Agatha Christie - Hercules ​munkái

Ismét a Helikon új kiadása miatt vettem a kezembe épp ezt a Poirot novelláskötetet. Idén ismét a terveim között van legalább 12 Agatha Christie könyv elolvasása, aztán szép lassan az életmű végére érek (akkor majd kezdhetem előlről :D).

Érdekes a kötet koncepciója: az írónő az ókori mitológiából merít - Herkules 12 munkáját hívja segítségül. Szerzői előszavát ezzel zárja:

"Az ember egy történeten egyetlen biztonságos és megfelelő helyen tud gondolkodni, ez pedig a mosogató mellett van. A tisztán gépies tevékenység segíti a gondolatok szabad folyását, és mekkora öröm, amikor az ember látja, hogy elvégezte a házimunkát, de még csak nem is emlékszik rá! Melegen javaslom a ház körüli tevékenységet mindenkinek, aki alkotó munkát végez."

Poirot elhatározza, hogy lassan tényleg nyugdíjba vonul és töktermesztéssel kíván foglalkozni, de még előtte elvállal tizenkét olyan ügyet, amiket meg tud feleltetni az ókori hős munkáinak. Természetesen nem igazi oroszlánokkal küzd vagy folyót terel el az istálló kitakarítására, de jelenének eseményei és alakjai szimbolizálják ezeket a kalandokat. 

A kötet 12 novellát tartalmaz, melyekből legalább egy ismerős is volt Az utolsó szeánsz c. kötetből. Változatos esetekről olvashatunk ebben a kötetben: kisstílű bűntényektől kezdve ékszerrablásokig, alvilági klubokról, vagy épp zárt közösségekben történt gyilkosságokról. Az erymanthosi vadkan az Éjszakai szolgálat egyes jeleneteire emlékeztetett, amikor egy hegytetőn lévő szállodában, elzárva a külvilágtól kerül össze Poirot egy gyilkossal. 

Jó szórakozást nyújtott ez a kötet, még ha a novellák sokszor elég vázlatosak is voltak. Új témákat is behozott, amikkel úgy emlékszem nála még nem találkoztam (pl.: drogok és a bárok világa).

4/5

Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 2021
Eredeti cím: The Labours of Hercules
Fordító: Tábori Zoltán
Oldalszám: 388
Ár: 2999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Hercule Poirot ránézésre igazán nem emlékeztet egy antik görög hősre. Azonban – érvel a legendás nyomozó – ő is, mint Hercules, azt a feladatot vállalta magára, hogy megszabadítja a társadalmat annak legrémisztőbb szörnyetegeitől.

Nyugdíjazásának békés napjaira készülődvén Poirot úgy dönt, hogy már csak tizenkét esetet vállal: ezek lesznek az ő személyes „herkulesi munkái”, olyan különleges ügyek, amelyek méltók a kis belga zsenialitásához, és amelyek mind a következtetés művészetének hőstetteiként vonulnak majd be a bűnügyi krónikákba.