíván adni? Amikor aztán egy meggyilkolt nőt találnak ebben a házban, Anne akcióba lendül. Nem zavarja, hogy egyedül van, hogy koldusszegény, a gyilkossággal vádolt, titokzatos „barna ruhás férfi” nyomába veti magát. Nyomoz a tetthelyen, a Malomházban, Londonban, óceánjárón, Dél-Afrikában. Megismerkedik egy parlamenti képviselővel, egy társasági szépasszonnyal, Race ezredessel és egy titkárral, aki a Borgiák fő méregkeverője lehetne külseje alapján. Agatha Christie fiatalkori, könnyed, szellemes kaland-krimijében persze senki sem az, akinek látszik…

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.